Isten kezében tért meg a börtönviselt ember

Szerző: Skoff Elza

Link: http://skoffelza.hu/blog/isten_kezeben_tert_meg_a_bortonviselt_ember

Dátum: 2015.06.04.
Egy börtönviselt megtérését dolgozta fel a közmédia vallási főszerkesztősége az Isten kezében című műsorában. Erhardt Ágoston vezető szerkesztő 35 éves, ebből 5 évet szentelt többek között ennek az ügynek.

Mit kell rólad tudni?

Több mint tíz éve dolgozom a Duna Televíziónál – most már egész pontosan az MTVA-nál -, az elején több szerkesztőségnél is kipróbálhattam magam, végül a Vallási Főszerkesztőséghez kerültem.  Én már általános iskolás korom óta tévézni szerettem volna, nagyszerű dolog hogy ez sikerült.   Pesten születtem, de Szegeden nőttem fel, ahol megismertem  - az akkor még egyetemista - Barlay Tamás Duna Tv-s munkásságát. Többek között ez is inspirált arra, hogy én is ezt a hivatást válasszam.

Most hétvégén kerül bemutatásra a Duna Televízión egy egészen különleges alkotásod, mesélj erről kérlek!

Az Isten kezében című műsorban szerepel majd a film, június 7-én reggel kilenckor.  Öt évvel ezelőtt bukkantam rá egy újságcikkben, hogy a váci börtönben nagyon komoly börtönpasztorációs munka folyik a reformátusok részéről. Konkrétan Csuka Tamásné lelkésznő végezte akkor ezt a munkát.  Nagyon sok rabot sikerült megtéríteni a munkájuknak köszönhetően és tényleg hiteles megtérésekről van szó, akik nem estek vissza a későbbiek folyamán. Ezen a forgatáson rábukkantam Boros Lajosra, aki 22 éves börtönbüntetését töltötte akkor. 15 éves kora óta egyfolytában börtönben vagy javítóintézetben volt. Az ő története az, hogy kapott egy hét éves börtönbüntetést, majd időközben több más cselekményt is önként beismert, mivel időközben már megtért.  Így kapott még 15 évet, és így jön ki a 22 év.  Elhatároztam, hogy a börtönben eltöltött utolsó napjait felvesszük, illetve a szabadulás utáni napokat is rögzítjük. Most május közepén visszamentünk a börtönbe, felvettük az utolsóelőtti napját, hogy lássuk, hogyan várja a szabadulását. Elmondta nekünk, hogy korábban már hatszor szabadult, de ez az első alkalom, amikor nem azon gondolkodik, hogy milyen bűncselekményt fog elkövetni. Ettől válik igazán furcsává a története, hiszen 56 évesen egy teljesen új életet kezd.

Milyen érzés egy börtönben forgatni?


Nagyon rossz. Amikor először voltam forgatni a börtönben öt évvel ezelőtt, utána egy hétig nem aludtam rendesen. Rettenetesen nyomasztó érzés. Borzasztó arcokkal találkoztam, nyomasztó a légkör, furcsa szagok áradnak mindenfelé.  Először engedélyeket kell kérni, több hetes előzetes procedúrát vesz igénybe. Pontosan mindent le kellett írnunk mindent. Azt fontos tudni, hogy nem egy cellába mentünk, hanem a lelkésznő munkáját követtük. Ami az egészben furcsa volt, hogy miután ott egy olyan történetet vettünk fel, hogy megtértek a rabok, hívők lettek, ezért hiába mozogsz hihetetlen emberek között, hiába fogsz kezet olyannal, aki a saját édesanyját gyilkolta meg, össze voltunk zárva velük, de ugyanakkor jelen van egy „furcsa fény”, hogy Isten jelen van még ebben a világban is.

Nem egy általános forgatási helyszín egy börtön és nem általános riportalany egy börtönben lévő ember…

Boros Lajos furcsa figura, semmilyen végzettsége, papírja nincs, nem tanult ember, de végtelenül intelligens. Ez alatt a 22 év alatt könyvtárosként is dolgozott, rengeteg könyvet olvasott, de most már az alapolvasmánya a Biblia. Elképesztő választékosan beszél, nem volt vele nehéz beszélgetni, ez általánosságban nem is okoz nekem gondot.

Mennyi nyersanyagból született az anyag?

A televízió egy olyan műfaj, hogy nincs idő arra, hogy hosszú nyersanyagokat készítsünk, itt nagyon gyorsan kell dolgozni. A nyersanyag mondjuk 6 óra, ami a lemezen rajta van, de ez öt nap forgatást jelent. Sajnos vagy hál’Istennek a televíziózás nagyon gyors tempóban zajlik, nincs idő kísérletezni. Nagyon tudatosnak kell lenni ebben a szakmában.

Aki vasárnap megnézi milyen üzenettel fog találkozni?

Az üzenet az, hogy a legsötétebb bugyrokból is ki lehet jönni, mindenkinek lehet esélye arra, hogy jó útra térjen.

És mi van a te lelkedben?

Ez egy csapatmunka, ezt ki kell hangsúlyozni. Marossy Géza, aki rendező-operatőrként van jelen Kabdebó Katalin vágó, akinek a feladata jóval összetettebb, mint szimplán a vágás, és vagyok én. Az én lelkemben az van, hogy szeretnék megmutatni egy olyan történetet, amely példa lehet másoknak. Nincs reménytelen állapot, minden nyomot hagy persze, ami rossz, de nincsenek reménytelen pillanatok, bárhonnan fel lehet állni. A mi műsoraink – az Isten kezében is olyan – nagyon ritkák a médiában, mert mi a nézők lelkét szeretnénk gazdagítani. Azt szeretnénk, hogy aki leül a tévé elé és megnézi a műsort, az kapjon egy üzenetet, a lelkükhöz szeretnénk szólni. A néző vegyen egy nagy levegőt és gondolkozzon el, hogy számára mi a személyes üzenet. Minden családban van nehéz helyzetű ember, rajtuk is segíthet ez a műsor.

Címke:   vallás hit dokumentumfilm tapasztalatszerzés