Eleve elrendelt életek nyomában: van, aki sohasem szabadul a bűntől

Szerző: Szilléry Éva, Fotó: Kövesdi Andrea / Magyar Hírlap Online

Link: http://magyarhirlap.hu/cikk/21050/Eleve_elrendelt_eletek_nyomaban_van_aki_sohasem_szabadul_a_buntol

Dátum: 2015.03.28.
A nyolcvanas évek kultfilmje, Monory-Mész András bebukottak című munkája hatására forgatta le a Káin gyermekeit Gerő Marcell. Káin sorsa eleve elrendelt, akárcsak a Bebukottak című, a nyolcvanas években készült dokumentumfilm tizenéves megszólalóié, akik elborult elmeállapotban gyilkosságot követtek el.

A film készítője, Monory-Mész András úgy látja, hogy a börtönbe kerülés megfellebbezhetetlenül perifériára küldi a fogvatartottakat, de a tudatalatti is munkál bennük: önmaguknak sem tudnak megbocsátani a bűn elkövetői. Erre figyelt fel a Monory-Mész filmjének szereplői kapcsán Gerő Marcell filmrendező is, akit nem hagyott nyugodni, miként alakult a börtönévek után a film megszólalóinak élete, ezért megkereste és megszólaltatta őket a Káin gyermekei című munkájában.

– Miért kezdte foglalkoztatni a fiatalok sorsa, akik emberölésért kerültek börtönbe?

– Egy másik dokumentumfilmet forgattunk éppen, tizenhét évesekről. Tizenhét riportot terveztünk készíteni a Balázs Béla Stúdióban arról, hogy milyen jövőképük van a fiataloknak, hogyan látják a maguk és az ország jövőjét. Egy nagyobb kutatás részeként kezdtünk filmezni erről. Engem személy szerint az is érdekelt, hogy egy börtönviselt fiatal hogyan vélekedik ezekről a kérdésekről. A börtönben nyilvánvalóvá vált, hogy ennek a felvetésnek ebben a formában nem sok értelme lenne: olyan belső, egyszersmind a nyers erőszak törvényeivel működő világ az övék, hogy az a fajta létforma, ami ott kialakult, távol áll attól, hogy az országról vagy a világról töprengjenek. Később, a beszélgetéseink során néhányuknál mégis eljutottunk a felvetésig, hogy létezik-e egyáltalán jövőre vonatkozó gondolkodás. Az egyik fiú szinte dosztojevszkiji mélységekig jutva beszélt a világról és a bűnről: szerinte az emberiséget csak az vezetheti jó útra, ha bűnhődik. Tulajdonképpen apokaliptikus bűnhődést vizionált, illetve maga is fantá­ziált arról, hogy esetleg megmérgezi a város vízhálózatát, így szerinte az emberek rádöbbennek arra, hogy milyen eszeveszett és értelmetlen életet élnek. De ez csak az egyik eleme a filmnek, azt is látni kell, hogy a börtönvilágban kizárólag az erőszak irányítja a viszonyokat, amit nagyon nehéz elfogadnia annak, aki nem ilyenfajta dzsungeltörvények szerint él.

– Végérvényesen meghatározza az életüket az ott töltött idő?

– A börtönök rendkívül könyörtelen világa, a kiszolgáltatottság ellene dolgozik annak, hogy ezek a fiatalok vissza tudjanak illeszkedni a társadalomba. A fogvatartottaknak átalakulnak a reflexeik és a reakcióik. Valószínűleg nagyon nehéz olyan börtönöket létrehozni, amelyek nem a társadalom ellen dolgoznak, holott eredendően javító céllal építették őket. Az embernek az a benyomása, hogy inkább egyfajta bűnöző-továbbképző intézetek ezek a helyek.

– Akkor nem lepte meg, amit a Káin gyermekeiben látott.

– Mindhárom esetben az történt, hogy egy tizenéves srác egy eszelős pillanatban kioltott egy életet, s ez a pillanatnyi rövidzárlat nemcsak azt a tíz évet határozta meg, hanem az egész életére kihatott. Kérdéses, hogy ennek feldolgozása lehetséges-e egyáltalán. Túl tud-e lépni rajta az ember vagy nem? Van-e belső feloldozás, van-e kegyelem? A leglényegesebb az, hogy mit tud kezdeni magával, amikor kikerül onnan. Megfellebbezhetetlenül a perifériára kerültek a Bebukottak szereplői, és ott is maradtak. Tehát egyfajta „fél létbe” jutottak, és úgy tűnik, maguknak sem tudnak megbocsátani. Az a bizonyos kritikus pillanat, amikor elkövetik a gyilkosságot, megfoghatatlan rés az időben. Hatalmas feszültség halmozódik fel addig bennük, s egyszer csak elborul az agyuk, a gyilkosság pedig visszafordíthatatlan folyamatot indít el az életükben. Ez a legérdekesebb szerintem Marcell filmjében, amely semmiképpen nem a Bebukottak folytatása, egy másik film, más a nézőpontja.

– Könnyen megnyíltak önnek a fiúk?

– Nagyon rossz a memóriám, de amennyire emlékszem, semmi probléma nem volt. A kérdések milyensége, vagy az a hozzáállás, ahogyan közelítettünk az egész ügyhöz, teljesen eltért az akkori „kék fényes” szemlélettől. Vagyis a súlyos megbélyegzéstől és az ítélkező hozzáállástól. Mi próbáltunk elfogulatlanul és kíváncsisággal közeledni hozzájuk, s ez előhívta a közlésvágyat a fiúkból.

Címke:   fiatalkorúak szabadulás utóélet dokumentumfilm