Újra megnyitották a martonvásári börtönt

Szerző: MTI, Fotó: Szigetváry Zsolt / ÖBE

Dátum: 2015.03.23.
A bővítési program keretében hétfőn újra megnyitották a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet martonvásári objektumát: a 330 millió forintos felújítás nyomán a 18 lakóhelyiségben 126 fogvatartott számára lesz hely.

Az ünnepélyes átadáson Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára hangsúlyozta, hogy a kormány 2010-től egészen más módon áll hozzá a büntetés-végrehajtás rendszeréhez, és ennek következtében megalkotta az év elején hatályba lépett büntetés-végrehajtási törvényt. Ezen kívül a fogvatartottakat - lehetőség szerint - kötelezte fogva tartásuk költségeinek részbeni megtermelésére, a férőhelyproblémát pedig új objektumok építésével és régiek újranyitásával igyekszik kezelni. Az államtitkár szerint utóbbira jó példa a martonvásári intézmény, ahol ráadásul a fogvatartottak száz százaléka dolgozni fog külső helyszíneken.

Tasnádi László kiemelte, hogy a kormány a börtönök jelenlegi 140 százalékos kihasználtságát 2019-ig 100 százalékra szeretné csökkenteni.

Áprilistól lehetővé válik a reintegrációs őrizet is, vagyis szigorú jogi feltételek és körülmények esetén a bíróság dönthet úgy, hogy az elítélt kiszabadulása előtt saját környezetében töltse le büntetését állandó felügyelet mellett - ismertette.

Az államtitkár emlékeztetett arra is, hogy júliusban életbe lép a büntetés-végrehajtásban
dolgozók életpályamodellje, ami anyagi megbecsülést, fejlődési lehetőséget és kiszámítható jövőt biztosít a munkavállalóknak.

Tóth Tamás a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának általános helyettese jelezte, hogy májusig csaknem 400 fős bővítést hajtanak végre Szombathelyen és még idén elindul egy 600 új férőhelyet biztosító beruházás is. Közölte, hogy 2019-ig hétezer új helyet alakítanak ki.

Kiszely Pál, a Közép-Dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka elmondta: baracskai intézetük 830 személyes, az átlagos elítélti létszám ugyanakkor 1087, ami 131 százalékos telítettséget jelent, a székesfehérvári börtönben pedig még ennél is magasabb, 153 százalékos a kihasználtság, tehát a martonvásári beruházás jótékony hatással lesz az egész intézet életére – tette hozzá.

Közölte, hogy a belülről teljesen felújított épület felszerelését részben fogvatartottak készítették. Jelezte, hogy néhány héten belül alacsony biztonsági kockázatba sorolt külső munkahelyen foglalkoztatott elítéltek lesznek Martonvásáron, és így 62 új álláshely is létrejött.

A martonvásári ingatlant 1985 márciusában vásárolta meg a büntetés-végrehajtás, miután egy 1984-es rendelet bevezette a szigorított javító-nevelő munka intézményét. 1985-től 1994-ig ezt a célt szolgálta az objektum, majd a baracskai intézet telephelye lett, 2000-ben pedig - gazdasági szempontok és strukturális átalakítások miatt - bezárták, azóta raktárnak használták.

Fotó: Szigetváry Zsolt, MTI - Martonvásári Börtön megnyitása

Címke:   Martonvásár Baracska férőhelybővítés átadás