Véget vet Hillary Clinton a börtönhelyzetnek, amelyet a férje hozott létre? Ne számítsanak erre

Szerző: Robert Saleem Holbrook, Ford. Szende Gy. / transform.hu

Link: http://transform.hu/index.php/hirek/44-hirek-kulfold/785-veget-vet-hillary-clinton-a-bortonhelyzetnek-amelyet-a-ferje-hozott-letre-ne-szamitsanak-erre

Dátum: 2015.06.09.
A demokrata elnökjelölés első helyén állva, Hillary Clinton csupa helyes dolgot mondott és helyes lépéseket tett. Április 28.-án a Columbia University büntetőjogi fórumán Hillary Clinton szenvedélyes beszédet mondott, a büntetőjogi rendszer reformjára hívott fel, elmondta, hogy „Nem akarunk még egy bebörtönzési nemzedéket," utalva arra, hogy a jelenlegi fiatal nemzedéket tömeges bebörtönzés sújtotta.

Clinton felhívott a kötelező minimális büntetések reformjára és a korábban bebörtönzött polgárok marginalizálásának megszüntetésére. Ez nagyon „politikailag korrekt" beszéd volt; Clinton a tömeges bebörtönzés minden témáját érintette. A kérdés ez: Lehet-e bízni abban, hogy Hillary Clinton leépíti a börtönállapotot, amelyet a férje épített? Ne számítsanak erre; és, ha a történelem az iránytűnk, ugyanabból várhatunk még többet, ha elnökké választják.

A korábban elnök Bill Clintonról az a legjobb emlék, hogy az USA történelmében a gazdasági prosperitás egyik leghosszabb időszakán át elnökölt. Clinton elnöki örökségének a gyöngyszeme azonban a börtönök és az ország polgárai tömeges bebörtönzése bővítésének egy példátlan korszaka. A Clinton alatt bebörtönzöttek túlnyomó többsége fekete és barna volt.

Bill Clinton több afro-amerikait börtönzött be, mint bármelyik elnök az USA történetében. Bill Clinton alatt indult meg az USA történetének a legnagyobb börtönexpanziója. 1994-ben Clinton támogatta és aláírta az „Erőszakos bűnözésellenőrzési és igazságszolgáltatási törvényt", amelyet általában „Clinton bűnügyi törvényeként" említenek. Ezt a törvényt az USA Szenátusa 95-4 túlnyomó aránnyal szavazta meg.

Az Unió helyzetéről mondott 1994-es beszédében Clinton helyeselte a szövetségi „Három csapás és törvényen kívül vagy" törvényt, amit mind a demokraták, mind a republikánusok lelkesen megtapsoltak. A „Bill törvény", amelyet aztán szentesített, 30 milliárd USD-ba került és a kötelező ítéletekkel és életfogytiglani ítéletekkel járó új szövetségi bűncselekmények tucatjait hozta létre, bele értve a „három csapás" törvényt is.

A törvény lehetővé tette az eljárást akár 13 évesek ellen is bizonyos szövetségi bűnökért; kiterjesztette a halálbüntetést több mint 60 cselekményre; 16 milliárd USD-t adott állami börtönépítésre, valamint a helyi és az állami rendőrség bővítésére; 500 millió USD-t a Börtönhivatalnak létesítményekre fiatalkorú bűnözők biztonságos elhelyezésére; és „prémiumot" nyújtott olyan államoknak, amelyek rendszereket dolgoznak ki fiatalkorúak, mint felnőttek elleni eljárásra erőszakos bűncselekményekért. Clinton azt a törvényt is támogatta, amely megszüntette a szövetségi "Pell Grants" támogatást rabok számára egyetemi oktatáshoz, lényegében kizsigerelve az egyetemi programokat a börtönrendszerekben országszerte.

Milliárdokat fordítva szövetségi finanszírozásban börtönépítések kiegészítésére és kötelező ítélkezésű törvényekre, az államok az egész országban börtönbővítő tivornyába fogtak.

Pennsylvaniában Clinton nyolc hivatali éve alatt hét új börtönt építettek, az állam börtönlakosságát 19 ezerről 50 ezerre növelték. Mohón törekedve szövetségi „prémium" segélyekre, az állam Greenleaf állami szenátor által benyújtott törvényt fogadott el, amely lehetővé tette erőszakos cselekményekkel vádolt fiatalkorúak automatikus átvitelét a felnőtt rendszerbe. Annyi fiatalkorú ellen jártak el felnőttként, hogy a javítóintézeti osztály felépítette a SCI-Pine Grove börtönt, kizárólag a felnőttként elítélt fiatalkorú elkövetők részére, akiknek a túlnyomó többsége fekete fiatal. Pennsylvaniában az állam városközpontjainak a fekete és barna tömbjei táplálják a börtönbővítést. Az állam törvényhozása a 21. századi árverési csarnok.

1993-ban, amikor Clinton elnök hivatalba lépett, az ország börtönlakossága kevéssel egymillió felett volt. Mire Clinton 2000-ben elhagyta a hivatalát, az ország börtönlakossága megkétszereződött, több mint kétmillióra. Minden négy afro-amerikai férfi közül egy börtönben volt vagy a korrekciós felügyelet valamilyen formája alatt (próbaidőn vagy feltételesen szabadlábon). Húsz évbe telt az ország börtönlakosságának a bővülése az 1970-es évek 250 ezer főjéről egymillióra 1992-ben. Ezzel szemben Clinton mindössze nyolc év alatt kétszerezte meg az ország börtönlakosságát egymillióról kettőre. A főparancsnokságán kívül Clinton fő bebörtönző is volt.

Clinton tömeges bebörtönzési kampánya túlterjedt a börtönbővítésen és a represszív bűnügyi törvénykezésen. Kezdeményezte az „Egy csapás és kint vagy" megoldást is a közösségi lakáspolitikában, amely az egyszer bebörtönzötteket kizárta a szociális lakáshoz jutásból és így számtalan embert taszított hajléktalanságba és bűnözésbe. Michelle Alexander könyve, a The New Jim Crow szerint, Clinton kemény bűn elleni retorikája és cselekvése része volt egy nagy stratégiának: a csalóka, fehér szavazó felé fordulni az újraválasztást biztosítandó.

Ennek nem kellett volna így lenni. Ha Clinton ennyire érdekelt volt minden lehetőt megtenni az újraválasztásáért, visszalökhette volna a jobboldali konzervatívokat, akik a „keményen-a-bűn ellen" szekeret tolták. Volt ellenzéke a „Bill törvénynek" és voltak figyelmeztetések a jövő hatásáról a színes közösségekre.

John Conyers és Craig Washington afro-amerikai kongresszusi képviselők alternatív bűnmegelőzési és büntetőjogi reformtörvényt javasoltak, amely munkahelyi képzést, állásteremtést és fiatalkori megelőző intézkedéseket ajánlott, míg még meredek növeléseket tartalmazott az ítélkezésben. Clinton ezt elutasította, mert láthatóan nem fordult a fehér szavazókhoz vagy nem eléggé védte a fekete és barna fiatalok tömeges bebörtönzését.

Még újítóbb intézkedést javasolt Clintonnak Dr. Imari Obadele és a Fekete Politológusok Országos Konferenciája (National Conference of Black Political Scientists), amely felhívott egymilliárd USD-nak egy nemzeti programra fordítására, hogy regionális kampuszokat építsenek a veszélyeztetett fiatalok képzésére és felkészítésére magasabb oktatási intézményekbe való belépésükre. Clinton erre egy általános levéllel válaszolt, megerősítve a Bill-törvény, a súlyosabb ítéletek, több rendőr és több börtön támogatását.

Közösségi aktivisták is riasztottak. A New York-i Malcolm X mozgalom részvevője, Kai Lumumba Barrow abban az időben figyelmeztetett, hogy a bűnügyi törvény nem teszi biztonságosabbá a közösségeinket és, mivel a kábítószer elleni háború a főként fekete és latino belvárosi közösségekre összpontosul, ők fogják viselni a törvény nehezét. Azt is állította, hogy –a jobboldali konzervatívok fajilag kódolt, keményen bűnellenes retorikája, valamint a bűnözés és a színes fiatalság szenzációhajszoló, hajthatatlan médiaábrázolása következtében – a társadalom vérszomjasan hangolt és nem akar a bűnözési probléma ésszerű megoldásairól tárgyalni. Húsz évvel később, most azoknak az irracionális politikai döntéseknek a következményeivel viaskodunk, amelyek gyorsítva lökték emberek millióit az ország börtön-ipari komplexumába.

Amikor a nemzet szegény és hátrányos helyzetű tagjainak erős vezetésre lett volna szüksége, Clinton gerinctelen politikusnak mutatkozott, késznek fekete és barna fiatalok nemzedékeit feláldozni a saját politikai befolyásának biztosítása érdekében.

Most olyan naivaknak kellene lennünk, hogy Hillary Clintontól, aki mindig támogatta a hasonló büntető intézkedéseket, a lehetséges elnöksége kockáztatását várjuk a tömeges bebörtönzés örökségének lebontásával? Hillary Clinton eddig, üres biztonsági retorikán kívül semmi reménykeltőt sem mondott az embereknek.

Majd ha fellép a kötelező ítéletek ellen; ha javasolja a „Három csapás és kint vagy" automatikus életfogytiglani ítéletek hatálytalanítását; ha felhív a fiatalkorú elkövetők felnőttként való elítélésének a megszüntetésére; ha túllép azon a biztonságos beszéden, hogy csak a „nem erőszakos" elkövetőkkel szemben kell enyhíteni, és e helyett kiterjeszti ezt az igényt minden elkövetőre, akkor lehet ok némi optimizmusra.

Ha Obama elnök és Eric Holder főügyész nem volt képes összeszedni az erőt a börtönállam lebontásához és egyszerűen folytatta a „megszokott üzletmenetet", úgy semmi reményt nem táplálhatunk Hillary Clinton kilátásairól a tömeges bebörtönzés visszagöngyölítésére. Ahhoz, hogy ezt megtegye, vissza kellene göngyölítenie a nyers ambíciót, hatalmat és kiváltságot, ami meghatározta a Clintonok politikai felemelkedését.

Címke:   büntetőpolitika választás közvélemény USA