Reszocializáció és reintegráció – dogmatikai vagy terminológiai különbségek az új Bv. Kódexben?

Szerző: Katalán Gergely Tamás / ArsBoni

Link: http://www.arsboni.hu/reszocializacio-es-reintegracio-dogmatikai-vagy-terminologiai-kulonbsegek-az-uj-bv-kodexben.html

Dátum: 2015.10.02.
A büntetés az elítélt joga is egyben, mivel ezáltal lehetőséget kap arra, hogy megszabaduljon elkövetett bűnétől, így bizonyos tekintetben a büntetés-végrehajtás által az emberi méltóság védelme is érvényesül. Azonban megvizsgálva a büntetés-végrehajtás célját, megállapítható, hogy annak kapcsán helytelenül, szinonima módjára használjuk a reintegráció és reszocializáció fogalmát.

A következőkben bemutatásra kerül az új Bv. Kódex és a korábbi Bv. tvr. büntetési céljának koncepciója, valamint az, hogy az új törvény mennyiben tér el és hoz újítást a korábbi szabályozás büntetési céljaihoz képest.

Bevezető gondolatok

A büntetés-végrehajtási (a továbbiakban: bv.) joggal foglalkozó szakirodalom mindezidáig nem szentelt koncentrált figyelmet ama kérdés vizsgálatának, hogy a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvényben (a továbbiakban: új Bv. Kódex) megfogalmazott büntetési cél mennyiben tér el, illetve miben hoz újítást a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. törvényerejű rendelethez (a továbbiakban: Bv. tvr.) képest.

Jelen tanulmányban bemutatom a szabadságvesztés-büntetés nevelési céljának fejlődéstörténetét, az új Bv. Kódex büntetési céljainak koncepcióját, azt, hogy ez mennyiben hoz újítást a Bv. tvr. büntetési céljaihoz képest, továbbá azt, hogy az új törvényben nóvumként megjelenő reintegráció szót hogyan kell értelmezni és azt, hogy ez miben tér el a reszocializáció fogalmától.

Gondolatmenetem, illetve annak megértése érdekében, hogy miért állítom azt, hogy helytelenül, szinonima módjára használjuk a reintegráció és a reszocializáció fogalmát, annak ellenére, hogy jelentésük nem azonos, fontosnak tartom előzetesen annak tisztázását, hogy a dogmatika szó a jogi szaknyelvben bizonyos tudományos, tételes tanokat,[1] míg a terminológia szó valamely szakterület művelőitől származó, általánosan ismert szavak összességét foglalja magába.

A reszocializáció és a reintegráció fogalma a nevelési célzat tartalmában és mértékében különbözik egymástól, a Bv. tvr. és az új Bv. Kódex szabályai kiválóan szemléltetik az említett fogalmak közti különbséget, ezt a későbbiekben bővebben ki fogom fejteni, egyelőre azonban csak annyit jegyzek meg, hogy a reintegrációs tevékenységrendszer megelégszik a fogvatartottak negatív irányba való megváltozásának megakadályozásával, addig a reszocializációs tevékenységrendszer kifejezett céljául tűzi ki, hogy a fogvatartottak elsajátítsák azokat az ismereteket, amelyek a társadalmi életben való hatékony részvételükhöz szükségesek.

A szabadságvesztés-büntetés nevelési céljának fejlődéstörténete


 A szabadságvesztésnek, mint büntetésnek az ókorig visszanyúló gyökerei vannak azonban funkciója a ma ismerttől igencsak eltért. Az ókorban és a középkor első felében a szabadságelvonást azért alkalmazták, hogy a gyanúsított tárgyalása és kihallgatása biztosított legyen. A szabadságvesztés-büntetést már Manu törvénykönyve is megemlíti az első önálló börtönügyi rendeletek pedig II. Theodosius és Justinianus nevéhez fűződnek.

A középkor első felében még nem volt ismert a napjainkban alkalmazott szabadságvesztés-büntetés, erre tekintettel kell lennünk, amikor témánk történeti előzményeit elemezzük.

A XVI. századtól kezdődött el Európában a dologházak és fegyházak kialakítása, ahova a közveszélyes bűntettesek, elmebetegek, prostituáltak és munkakerülők tömegeit zárták. A dologházakba nem csak bűnelkövetőket zártak, hanem szüleik kérésére, fegyelmezésre szoruló fiatalokat is, akiket a munkáltatással és a napi rendszerességű lelki gondozással igyekeztek a társadalom hasznos tagjává nevelni.

A fogvatartás körülményei a XVII. századra sem emelkedtek a középkori színvonal fölé, az első igazgatók pedig teljesen szabadon irányították a bv. intézeteket. A teljhatalmú igazgatás következtében több sajátos rezsim alakult ki, mint például a magánelzárásos, a hallgató vagy a jegyrendszer. A számos rezsim közül a magánelzárásosban a rabok teljesen elkülönítve éltek, a fogvatartás káros hatásainak csökkentését pedig azzal próbálták elérni, hogy a rendszeresen megtartott istentiszteleteket a rabok elkülönítve hallgathatták.

A Szempczi Fenyítőház 1780. évi szolgálati utasítása alapján a rabok kötelező vallásoktatásban vettek részt, amelynek célja az elítéltek nevelése volt.

Magyarországon a XIX. század első felében a szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának módját partikuláris normák tömege rendezte, visszaélések és középkori állapotok jellemezték a fogvatartást, amely ellen a kor jelentős gondolkodói is felszólaltak. Az 1840-es évektől hazánkban is megkezdődik a büntetőjog kodifikációja, a század második felétől pedig megjelennek a bv.-t szabályozó, magasabb szintű jogszabályok.

A XX. század második feléhez közeledve már élhető körülmények uralkodtak a bv. intézetekben. A rabok nevelésére, amelynek elsődleges eszköze a lelki gondozás és a munkáltatás volt is gondot fordítottak.

A második világháborút követően a büntetőjog egyszerre szolgált a gazdasági célok elérése és az osztályharc eszközéül. A szocialista Magyarország büntetés-végrehajtását – különösen az Államvédelmi Hatóság közvetlen irányítása alá vont intézményekben – középkori módszerek, a törvényességi és humanitárius szempontok teljes figyelmen kívül hagyása jellemezte. A személyzet kiválogatásánál nem a szakmai tudás vagy a felkészültség, hanem a rendszer iránti elkötelezettség és megbízhatóság volt a mérce.

A sztálini büntetőpolitika a büntetés céljaként elsősorban a társadalmi tulajdon és a dolgozó nép érdekeinek védelmét tűzte ki. Az 1950-es évek végétől kezdődően enyhülni kezdett a szigor, a rabok nevelése ismét céllá vált, a titkos utasítások háttérbe szorultak és a végrehajtás kérdéseit jogszabályokban rendezték, rögzítették a rabokat megillető jogokat és az őket terhelő kötelezettségeket.

A Bv. tvr. a fogvatartottak nevelését már alapelvnek tekintette. A szabadságvesztés-büntetés nevelési szerepe a bv. intézetekben fokozatosan előtérbe helyeződött, amelyet az is alátámaszt, hogy az Igazságügyi Minisztérium 1984-ben programot adott ki a bv. intézeteken belüli nevelési módszerek korszerűsítésére.

Az 1980-as évek végére megkezdődik a bv. humanizálása, a börtönügy szervezeti korszerűsítése, illetve az ENSZ Minimum szabályai és az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának ajánlásai figyelembevételével a magyar bv. jogot fejlesztő jogharmonizációs folyamat.

Címke:   reszocializáció terminológia bv.kódex tanulmány