A rácsokon innen és túl

Szerző: Háromszéki Eszter, Fotó: Balázs Árpád / Hargita Népe

Link: http://hargitanepe.eu/a-racsokon-innen-es-tul/

Dátum: 2015.06.30.
Nézz rám, mint egy emberre, olvass, mint egy könyvet címmel szervezett a Csíkszeredai Börtön élő könyvtárat pénteken délután a Művészetek Házának előterében. Az akció során maximum harminc percre kölcsönözhették ki az érdeklődők a könyveket, az elítélteket és a börtönben dolgozókat, önkénteseket egyaránt annak érdekében, hogy csökkenjenek az előítéletek, illetve a távolság a két világ között.

A Büntetés-végrehajtó intézetek személyzetének napját június 29-én ünneplik, ehhez kapcsolódóan pedig az Országos Börtönigazgatóság évente élő könyvtárat szervez azzal a céllal, hogy megszűnjenek az előítélek, elősegítsék a kommunikációt és csökkentsék a szociális távolságot a börtönök szereplői és a társadalom többi tagja között. Az élő könyvtár katalógusában elítéltek, oktatók, börtönőrök, önkéntesek, papok és civilszervezetek munkatársai egyaránt szerepeltek, akiket maximum harminc percre kölcsönözhettek ki az érdeklődők, hogy beszélgetve velük megismerjék addig rejtett életüket.

Az eleje a legnehezebb


Első élő könyv, amelyet fellapozunk A. M. elítélt, szakmáját tekintve jogi tanácsadó, felesége és gyermekei is vannak, viszont a tiltott gyümölcs iránti vágy és egy „jóakaró” befolyásolásának köszönhetően, most a szabadságával fizet a tévedésért. Két éve, amikor börtönbekerült, az addigi élete radikálisan megváltozott, és az eleje volt a legnehezebb, amíg kialakult a rutin, és most már azt várja, hogyleteljen a büntetése. Kifejti, a legtöbb ember azt hiszi, hogy ha valaki bekerül a börtönbe, akkor csak ül a cellában, naponta két órát sétál és azonkívül nem történik vele semmi. Pedig még azok is, akiket zárt rendszerben tartanak fogva, több helyen dolgozhatnak az intézményen belül, például karbantartási munkálatokat, takarítást végezhetnek, de dolgozhatnak a mosodában, a konyhán, vagy felügyelhetik a valamilyen betegségben szenvedő, például epilepsziás társukat. Ezenkívül mindenféle képzéseket, kurzusokat tartanak, például dohányzás- és drogellenes tevékenységeket, A. M. ezeket is hasznosnak tartja, hiszen van olyan elítélt, aki a börtönévei alatt végzi el a nyolc osztályt. Mikor arról kérdezzük, hogy mennyire tartja megfelelőnek ezt a módszert, büntetési módot, kifejti, az előző életéhez képest teljesen megváltozott az értékrendje, teljesen más dolgok váltak fontossá, és reméli, hogy miután letelik a büntetése, nem fog többé tévedni.

Olaszországban a börtön is jobb


A csíkszeredai börtön nem különbözik sokban az ország más büntetés-végrehajtási intézményeitől, ugyanaz a struktúrája, mint például a brassóinak, ahol előzetes letartóztatásban volt – mondja a negyvenéves V. N., akit tíz évre ítéltek el minősített emberölés vádjával, és 2013 októberétől van Csíkszeredában. Hozzáteszi, a legnagyobb probléma a börtönökben a túlnépesedés, hiszen ha egy kilenc négyzetméteres cellán ketten osztoznak, az még nem olyan rossz körülmény, azonban ha ugyanazon a területen hatan élnek, akik különböző karakterek, különböző környezetben nevelkedtek, és különböző igényekkel rendelkeznek, akkor jóval nagyobb a stressz. Ennek ellenére, még nem keveredett verekedésbe – tette hozzá –, és ha valaki visszavonultan szeretne élni, akkor megteheti, bár lehetetlen, hogy teljesen izolálja magát, de azt megteheti például, hogy nem kommunikál. V. N. elmondta, bár a nyugat-európai börtönök is túlzsúfoltak, az infrastruktúra szempontjából mégis teljesen mások, ezt megtapasztalhatta Olaszországban, mielőtt átadták volna a román hatóságoknak.
Mi hiányzik? Minden – összegzi. Elég gyakran találkozik a családjával, ezért az élő könyvtár nyújtotta lehetőséget nem szerette volna erre használni, viszont amikor megkérdezték, hogy részt venne-e a tevékenységben, elvállalta. Hozzátette, a börtönben naponta vannak szociálpedagógiai foglalkozások, ez azonban teljesen más, hiszen másokkal is van lehetősége beszélni, és már az is sokat jelent, hogy kilát az ablakon.
V. N. elmondta, ritkán tudja arra használni az időt, hogy fejlődjön, sokkal inkább úgy érzi, hogy a kinti világ elrohan mellette, ezt nem tartja korrektnek, még akkor sem, ha tévedett. Megjegyezte, hiába van jóindulat a személyzet részéről is, anyagi források hiányában nem tudnak elég lehetőséget adni.

A rácsok másik oldalán


A börtönőri munka nagyon összetett, magában foglal mindent: a kerítésen való fegyveres őrködéstől az elítéltek elkíséréséig a különböző törvényszékekre, bíróságokra szerte az országba – tudjuk meg Megyes Zoltántól. A fiatal, dési születésű börtönőr elmondta, az egyetem elvégzése után munkát keresett, és hallotta, hogy börtönőrt keresnek Csíkszeredába, ezért jelentkezett a marosújvári iskolába.
Az élő könyvtáras bemutatkozó kártyáján az állt: a börtönben dolgozókról azt mondják, érzéketlenek és durvák, pedig az életük csupán egy maraton más emberekével együtt, akik jönnek és mennek ebben a környezetben. Mellettük vannak, és elfogadják úgy, ahogy vannak, címkék nélkül, mert így mindkét félnek könnyebb. Megyes Zoltán kifejtette, 12 órás váltásokban dolgoznak, és bár úgy tűnhet, ez a munkaprogram sok pihenést enged, de valójában nagyon fárasztó. Hozzátette, ugyan legtöbbször név szerint ismerik az elítélteket, és tudják, ki miben tévedett, de legtöbbször nincs idejük beszélgetni velük, bár ez nincs megtiltva. Eddigi munkája során nem keveredett konfliktusba, nem kellett verekedést szétválasztania, hiszen a csíkszeredai nem annyira agresszív börtön, de úgy hallotta, a déli börtönök ilyen szempontból másak, ott gyakoribbak a bandaháborúk.
Ugyanakkor a romániai börtönökről elmondható, hogy nagyon szigorúak, jóval szigorúbbak, mint a külföldiek, és például a személyzet sem vihet be semmilyen tiltott tárgyat, például mobiltelefont, okosórát vagy bármilyen adathordozót – jegyezte meg.

Az elítéltek emberi arca


Az elítéltekhez érkező leveleket, csomagokat többek között Alina Galben, a látogatás-engedélyezési osztály munkatársa végzi. Elmesélte, először mérnöki diplomát szerzett, de a családi példát követve – ugyanis bátyja is börtönőr – úgy döntött, hogy pályát módosít, így 2010-ben elvégezte a katonai iskolát. Természetesen amikor elgondolkozott azon, hogy börtönben fog dolgozni, az első reakciója a félelem volt, hogy mi várja ott, de megnyugtatták, ott is csak emberek vannak, mint minden más helyen, és elég sok nő dolgozik az ország különböző büntetés-végrehajtási intézeteiben. Úgy véli, ez is egy munkahely, és az emberekkel dolgozni általában nehéz, de ugyanakkor kihívás is, felfedezheti a határait, megismerheti önmagát, és lehetősége van a fejlődésre. „Addig, amíg tiszteled a másik embert, ugyanúgy elvárod, hogy téged is tiszteljenek, addig nincs semmilyen probléma azzal, hogy nőként kell férfibörtönben dolgozni” – vallja.
Munkája során tulajdonképpen biztosítják a látogatások lebonyolítását, és ellenőrzik a csomagokat. Attól függően, hogy az elítélt a büntetésétől függően milyen rendszerben van fogva tartva, havonta 3-5 alkalommal fogadhat látogatókat, de csakis olyanokat, akikkel szeretne találkozni, illetve ezeken az alkalmakon kívül ügyvédekkel, jegyzőkkel, civilszervezetek képviselőivel konzultálhatnak. Szintén 12 órás munkaidőben dolgozik, gyakran hétvégenként és ünnepnapokon is, hiszen ilyenkor is érkeznek látogatók, azonban amikor eldöntötte, hogy ezt a szakmát választja, akkor tudta, hogy az ünnepek erről fognak szólni –mondta Alina Galben. A látogatók közti beszélgetést csupán kamerán keresztül figyelik, nem hallják, viszont munkájuk szépségéhez tartozik, hogy megismerik az elítéltek családját, látják az emberi oldalukat és a családi drámákat. Elmondta, amikor gyermekek látogatják meg édesapjukat, az általában megpróbál beszélgetni velük, de a gyermekek és a család leginkább feldúlt és zaklatott lesz a látogatás után, és ez az őröket is megérinti.
A csomagok ellenőrzésével kapcsolatban rákérdezünk a kenyérbe sütött reszelő legendájára, és megtudjuk, hogy mostanában sokkal inkább mobiltelefont vagy SIM-kártyát próbálnak meg becsempészni a hozzátartozók, annak ellenére, hogy a raboknak naponta joguk van telefonálni.

Élet a börtön után


Az élő könyvtárba később érkezett az utolsó könyv, I. I. volt elítélt személyében, aki épp munkája miatt nem tudott korábban csatlakozni. Szabadulása óta dolgozik, részt vett egy programban, amely a visszaesés megelőzésére irányult, és ahogy bemutatkozójában írja, sok napsütést lát maga körül. Úgy véli, egyesek méltósággal viselik a büntetést, mások kevésbé, de amióta szabad, felismerte az egyszerű dolgok fontosságát, amelyek az életet alkotják.


Címke:   nyilvánosság társadalom Románia Csíkszereda