A börtönőrök félnek a megtorlástól

Szerző: Farkas Melinda / Magyar Nemzet Online

Link: http://mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/a-bortonorok-felnek-a-megtorlastol-1302961

Dátum: 2015.09.04.
Idén január óta zajlanak az úgynevezett OPCAT-ellenőrzések, amelyeknek célja a kínzás és az embertelen bánásmód megelőzése, a szabadságukban korlátozott emberek jogainak védelme. Eddig öt jelentés került nyilvánosságra, három közülük pedig szinte sokkolta a közvéleményt a zárt osztályokon, fogyatékossággal élők otthonaiban, börtönökben uralkodó körülmények feltárásával, az ottani visszásságok közzétételével. Bár a jelentések komoly jogsérelmeket tárnak fel, az azokat készítő ombudsmani hivatal egyetlen fillér pluszforrást sem kapott az új feladat elvégzésére. Az eddigi ellenőrzések tapasztalatairól és a jövőbeli tervekről Fliegauf Gergellyel, az ombudsmani hivatal nemzeti megelőző mechanizmus főosztályának vezetőjével beszélgettünk.

– Az utóbbi időben egymás után láttak napvilágot az úgynevezett OPCAT-jelentések, amelyek elképesztő körülményeket, komoly jogsértéseket tártak fel pszichiátriai otthonokban, zárt osztályon, börtönökben. Mit is jelent pontosan az OPCAT?
– Az OPCAT szó a „kínzás és más kegyetlen, megalázó büntetés vagy bánásmód elleni egyezmény fakultatív jegyzőkönyvének” angol nyelvű rövidítése. Ez az egyezmény a 2000-es években jött létre, nálunk pedig idén január 1-jével lépett életbe, vagyis ez az első év, amikor ilyen jelentések készülnek. A törvény szerint a terület gazdája az alapvető jogok biztosa lett, aki a feladat elvégzését a nemzeti megelőző mechanizmus főosztályra bízta, ezt az egységet vezetem én.

– Mit ellenőriznek, és kik a vizsgálatok célcsoportjai?
– Minden olyan intézményt, ahol az emberek valamilyen szinten meg vannak fosztva a szabadságuktól. Nemcsak az állandó fogva tartást kell ezen érteni, hanem az olyan, viszonylag szabad mozgást engedélyező intézményeket is, ahova ha az érintett meghatározott időre nem megy vissza, akkor a rendőrség keresni fogja. Tehát a börtönökről és a rendőrségi fogdákról, a pszichiátriákról, a menekültügyi őrzött befogadó központokról, idősotthonokról, illetve a gyermekvédelmi intézményekről van szó. Fontos azonban, hogy csak olyan intézményt, fogva tartásra használt járművet ellenőrizhetünk, ami törvényes feladatot lát el, és működtetője az állam, vagy valamely egyház, esetleg alapítvány.

– Előre jelzik a fenntartóknak az ellenőrzéseket, vagy „rajtaütésszerűen csapnak le”?
– Szó sincs előre értesítésről, azt tiltja az egyezmény. Szerintem – az első jelentések nagy médiavisszhangjának köszönhetően – sok börtön és pszichiátria tart egy esetleges ellenőrzéstől.

– Az első ellenőrzést a debreceni Menekültügyi Őrzött Befogadóközpontban végezték idén januárban. Mit tapasztaltak?
– Magyarországon ez az egyetlen olyan intézmény, ahol gyerekeket lehet fogva tartani, akár teljesen elzárt körülmények között, NATO-dróttal körbekerítve, fegyveres őrrel. A befogadóközpontban a gyerekek számára gyakorlatilag semmilyen olyan speciális körülményt nem biztosítottak, amely életkorukból adódóan szükséges lenne. Nem volt például alacsony építésű vécé vagy mosdó, de még bili sem. Néhány játékot közvetlenül azelőtt rakhattak ki a közösségi terembe, amikor megérkeztünk, kicsomagolni ugyanis már nem volt idejük. Megrázó volt az is, hogy nem biztosítottak megfelelő tolmácsot, így a menekültek orvosokkal sem tudtak rendesen beszélni, vagyis még akkor sem tudtak volna részletesen beszámolni a betegségeikről, ha akarnak. A dolgozók hozzáállásával is probléma volt: egy aprócska szobába nyolc ágyat zsúfoltak be és két családot helyeztek el benne, miközben az épület másik részében üresen álltak a hálótermek. Azóta egyébként a Belügyminisztérium már válaszolt a jelentésben megfogalmazott ajánlásainkra, és az az ígéret, hogy felszámolják a visszásságokat.

– Ma már valószínűleg teljesen más körülményeket találnának ott, mint fél évvel ezelőtt, de nem biztos, hogy jobbakat, hiszen január óta többszörösére duzzadt a menekülthullám. Ma már nem biztos, hogy az a legnagyobb probléma, hogy nincsenek játékok.
– Lehetőségünk van utóellenőrzésre, aminek során megvizsgáljuk, hogy az ajánlásunk nyomán történt-e változás. Az ombudsman dönt arról, hogy hova megyünk vissza és hova nem; ő mérlegeli, hogy mely esetekben van erre a legnagyobb szükség.

– A debreceni Reménysugár Gyermekotthont is ellenőrizték.
– A gyermekotthon központi épülete világszínvonalú, és a hozzá tartozó lakásotthonokban is picivel jobbak a körülmények, mint egy átlagos magyar család otthonában. A lakásotthonokon azonban mégis érződik az a bizonyos intézeti jelleg, és a gyerekekkel igen komoly probléma van, amit nem kezelnek megfelelően. A legsúlyosabb gond, hogy a tizenéves kamaszok jelentős része kábítószerezik, úgynevezett biofüvet, kristálytermékeket használnak, amelyeknek a hatása igen súlyos. A dolgozók tudnak a gyerekek droghasználatáról, ám azt mondják, tehetetlenek, pedig a hajdú-bihari megyeszékhelyen kábítószerügyi egyeztető fórum is működik, amelynek a nevében is szerepel a legfőbb feladata. Németországban például volt szerhasználók foglalkoznak a gyerekekkel, akik nyilván jobban tudnak beszélgetni velük a drogproblémáról, mint mondjuk egy negyvenes vagy ötvenes éveiben járó nevelő. Az otthonban jelen van a gyermekprostitúció is. Egy kamaszlány csak enni, mosakodni és aludni járt be az utcáról. Az ilyen eseteket egyszerűen nem hagyhatják annyiban a nevelők. Az intézményben három év alatti gyerekekkel is találkoztunk, pedig nekik nevelőszülőknél kellene lenniük. Jogszabályi szinten keresendő az a megoldás, hogy a fogyatékossággal élő gyerekeknek is hasonló esélyei legyenek a család közeli ellátásra, mint a többieknek.

– Debrecenben a Terápiás Házat is ellenőrizték, ahol 250 fogyatékossággal élő, illetve pszichiátriai beteget kezelnek. Ez a jelentés kapta eddig az egyik legnagyobb sajtóvisszhangot.
– Ahogy beléptünk a főépületbe, minden nagyon barátságosnak tűnt, a dolgozók is kedvesek és előzékenyek voltak. Az osztályokon azonban már más helyzettel találkoztunk: van olyan egység, ahol kerekes székkel nem lehet felmenni a lépcsőn, pedig az intézményben mozgáskorlátozott személyek is laknak. A betegek egy része vizeletszagot árasztott, sokan azért, mert segítség nélkül nem tudtak elmenni a mellékhelyiségbe. Kiderült az is, hogy abban az intézményben, ahol rengeteg a haldokló ember, intézményi szinten egyáltalán nem foglalkoznak a halálba kíséréssel, a végstádiumban lévő betegek fájdalmának enyhítésével. Egy dolgozó elmesélte, hogy saját magát képezte ki arra, hogyan kell felhelyezni a fájdalomcsillapító hatású, ópiáttartalmú tapaszokat, mert senki nem képezte ki őt erre. De említhetem a rácsos ágyak alkalmazását is. Az ápolók általában azzal érvelnek emellett, hogy azokkal szemben, akik ön- vagy közveszélyesek, nincs más megoldás. Ilyen lehet például egy epilepsziás beteg, aki a rohama idején a fejét falba üti, vagy azok az agresszív betegek, akik rátámadnak a szobatársukra.

– Mi lehet az alternatíva ilyen esetekben? A nyugtatók beadása sem tűnik humánusnak.
– Nem, az sem lehet hosszú távú megoldás. Nyilvánvaló, hogy egy őrjöngő, vagy ön- és közveszélyes embert le kell fogni, súlyos esetben gyógyszert is kell neki adni. A megelőzésre, a pszichoterápiára kellene nagyobb hangsúlyt helyezni. A debreceni Terápiás Házban is látszólag működik mentálhigiénés csoport, csakhogy az ott semmilyen gyakorlati feladatot nem végez, csupán adminisztrál. A pszichoterápia legjobb formája a terápiás közösség, amelyben a betegek és a kezelők közösen hozzák meg a döntéseket. Ha ez a közösség jól működik, ideális esetben el sem jut a beteg odáig, hogy őrjöngeni kezdjen, lehetősége lesz ugyanis a feszültségét más módon levezetni, például szabadidős, szabadtéri foglalkozásokkal. A nagy létszámú bentlakásos intézmények olyan helyek, ahol ezeket a problémákat nagyon nehezen lehet megoldani, ezért is van szükség arra, hogy ezeket az intézményeket lassanként bezárják, és az érintett személyek számára közösségi alapú szolgáltatásokat nyújtsanak.

– Milyen eredményeket hozott eddig a Terápiás Ház kapcsán kiadott jelentésük?
– A szociális intézményeket fenntartó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság a jelentésünk alapján kiadott egy körlevelet, amelyet minden hasonló típusú intézménynek meg kell ismernie. Az útmutató mintegy 30 ajánlásunkra reagál, és leírja azt is, hogy az általunk feltárt problémákat és visszásságokat hogyan kell orvosolni. Azt remélem, ennek következményeként már nemcsak a Terápiás Házban, de más hasonló típusú intézményben is kivonták a forgalomból a rácsos ágyakat, még ha a jelentés nyilvánosságra hozatala előtt használtak is ilyet.

– Tavasszal a tököli fiatalkorúak börtönében is tartottak helyszíni ellenőrzést. Az ott készült fényképek sokkolták a közvéleményt. Mi rázta meg a legjobban ott?
– A tököli börtönnek a mai napig borzasztó a híre, sok családban ezzel riogatják a kamaszokat. Abban, hogy a intézmény ennyire rettegett, nagy szerepe van egy 1985-ös dokumentumfilmnek, a Bebukottaknak. A magyar társadalom ekkor szembesült vele, milyen terror zajlik a börtönfalakon belül a rabtársak között, és hogy nemcsak kisebb lopásokért kerülnek be ide kamaszok, hanem bizony vannak közöttük gyilkosok is. Aki a jelentésünket elolvassa, az előtt világossá válik, hogy az eltelt harminc évben alig változott valami Tökölön. Az egyik fiatal szerint tízből hat fiatalt a börtönévei alatt megerőszakolnak, az úgynevezett csicskáztatás pedig rendszerszerű. Több fogva tartott tizenéves gyerek is beszámolt arról, hogy őt megverik a rabtársai. Az orvosi aktákból egyértelműen kiderült, hogy egy fiatal azért szenvedett sérüléseket, mert a zárkában fejbe verték stokival. A legsúlyosabb probléma az, hogy a személyzet nagyon is tisztában van azzal, mi zajlik a cella falain belül, tudnak a verésekről és a nemi erőszakról is, sok esetben mégsem lépnek közbe.

– A börtönőrök azt gondolják, hogy a rabok megérdemlik az erőszakot?

Címke:   ellenőrzés OPCAT szakember vélemény