Figyi, főnök! Azt mondtam már, hogy börtönben voltam?

Szerző: Filius Ágnes, Fotó: Hirling Bálint

Link: http://vs.hu/gazdasag/osszes/figyi-fonok-azt-mondtam-mar-hogy-bortonben-voltam-0330#!s0

Dátum: 2015.03.30.
Munkát keresni és főleg megtartani extra erőt kíván azoktól, akik a börtönből szabadulnak. Mi vár azokra, akik lyukas önéletrajzzal, ismerősök nélkül állnak neki a lehetetlennek, és megkapják, hogy már a nézésükön, mozgásukon is látszik, hogy börtönben voltak? Három volt rabbal és segítőikkel beszélgettünk.

„Nem lehet általánosítani, hogy kinek sikerülhet a megkapaszkodás a kinti életben, és ki csúszik idővel vissza” – mondja Mészáros Mercedes. Ő annak a Váltó-sáv Alapítványnak a szakmai vezetője, amelyik a büntetés-végrehajtási intézetekben élők képzésével és a szabadultak elhelyezkedési lehetőségeinek segítésével foglalkozik.

Három évvel ezelőtt az alapítványuk egy szakácstanfolyamot szervezett a börtönökben, mivel azt tapasztalták, hogy a vendéglátás az a terület, ahol a priusz, a tiszta erkölcsi bizonyítvány hiánya sem jelent falat annak, aki dolgozni szeretne. Az egyéves képzéssel nem az volt a cél, hogy a bent lévők jobban érezzék magukat, hanem a kikerülés után az új életmódra való átváltáshoz adott segítséget.

„Bőrlenyúzós az élet”

Zsolt iszonyú erőfeszítéseket tesz azért, hogy – a saját szavaival –„föl tudja venni a kinti életet, és örökre letegye a bentit”. A Budapesti Fegyház és Börtön lakója volt körülbelül két évig, rablásért és testi sértésért ítélték el. Egy séta alkalmával látta meg a plakátot, amelyen a Váltó-sáv ezt a bizonyos, EU-s pénzből finanszírozott szakácstanfolyamot hirdette meg. Még a zárt láncú tévéadás képújságján is alaposan elolvasta a hirdetést, majd találkozott az alapítvány munkatársaival, és úgy döntött, vesztenivalója nincs, belevág a tanulásba.

„Nehéz az élet úgy, hogyha senki nem látogat, és belegondolsz, hogy nincs kapcsolatod a szabadulás után a kinti világgal. Ráadásul nekem szakmám sem volt, és hihetőnek tűnt az, amit a váltó-sávosok mondtak.” Vállalta, hogy részt vesz a tankonyhában a gyakorlati, a tanteremben pedig az elméleti oktatáson. Zsolt ezen felül – szintén az alapítvány jóvoltából – jogosítványt is szerzett, és elkezdte az esti gimnáziumot is.

2012 végén, körülbelül 30 ezer forintos rabkeresettel a zsebében szabadult. Másfél év alatt öt munkahelyen fordult meg. „A szakács jó szakma, csak bőrlenyúzós az élet” – Zsolt ezt hamar megtapasztalta. Nagynevű, budapesti étteremláncoknál töltött hónapokat, de vagy a pénz volt kevés, vagy a kollégákkal/főnökkel nem jött ki jól. „Mindig tovább kerestem a helyet, mert valamit kell csinálni, nem lehet egy helyben ülni, és bent eldöntöttem, hogy vissza már nem kerülök” – mondja.

Az egyik netes apróhirdetési újságban bukkant rá a jelenlegi munkájára. Fél éve dolgozik napi 10 órán felüli óraszámban. A mostani munkahelyén ismerik a múltját, de korábban nem mindenhol árulta el azt.

„Volt, aki meg se lepődött, amikor kiderült, mert állítólag látszik rajtam, a mozgásomon, a nézésemen a börtönélet”– állítja Zsolt, hozzátéve, hogy igyekszik távolságot tartani a kollégákkal, hogy ne alakulhasson ki feszültség. „Kezdem tanulni, hogy kinek mit mondhatok. A beszéd általában bajt szül, és mivel jó helyem van, és szeretem a munkámat, így intézem ezt a dolgot.”

Címke:   szabadulás visszailleszkedés reintegráció riport