Börtönbeli utazás, a Lélekvonaton

Szerző: Szalóczi Katalin / Észak-Magyarország

Link: http://www.eszak.hu/fokuszban/2015/05/27/bortonbeli-utazas-a-lelekvonaton.eszak

Dátum: 2015.05.28.
A börtönben jártunk: kiállításon. Nemcsak beléptünk, de aznap ki is jöttünk. Nem úgy, mint az alkotók.

Miskolc. Bezsilipelünk a börtönbe. Nem először hoz ide a munkánk, mégis kicsit kellemetlen az érzés, különösen, hogy épp nagy a forgalom. Újabb és újabb embereket hoznak, hogy aztán hosszabb-rövidebb időre elzárják őket a külvilágtól.

Eseményszámba megy


Azt már Csízi Gábor bv. főhadnagytól tudjuk: ekkortól minden olyan esemény élményszámba megy az előzetesben lévőknek, vagy raboknak, amely a napi egyórás börtön­udvari sétán túl is kimozdítja őket a zárkából. Még egy tárgyalás, az ügyvéddel való megbeszélés, pláne egy-egy látogatóval való találkozás. Hát még az milyen jutalomnak számít, amikor felmerül a lehetősége, hogy különböző foglalkozásokon vegyenek részt! Ilyen volt az a most véget ért kézműves, illetve zenei projekt is, amelyre a B.-A.-Z. Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet pályázott, s amely megvalósításába a miskolci Drogambulancia Alapítvány szakemberei működtek közre.

Az ambulancia vezetője, Juhászné Ceglédi Tünde „visz be” most is bennünket, az Észak-Magyarország fotósát és újságíróját. Ha nem volna bizarr, azt mondanám, szinte otthonosan mozog ebben a környezetben, az itt dolgozókkal kölcsönösen üdvözlik egymást.

Ötször négy óra

– Nem ez az első hasonló projekt, amiben részt vettem, de az első, amelyet maga a börtön kezdeményezett. A fele itt, a másik fele a fiatalkorúak intézetében zajlott. Öt-öt alkalom, egyszerre három-három óra – mondja a főhadnagy.

– Sokkal többen jelentkeztek volna, amikor hallották a kiválasztottaktól, hogy mit is csinálnak, mivel foglalkoznak, érdeklődtek is, ők nem kapcsolódhatnának-e be, s hogy mikor lesz legközelebb. A szerencséseket a reintegrációs tisztek választották ki, jó magaviseletük alapján –mondja Csízi Gábor.

Azon azonban mégis elcsodálkozunk, hogy a foglalkozásokon soha egyetlen börtönőr sem volt jelen, s nem is merült fel a jelenlétük szükségessége. Egy kamera a szoba sarkában a biztonság kedvéért. Ennyi…

Belépünk a foglalkoztatóba, s elakad a beszélgetés. Nem remélt szép alkotásokkal találjuk magunkat szembe. Egy-két kirívóan csicsás, vagy kevéssé művészi értékű is akad közöttük, de bizony van olyan is, amelyért szívesen adnánk pár ezrest, hogy hazavigyük. Textilszobrok, textilképek, s e technikával díszített használati tárgyak: vázák, dobozok.

Egyet a Mamának

– Ez utóbbiakkal kezdtük, hogy megismerjék az anyagok, a technika adta lehetőségeket. Ezekből megengedtük, hogy akár kettőt is készítsenek, s minthogy épp anyák napja közelgett, akár az édesanyjuknak, akár másnak elajándékozzák. Aztán következtek a textilképek, amelyeken már megjelenik a gondolat, a kifejezésvágy. Csak néha avatkoztunk közbe, hogy felhívjuk a figyelmet arra: nem feltétlenül kell egyetlen képbe sűríteni minden, a technika adta lehetőséget. Ám alapvetően nem szóltunk bele, az elején megmutattunk néhány alkotást, hogy miket lehet kihozni belőle, de aztán szabadon szárnyalhatott a fantáziájuk. Érdekes volt megfigyelni, hogy az elején még oda-odapillantgattak, mit csinál a mellettük ülő, de aztán teljesen belemerültek az alkotásba.

A támogatás révén minden adott volt, ami csak szükséges a paverpol textilszobrászathoz, az akrilfestékek széles színskálája is, a képek színvilága mégis többnyire visszafogott, jellemzően sötét. Aminek ellenpontjaként csaknem mindenütt megjelenik a világos, a ragyogó arany, vagy éppen a vörös.

– Innen léptünk tovább a térbe, a szobrokhoz. Voltak, akik az elején a bemutatott hasonló plasztikák láttán kijelentették, hogy ők ilyenekre nem képesek – aztán kiderült, hogy mégis.

Csízi Gábortól megtudjuk: a rögtönzött kiállítást egy másik teremben valamennyi rab megnézheti majd a hétvégén, szépen sorban végigvezetik mind a négyszázukat. Aztán pedig a börtönt díszítik majd az egyes alkotások, belecsempészve némi lelket is a környezetbe, hátha van, akinek a lelkét sikerül megérinteniük.

Mi mindenesetre el vagyunk bűvölve, s kíváncsiak vagyunk arra, milyen véleménnyel lehet a többi rab. Kérésünkre Csízi Gábor intézkedik, s egy zárkányi női fogvatartottal tér vissza. Kissé megilletődöttek. Kivéve egy fiatalasszonyt, aki Tündét ismerősként üdvözli: egy korábbi, hasonló foglalkozásról az ismeretség.

A legidősebbnek tűnő hölgy rácsodálkozik egy faliképre:

„Nahát, épp ilyen…!”

– Nahát, nekem éppen ilyen van otthon, a melléképületben!

Nézzük a képet, amelynek a közepén egy arc, körötte kisebb arcok elhelyezve.

– Hogyhogy pont ilyen? – tudakolom.

– Hát, hogy így vannak elrendezve a családi fotók: középen a szülők, körben a gyerekek fényképei – mondja magától értetődőn, amiből megtudjuk, hogy az alkotás máris értő közönségre talált. A többiek is figyelmesen szemlélődnek, egyik-másik darabra megjegyzéseket is tesznek.

Egy asszonytól tudakolom, ő melyiket választaná.

– Ezt a női szobrot, ezt a rojtos kendőkbe bugyoláltat, valahogy ez áll hozzánk a legközelebb, a legcigányosabb.

Kérdezem, valamelyikük otthon, „annak előtte” csinált-e valami hasonlót, akárcsak rajzolt, hímzett, kötött vagy varrt-e. De csak rázzák a fejüket. Valamikor, még az iskolában. De szívesen kipróbálnák magukat. Azon pedig ugyancsak elcsodálkoznak, mikor elárulom, hogy amit itt látnak, azt mind férfikezek alkották. Ráadásul mi azt is tudjuk: volt közöttük sorozatgyilkos is.

Mi és milyen céllal?

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács finanszírozásával megvalósított „Lélekvonat” című bűnmegelőzési pályázat projektje 2015. március 1. és május 15. között zajlott.

Célja: kreatív programokon keresztül a fogvatartottak személyiségének, a szociális képességek, az empátia, a tolerancia fejlesztése.

A foglalkozások célja: feltöltődés, élményszerzés, szemléletformálás. A célcsoport tagjai látják munkájuk eredményét, a létrehozott érték iránt felelősségérzet alakul ki.

A zenecsoport: fejleszti a kommunikációs készséget, a kapcsolatteremtést, az emberi kapcsolatok jobb működtetését, a kreativitást, az önkifejezést, ezen belül az érzelemkifejezés képességét, a koncentrációt.

Az alkotás, a zene bepillantást enged az egyén belső világába, lépésenként fedezve fel a kreatív folyamatok építő erejét. Segít azoknak, akik hátrányos helyzetük, szociokulturális hátterük miatt nehezen fejezik ki érzelmeiket, nehezen öntik szavakba gondjaikat, problémáikat.

Zárkazene

A Lélekvonat projekt zenefoglalkozásairól érdeklődve megtudtuk: a közös zenehallgatáson túl használati eszközökből maguk is készítettek hangszereket a fogvatartottak, s persze használatba is vették azokat a közös zenélés során.

- Már közben is lemérhettük a hatást: a zárkákból is sűrűbben hallatszott ki az éneklés, némi „hangszeres” kísérettel, „bevetve” a kanalakat, az ágy lábát, a tenyerüket… A közös éneklés egyébként sem szokatlan. Nemigen szoktunk rájuk szólni, hacsak nem olyan hangos, hogy az már zavaró volna. Azt kell mondanom, hogy sokszor egészen szépen szól, a legeslegbelsőbb mélységekből – osztja meg velünk Csízi Gábor bv. főhadnagy.

Címke:   Miskolc pályázat Lélekvonat reintegráció