„A zene és a fegyház” – Gruber Lajosra emlékezünk

Szerző: Gruber Lajos / Jogtudományi Közlöny / ÖBE

Dátum: 2015.05.22.
A 160 éve született jogász, budapesti királyi ügyész börtönügyi írása a Jogtudományi Közlöny 1888. évi 15. számában jelent meg, mely az internet segítségével mára mindenki számára elérhetővé vált. Az írás folytatása, a 2. rész az ÖBE honlapjának Börtönügyi irodalom mappájából indítható. A hozzáférést az Országgyűlési Könyvtár Digitalizált Törvényhozási Tudástára biztosítja.

„A zene és a fegyház.

Az e sorok feliratát képező thema igen sok olvasó előtt különösnek fog tetszeni tekintettel arra, hogy két oly különböző s valóban ellentétes dolog éjtetik ki egy lélekzetvétellel, melyek épen nem látszanak együvé valóknak.

Már az 1843-iki magy. büntető törvénykönyvi javaslat a börtön-rendszerről szóló harmadik részében (2. fejezet, 17. §.) azt rendeli, hogy: « . . . az éneklés, fütyölés valamint bármely muzsikáló szerszámoknak használása, az elzárt vádlottakra nézve, általánosan megtiltatik».

De még az 1874-diki, valamint az azt módosító 1880-diki szabályrendelet a fogházak kezelése tárgyában szintén szigorúan tiltja az éneklést és a fütyölést (157. §. 6. pont) és ezen kivül 120. §-ában világosan intézkedik arról, hogy a fogoly hangszert nem használhat. Ugy a fegyházban, valamint a börtönben szintén szigoruan tiltatik az éneklés és a fütyölés, valamint egyáltalában mindkét helyen minden játék tilos; de azért mind két letartóztatási helyen az ének a rendkívüli tantárgyak közé fel van véve (Lsd. fegyházi utasítás 73. §. 6. pont, 73. § 8. pont és 47. §. és börtönutasitás 72. §. 6. és 8. és 45. §. 2. bekezdés.) Tehát ha a fogoly nem használhat hangszert, mennyivel kevésbé használhatja ezt a rab és a fegyencz. Ez a természetes logika. A fegyencz, kinek halálbüntetése pl. kegyelmi uton életfogytiglani fegyházra lett átváltoztatva és ki ellen a társadalom mindenkorra meg van védve.
 
Különösnek fogják a thémát azok is találni, kik arra gondolnak, hogy a jelenlegi olasz miniszter Zanardelli azon büntető törvényjavaslatban, melyet a m. é. november hóban terjesztett az olasz képviselőház elé, a halálbüntetés helyébe az «iergastolo»-t tette, mely szigor tekintetében messzire felülmulja a fegyházbüntetést, a mennyiben az erre elitélt egész életét egy magánzárkában kénytelen tölteni és csakis tiz évi teljes elkülönités után, ha jó magaviselet által arra érdemesitette magát, engedtetik meg neki, hogy más fegyenczekkel közösen dolgozzék, azonban örökös hallgatás kötelessége mellett. (L. Jogtud. Közlöny 1888 4. sz.)

Magyarországon Lipótvárott és Illaván nem létezett ily drákói szigor, a mennyiben mindkét helyen a fegyházban zenekarok léteztek, melyek egészében a fegyenczek által voltak összeállitva. A lipótvári fegyházban azonban a zenekar Tauffer igazgatása alatt igen fontos okokból meg lett szüntetve, mert ezen kitűnő szakférfiu, ki jelenleg a zenicai fegyház élén áll (Boszniában), nagyobbaknak találta az ezzel összekötött inconvenientiákat, mint ezen intézménynek előnyeit, igy tehát jelenleg nálunk csakis Illaván cultiválják a fegyenczek közül azok a zenét, kik kitűnő magaviselet által arra különösen érdemesitették magukat, hogy ezen legnagyobb kedvezményben részesittessenek. Értesüléseink szerint jelenleg ott két zenekar létezik: egy fuvó és egy vonó hangszerekre. Illaván 1887-ben 674 fegyencz volt, kik közül életfogytiglani fegyházra 129-en volt ítélve megelőzőleg halálra volt ítélve és utóbb megkegyelmeztetett 149-nek. A fegyenczek közül a legjobb magaviseletüeknek meg lett engedve, hogy az üdülésre szánt órákban, különösen vasárnap délután zenéljenek. Ezek közül csak kevesen játszottak az intézetbe való belépésük ideje előtt egy hangszert, ezek a többieket oktatták, kik számos évi nehéz munka után a reájuk eső munkailletményből szerezték meg az egyéniségüknek megfelelő hangszert és kik vasszorgalom utján viszonylagos virtuositásra tettek szert. Erre vonatkozólag Mayer bécsi egyetemi tanár («Ein Besuch im Landeszuchthaus zu Ulava in Ungar») czimü czikkében lásd «Der Gerichtssaal» XL. kötet, 3/4. füzet, 303. s köv. lap) érdekes tapasztalatait a következőkben adja elő: «A fegyenczek maguk tanulták a hangjegyirást és lassankint igy egy kis zenekar keletkezett, mely az. üdülési órákban a szép magyar dallamokat — az egykoron még zavartalan multukra vonatkozó emléket — hallatja, mig a többiek csodálva állják ezeket körül és egy műértőnek feszült figyelmével követik ezeknek productióit. Egész héten át örülnek ezen vasárnap délutánra, a melyen megadatott nekik, hogy hazai dallamaik közepette magasabb érzelmekhez felemelkedjenek és hogy szomoru létüknek maguk okozta nyomorát kevés néhány pillanatra elfeledjék. Mi tanui voltunk egy ily zenei előadásnak, mely bucsuüdvözletünkre lett rendezve.

Körülbelül 30 fegyencz, — ezeknek legnagyobb része élet fogytiglan elitéltek, közöttük sokan, kiknek már 15—20 év óta nem volt más kilátásuk, mint az intézet komor falaira — állt a fegyház széles udvarában kótatámja mellett. Hallgatókként azon fegyenczek jelenhettek meg, kik jó magaviselet által megérdemelték ezen kedvezményt; félkörben álltak ezek fel a zenekar körül, ugy, hogy utóbbi és amazok között még nagy köz maradt.

A «karmester» egy adott jelére kezdetét vette a hangverseny, mely érdekes változatossággal leginkább komoly, szomoru dallamokból állott.

Azt látni, hallani kellett, minő hévvel s érzelemkifejezéssel, sőt minő szenvedélylyel játszottak.

Ezen mord alakoknál többnyire kemény arczkifejezéssel egy megdicsőitő vonás mutatkozott és némelyiknek könybe lábadt a szeme! A zene nemesitő volta rövid időre egész más emberekké tevé őket. Ugy látszott, mintha a vétek és a bűntett éjjeléből felemelkedtek volna egy magasabb világba! A zene hatalma szivök mélyében megrezegtette az utolsó jobb hurokat.
 
És a kik a zenekar körül állottak, mélyen meghatottaknak látszottak. Mi is ezek között voltunk! Az utolsó mélabus accordok elhangzottak és még ott állottunk megindulva és gondolatokba merülve.
 
Részvétteljesen néztünk azon fegyenczek után, kiknek ismét komor zárkáikba kellett vonulniok. Csakis a legközelebbi vasárnap megérkezése bir reájuk nézve ismét a zavartalan szerencse egy órájának jelentőségével!

Ne sajnáljuk ezektől ezen ártatlan örömet! A zene olyan, mint az ima; a jókat és a roszakat egyesiti! Nemesitő és felemelkedő hatású; jó, úszta szándékot ébreszt, engesztelőleg hat a zabolátlan jellemre.
Ha — mint itt történik — a legnagyobb jutalom gyanánt nyujtatik, akkor még egy fontos tényezőt is képezhet a fegyintézet czéljainak támogatása tekintetében. A jóhoz és a szelidhez való hozzászokás, a mi a hangok birodalmából szól hozzánk, idő multával azon czélt éri el, hogy még a legdaczosabb szellemet is gyengiti!

A csodálkozó elismerés érzetével bucsuztunk el a fegyház kitűnő igazgatójától, Kovács Józseftől».

Ha jól tudjuk, már a hetvenes évek óta cultiválják az illavai fegyházban a zenét.
Ezen kérdéssel foglalkozott a legutolsó nemzetközi börtönügyi congressus is, mely 1885-ben Komában ülésezett. Mme Conception Arenal mint véleményező szerepelt azon kérdés tekintetében, hogy minő nevelési eszközök használtassanak a letartóztatottaknál vasárnapon és szünnapokon? Véleményének a zenére vonatkozó része eként hangzik: «A zene és az ének mint üdülés és mint a nevelés eleme jöhet tekintetbe ; de még ennél több is lehet, t. i . vigasz és eszköz arra, hogy megerősitse és feléleszsze a levert kétségbesett kedélyt.
 
Ha a zene és az ének nemcsak üdülést, hanem foglalkozást  is képeznek, t. i. ha az elitéltek tevékenyen részt vesznek a hangversenye nél, akkor ezen két művészetnek sokkal nagyobb haszna és nagyobb érdeke is leend. Az ismétlések nemcsak a közreműködőket foglalkoztatják és érdeklik kiválóképen, hanem a jelenlevőket is, és azon hangok, melyek ocsmány és istentagadó dalokhoz szoktak volt, vallásos dalra és hazafias hymnusokra kezdenek és ez felette üdvös benyomást idézend elő.» (Lásd. Actes ducongrés pénitentiaire international de Rome, tome premier, Rome 1887. 558. s köv. lap.) A teljes-ülésben Mademoiselle Poet Lidié «docteur en droit de la faculté de Turin» szerepelt előadóként és oly kitűnően oldotta meg a reá bizott feladatot, hogy De Foresta olasz gróf senator sajnálatát fejezte ki a teljes-ülésben a felett, hogy a kisasszonynak nem engedték meg Turinban az ügyvédi gyakorlatot s egyszersmind azon óhaját nyilvánította, hogy a kisasszony későbben vagy másutt több jóakarattal találkozzék (Vifs applandissements trés prolongés.) A congressus elfogadta a kisasszony indítványát és határozatilag kimondotta, hogy kívánatosnak tartja, miszerint minden letartóztatott szabadságában álljon, hogy vasárnapon és szünnapokon választhasson azon foglalkozások között, mely neki tetszik és melyek rendelkezésére állanak; a foglalkozások legyenek az országokhoz képest olvasmány, zene, rajz, müfaragványok. (L. u. o. 646. 1.)

Ezek igen életre való eszmék, melyek valóban megérdemlik, hogy minél szélesebb mérvben alkalmaztassanak. Szeretném, ha nálunk e tekintetben szintén történnék ily irányban még humánusabb intézkedés, mert sok fegyencz és rab bizonyára a vasárnapi és ünnepnapi délutánokat a legnagyobb gyötrő unatkozással tölti és közülök többen sokkal jobban érezhetik magukat a hétköznapokon, a melyeken a mühelyekben legalább munkálkodhatnak. Teljesen osztom Mme Conception Arenal nézetét, ki idézett véleményében (id. hely. 555. lap) azt mondja: «Tous les jours et á tout heure on dira au détenu: vous devez fairé ceci on cela, et on ne lui demandera jamais voulez-vous le fairé ? Une telle discipline le rabaisse; il ne s'élévera á ses propres yeux et ne pourra se considérer comme individualité réelle sil ne peut fairé quelquefois ce quil vetut.» Állapítsunk meg bizonyos foglalkozásokat, melyek között az elitélt szabad óráiban szabadon választhasson és különösen igyekezzünk a zenének polgárjogot szerezni a fegyházakban. Illava szolgáljon mintaképül.

Dr. GRUBER LAJOS."


Címke:   Gruber Lajos szakirodalom múlt cikk