Felkavaró vallomások a siralomházból

Szerző: Huffington Post / Magyar Online

Link: http://www.mon.hu/felkavaro-vallomasok-a-siralomhazbol/2809380

Dátum: 2015.04.15.
Számos cikk született arról, hogyan telik a halálra ítélt utolsó napja, netán vacsorája, de  ezidáig nem kérdezték azokat az embereket, akik részt vesznek a büntetés végrehajtásában, holott ez hatalmas érzelmi teherrel jár. A Huffington Post a kivégzések résztvevőit szólaltatta meg.

Az őr

A 72 éves Frank Thompson felügyelőként és őrként dolgozott az oregoni és az arkansasi börtönben 1998-as nyugdíjazásáig. Az előző évben Thompson benyújtott egy törvényjavaslatot Oregon államban, amelyben arra kéri a törvényhozókat, töröljék el a halálbüntetést az államban.

Amikor még nem börtönőrként szolgátam, hanem a bűnt üldöztem, alapvetően elfogadtam a halálbüntetés intézményét, viszont amikor elkezdtem őrként dolgozni, egyre kevésbé értettem egyet azzal, annak ellenére, hogy nem tartom magam érzékeny embernek. A halálbüntetés viszont felőrli az ember idegeit. Én irányítottam a halálbüntetést Oregonban. Közvetlenül érintettjévé váltam a halálbüntetés átalakításának és ki voltam téve annak, hogy minden kivégzésen részt vegyek.

Volt egy pillanat, amikor megkérdőjeleződött bennem, jó-e a halálbüntetés. Az egyik halálraítéltet épp a kivégzéshez készítettük elő, leszíjaztuk a testét mielőtt beadtunk volna a halálos injekciót. Ekkor odahajolt hozzám és azt mondta: Főnök, túl szoros a szíj, fáj a karom. Megnéztem a karján a kötést és ennyit mondtam: kicsit lazítok rajta. Nem akartunk fájdalmat okozni az elítéltnek, a mi feladatunk az volt, hogy előkészítsük őket a kivégzéshez. Próbáltunk olyan kíméletesek lenni, amennyire tudtunk, és amennyire lehetett.

Vietnamban szolgáltam a hadseregben, ez adott egy érzelmi hátteret és a munka is megkövetelte, hogy erős maradjak. Amikor gyengének éreztem magam, a katonai háttér emlékeztetett, hogy erősnek kell legyek, ezután visszamentem és folytattam a munkát. Próbáltam szétválasztani az érzelmeimet a munkámtól. Voltak olyan kollégák, akik soha nem vettek részt a kivégzéseken, ők egészen máshogy tekintettek ránk, mintha máshol dolgoznánk.

A hivatalnok

Terry Collins két ohioi börtönben is dolgozott ügyintézőként, ott töltött munkaideje alatt mintegy 32 kivégzésnek volt szemtanúja.

Mint helyi igazgató, ügyeltem a kivégzés menetét a szobában. Az idő alatt rendszeresen feltettem magamnak a kérdést, tulajdonképpen mit gondolok a halálbüntetésről. A válaszom mindig így hangzott: az állam törvényei szabályozzák, én pedig a legjobb képességeimnek megfelelően végzem a munkám. A bent lévő elítélteknek mindig elmondtam, hogy én magam nem tudom, hogy bűnösök-e vagy ártatlanok, a bíróság ítélte el őket, azért vannak itt az én feladatom pedig az, hogy őrizzem őket az ítélet végrehajtásáig.

Az elmémben ugyanakkor mindig ott motoszkált a kérdés, jól működik ez a rendszer? Nem akartam elhinni, hogy a hivatali időm alatt mindenki bűnös volt, akit kivégeztek. Tény, hogy a 32 ember közül, akit az én felügyeletem alatt végeztek ki, később kiderült, hogy kilencen mégsem voltak bűnösök. Egy ilyen helyzetben, amikor másik élete a tét, nem lehet hibázni. Többször esett meg, hogy valakit ártatlanul ítéltek el, de ez időben kiderült és szabadlábra helyeztük.

Egy ilyen emlékezetes eset, amikor egy férfi végig azt állította, hogy ártatlan, öt vagy hét évvel később bizonyosodott be, hogy igazat mondott. Kikísértem a bejárati ajtóhoz, ahol ennyit mondott: Mr. Collins, mondtam, hogy nem vagyok bűnös. Az egyetlen dolog amit erre felelni tudtam az volt, hogy sajnálom. Egy vékony határvonal volt az elítéltek és a személyzet között. Úgy kellett barátságosnak lenned, hogy közben tudtad, más élete van a kezedben.

Címke:   kivégzés siralomház személyi állomány USA