Üres a híd

Szerző: Laczó Balázs / kisalfold.hu

Link: http://www.kisalfold.hu/jegyzet/ures_a_hid/2047480/

Dátum: 2008.02.18.
„Szólt a fiú: `Kettő vagy semmi!` És kártya perdül, kártya mén" – kezdi Arany János a Hídavatást. A Duna barna hullámai ma is keserűséget visznek a tenger felé, s akik képe feldereng a habokból, most nem az öngyilkosok, hanem az alámerülő gyűlölködők.

Épp ezért juttatja eszembe a balladát, ha mondjuk a győri börtönparancsnok valóban hidat veretne a társadalom árny- és napos oldala közé, ami – teszem hozzá – mindenképpen becsülendő vállalkozás, még ha erre a társadalom nincs is felkészülve. Mert a társadalom nem kívánja látni az árnyoldalt s a többség jogérzéke is ezer sebből vérzik. Kezdődjék hát a modern avatás: a visszás csillagok között máris „kél egy-egy árnyék a habon".

Dúlt férfi kezdi a sort: „Engem megbírságoltak egy apró kihágás miatt, közben a rendőrök rá se hederítettek az izomagyú futtatóra, aki a túlsó járdán a lányokat terelgette. Egyszerűen nevetséges!" „Én kitartásért ültem – szól egy izomagyú –, miközben az öltönyös bűnözőket futni hagyják. Itt mindenki lop, csal, hazudik, s a kishalakat dugják rács mögé."

Hívatlanul is jönnek aztán, a harmadik, a negyedik: „Néhány százezret sikkasztottam és leültettek. Aki milliárdokat tesz el, azt kitüntetik. Elképesztő, hogy milyen világban élünk."

„Kört körre hány a barna hullám, amint letűnnek itt vagy ott." Jön egy tanár: „A férjemmel becsületes közalkalmazottak vagyunk, de a gázszámlát sem tudjuk kifizetni. A raboknak lassan saját tévéje lesz, méghozzá színes tévéje. Én visszaállítanám a halálbüntetést." Egy másik mögébe ennek ott terem: „Vállalkozó vagyok, nézem, ahogy flancos cellákat, napi öt étkezést biztosítanak a mi pénzünkből, a mi adónkból. Én visszaállítanám a halálbüntetést." „Én gyermekemet egyedül nevelő édesanya vagyok. Csak ezt akartam mondani. Ja, és visszaállítanám a halálbüntetést." (Eltűnik ő is a járt úton.)

„Nézem a tévét, öt évet kapott. Én tíz évet adnék, de minimum." „Nézem a tévét, tíz évet kapott, én húsz évet adnék, de minimum." „Húsz év múlva kiengedik, s ugyanott folytatja, meglátjátok. Én bent tartanám őt örökre, de minimum."

Szomorú, de a hídavatás tehát kellő társadalmi igény híján elmarad, bár ami engem illet, megőrjít, ahogyan a társadalom a büntetőjoghoz viszonyul. Soha nem olvastam vagy hallottam még olyat egyetlen fórumon vagy telefonos hozzászólásban sem, hogy valaki ne kevesellte volna a kiszabott büntetést. Ebben természetesen kiváló vitaindítók maguk a tévéműsorok, amelyek iksznek, ipszilonnak a szabadulását, elítélését kizárólag egyetlen forgatókönyv alapján tudják elképzelni. Eszerint a riporter kijelenti az elején, hogy mindössze két évet kapott mondjuk egy ittas vezető, aki elgázolt valakit. Megszólal a sértett családja, könnyekben úszva akasztatnák fel a fiatalembert, s az már soha nem történik meg, hogy a műsorvezető megkérdezné a bíróságot is az ítéletről. Mert akkor elhangzana, hogy ez azért mégiscsak egy szakma, aminek az elsajátításához nem elég tévét nézni: sajnos néhány előadás is jár az ötéves képzéssel. Nálunk valószínűleg nem sokáig működne az angolszász esküdtrendszer, mert az egyetlen, ami a jogérzéket helyettesíthetné, az a színtiszta gyűlölet, amivel számolnia kell annak, aki hidat akar verni föléje.

Nem is sikerülhet ez sajnos ma Magyarországon: az ezredes egyedül marad, mint a kisujjam. S mire az óra egyet üt, lesétál szépen, csend mindenütt. 
Címke:   társadalmi kapcsolatok nyitás nyilvánosság Győr