„Nem bántóak, nem tolakodóak” – börtönben tart jógát raboknak Bakonyi Panni

Szerző: girl power

Link: http://girlpower.cafeblog.hu/2015/09/10/bakonyi-panni/

Dátum: 2015.09.10.
Bakonyi Panni újszerű és csodálatra való dologra vállalkozott: börtönben tart jógafoglalkozásokat. Nem női börtönben, hanem férfiaknak, jógamatracon oktat. Ászanákat, légzést, relaxációt. Elhangzik néha egy-egy obszcén poén, de a rabok figyelnek. És csinálják, amit Panni mond. Ismerjétek meg közelebbről Pannit, aki egyébként “fegyencélményeiről” blogot is ír. Interjú.

Kérlek, mesélj pár szót magadról: annyit tudunk egyelőre rólad, hogy Bakonyi Panni vagy és jógaoktató.


A projekt szempontjából talán csak ennyi lényeges. Egyébként 28 éves vagyok, eredetileg kommunikáció szakon végeztem az egyetemen, és a mai napig is van, hogy dolgozom a szakmámban szabadúszó tanácsadóként. Jó ügyek mellé adok szaktudást, hogy eljusson a célcsoporthoz. Dolgoztam például a Magyar Gyermekmentő Alapítványnak, akik mentőorvosos kocsikat üzemeltetnek az OMSZ irányítása alatt. Nekik írtam többek között egy mesekönyvet.

Nyolc kísérleti jógaórát tartasz egy börtönben. Gondolom, rengeteg titkosított részlet van, amiről nem beszélhetsz, hogy például melyik börtönről van szó, mit lehet tudni az ottani fegyencek előéletéről stb. De azért azt áruld el, hogyan született meg az ötlet: miért pont börtön?


A fegyencek előéletéről én sem tudok semmit, és ez tudatos döntés volt. Annyi az infóm, hogy nagybüntetést töltenek, erőszakos cselekményért ülnek, és kész. Azt hiszem az lehet az egyik kulcsa az eddigi órák sikerének, hogy valóban nem rabokat, hanem embereket tanítok. De ember vagyok én is. És őszintén bevallom, fogalmam sincsen, tudnék-e nyitott lenni és ugyanúgy hozzáállni, ha tudnám melyik, pontosan milyen szörnyűséget követett el. Talán igen, de ezen nem múlhat a program sikere. Ezért döntöttem úgy, hogy nem szeretném tudni, és ezt nekik is mondtam. Úgy tűnt, ez nekik újdonság és jó. Hogy tiszta lapot kapnak, és valami olyan foglalkozáson vehetnek részt ami a jelenlegi és a jövőben életükre is hatással van, és nincs kapcsolatban azzal, hogy ők elítéltek. Az ötlet valóban véletlenül jött, kb másfél éve egy beszélgetés során. Fogalmam sem volt róla, hogy van-e már ilyen a világon, mik a tapasztalatok…

Hogyhogy nem női börtönben tartod a jógát?

Ez a következő kihívás. Most így alakult, hogy férfi fogvatartottakat kaptam. A női órákra teljesen máshogy kell készülni. Fizikailag és lelkileg is teljesen más igények. Újabb kutatást, rákészülést igényel, ez a második kör.

Mi volt az elvárásod, prekoncepciód, célod az egésszel?

Konkrét nem volt. Így, út közben rajzolódik ki halkan de egyre biztosabban egy út, ahova tart a projekt. Annyi célom volt, hogy már megérte, ha legalább egy résztvevőt le tudok kötni az órával, és fizikailag vagy lelkileg egy kicsit jobban érzi tőle magát. Kicsi lépésekben gondolkodom. Minden órán ez a célom. Tapasztalatokat gyűjtök jelenleg.

Mennyi és milyen egyeztetés előzte meg az órákat?

Kellett találni egy intézményt, ahol nyitottak voltak az elképzelésre, majd részt vettem egy önkéntes képzésen, ami sokat számított a felkészülésben, mert fogalmam sem volt milyen a börtönbeli világ, mik a szabályok, és mire kell odafigyelni a kommunikáció során.

A blogodban írod, gondosan megválasztottad, miben, milyen ruhában tartod az órát. Az órák közben mennyire frusztrál óra közben (persze előtt/után is), hogy férfiak, és nőként néznek-e rád?

Egyáltalán nem frusztrál. De tényleg, ez a legkevesebb. Nő vagyok, ők férfiak. Természetesen megnéznek, és van, hogy megdícsérnek. De nem bántóak, nem tolakodóak, semmi. Van, amelyikük udvarolgat, de ez az egész csak játék. Azt hiszem, minden  felnőtt férfi-női munkakapcsolatnak, vagy tanár-diák relációnak megvan ez a fajta dinamikája. Nem öltözködöm úgy, hog az  bármennyire is feltűnő vagy kihívó lenne. Jelenleg azt gondolom, még előny is, hogy nő vagyok, mert nem akarnak velem rivalizálni. A legutóbbi órára kicsit nyúzottan érkeztem, meg is kérdezték, mi a probléma, mondtam, hogy semmi, álmos vagyok, legközelebb majd sminkelek, hogy ne látszódjon az arcomon. Erre azt a bókot kaptam, hogy ne, mert aki szép, az smink nélkül is szép, én meg nem simán szép vagyok, hanem gyönyörű. Szóval igen, ilyen szinten nőként néznek rám.

Írod, a rabok általában „izgágák”, poénkodnak, mennek az alpári poénok is néha, de mégis kérdem: második óra után érzékeltél bárminemű változást esetleg? Koncentráltabbak, odafigyelnek rád? Hiszen a végére csak megteremtetted a csendet.

Abszolút. Izgágák voltak a következő órákon is, de lehet kezelni, és nagyon szépen dolgoznak. Egyetlen bántó vagy sértő beszólást egyébként nem kaptam, sőt. Szépen lassan rájönnek arra, hogy ez valóban értük van. A büntetés-végrehajtás személyzete pedig jelezte, hogy kiemelkedően jó a magaviseletük az órákon. Ez megerősít abban, hogy hasznos a projekt, jó az út.

A relaxáció nehezen megy nekik, azt írod. Mit gondolsz, a nyolcadik órára mi lesz az eredmény?

Fogalmam sincs. Óráról órára próbálkozom. Most a legutóbbi órán már sikerült megfogni őket, talán megvan a kulcs hozzájuk. A közeg, és az előéletük sem könnyíti meg a helyzetet. De lehetetlen nincs.

Írtál arról is, hogy neked ez lelkileg azért valamennyire megterhelő, sírtál is az óra után. Miért? Mit éreztél közben-utána?

Ezt nehéz szavakba önteni. Az egész közeg megterhelő – talán nem is ez a jó szó rá, inkább az, hogy hat. És ami folyamatosan zakatol bennem, hogy miért most kell, hogy jót kapjanak ezek az emberek? Miért nem korábban? Hogyan lehetne megelőzni, nem csak kezelni a problémákat.

Mit gondolsz, te mit tanulsz ezektől az emberektől?

Inkább úgy fogalmaznék, hogy az órák hatására mit tanulok. Alázatot, türelmet, kommunikációt, nyitottságot. Sokkal többet kapok, mint adok.

A második óra után már arcról legalábbis tudod, ki kicsoda. Elindult bármelyikőjük felé valamilyen kötődés, empátia, esetleg pont az ellenkezője, tartózkodás? Milyennek látod őket?

Van aki szimpatikusabb, van aki kevésbé. De ez egy hétköznapi órán is így van. Tanár vagyok, az a dolgom, hogy tudást adjak át, nem pedig, hogy barátkozzak. Szerencsére ez már reflexből megy. Nem szabad bevonódnom a személyes történetükbe. Ezért nem keresem velük a kapcsolatot a sporthoz kötődő szükségesen kívül. Bevallom ez nehéz, van bennem egy nagy adag segíteni vágyás, és természetes, hogy az órák múlásával kialakul valamiféle kötődés oktató és tanítvány között. Ez a normál csoportjaimnál is így van. Helyén kell kezelni. Azt hiszem egyébként, kedvelnek. És persze én is megkedveltem őket. Szeretem látni, ahogy fejlődnek és küzdenek fizikailag és lelkileg is. Szerencsés vagyok, hogy a részese lehetek ennek. Hozzájuk valószínűleg ha így nem, máshogy sosem jutott volna el ez a fajta mozgás és életszemlélet. Rettentő izgalmas figyelni a változást és hatni rájuk.

A friss blogbejegyzésedben imádtam ezt a mondatot: valahol mindannyian rabok vagyunk. Mit javasolsz az ugyan nem börtönben lévő, de a mindennapi életükben raboskodó átlagembernek: hogyan törjenek ki belőle?

Első gondolatom az volt a kérdésed kapcsán, hogy ki vagyok én, hogy tanácsot adjak?  Őszintén kell kívánni és tenni a jót. Mindenkinek van egy útja, és talán nem szabad megalkudni, és feladni mielőtt rátalál. Az örömben élő emberek viszik előre a világot. Ez mind általánosságnak hangzik, de mégis azt gondolom, így van. És ehhez próbálom tartani magamat én is.

Címke:   jóga oktatás kísérlet szabadidő interjú