Színjátszást és jobb agyféltekés rajzolást tanulnak a tököli fogvatartottak

Szerző: OrientPress Hírügynökség

Link: http://orientpress.hu/149307

Dátum: 2015.10.28.
Az iskoláskorú fiatal fogvatartottak számára az elsődleges feladat a tanulás, amelynek lehetőségei a civil életéhez hasonlóan adottak a tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetében. Kikapcsolódásként színjátszást és jobb agyféltekés rajzolást tanulhatnak. „Feladatunk olyan értékek átadása, amelyek segítségével a fiatalok kikerülve a társadalomba azt nem rombolni, hanem építeni tudják” – mondta a Rádió Orientnek Pesti Ferenc bv. ezredes, az intézet parancsnoka.

A Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézete mellett még két másik szerv került elhelyezésre Tökölön: a BV Központi Kórház, valamint a Duna Papír Kft., amelyet a fogvatartottak foglalkoztatására hoztak létre. Az itt lévő 150 fő fiatalkorú mellett további 600 fő nagykorú is itt tölti büntetését. Ennek okairól Pesti Ferenc elmondta, hogy egyrészt a HIV-fertőzött fogvatartottakat kortól és nemtől függetlenül ebben a börtönben helyezik el, másrészt itt található egy úgynevezett katonai fogda is, amely az olyan büntetőjogi szempontból katonának minősülő személyek fogva tartására szolgál, akiket egy évnél rövidebb szabadságvesztésre ítéltek,de nem mentesítették szolgálata alól.

A fiatalkorú bűnelkövető fogvatartottak száma az utóbbi öt évben nemcsak Tökölön, de országos szinten is csökkent – számolt be az adatokról a parancsnok. Mint arra rámutatott, az ide bekerülők többsége a társadalom pereméről, olyan közegből jut a bűnözés útjára, ahol a munka vagy a tanulás nem számított értéknek. Ugyanakkor az ide vezető elhanyagoló vagy támadó közeg jómódú családban is létezhet, tehát anyagi körülményekre nem minden esetben vezethető vissza a bűnelkövetés oka.

Míg a fiatalkorúak esetében az erőszakos bűncselekmények – gyakran rablás vagy emberölési kísérlet – a leggyakrabbak, addig a nagykorúak többsége gondatlan vagy enyhébb változatú gazdasági bűncselekmény miatt kerül Tökölre – mondta Pesti Ferenc. „A fiatalkorúak átlagosan 3,5 évet töltenek börtönben, jó néhányat közülük 8-10 év szabadságvesztésre ítéltek. Ezzel szemben a nagykorúak esetében az átlagosan itt töltött évek száma mindössze egy.”

A visszaesések aránya viszont minden esetben eléri a 40 százalékot. Ennek elkerülésére három kritériumot fogalmazott meg a parancsnok: iskolai végzettség és szakma, munkahely, valamint lakhatás – „ha ezek rendelkezésre állnak, kisebb az esélye annak, hogy a korábbi bűnelkövető visszakerüljön a börtönbe” – mutatott rá Pesti Ferenc.

„A börtön veszélyes üzem” – ezzel minden munkatársnak tisztában kell lennie, akiknek erős szakmai ismeretekkel kell rendelkezniük, s a jogszabályokat jól ismerve kell tevékenységüket végezniük. Emellett véleménye szerint a fizikai erőnlét is fontos, hiszen sokszor előfordul, hogy a fogva tartottak szembe szegülnek a felügyelőkkel. „Az érzelmek azonban nem ragadhatnak el az intézkedések betartása során ugyanis minden esetben a jogszabályokat betartva kell cselekedni. Ehhez kell egyfajta mentális érettség is” – hívta fel a figyelmet.

„A fogvatartottak ki fognak szabadulni a mi társadalmi közegünkbe. Éppen ezért közös érdek, hogy a jövőben ne rombolják, hanem építsék a társadalmat, így ez is fontos feladatunk” – mutatott rá. A fiatalkorúaknál ennek érdekében az első és legfontosabb feladat az oktatás. Éppen azért az iskolaköteles korúak oktatását igyekeznek olyan színvonalon megoldani, ahogy az a civil életben is zajlik. „A lexikális tudás megszerzése mellett pedig szintén fontos, hogy olyan értékeket közvetítsük feléjük, amelyeket a szabadulás után magukkal visznek” – tette hozzá.

A különböző szakmát adó képzésekre azonban korlátozottak a lehetőségek a börtön falain belül. Ezek közül csak rövidebb idő alatt megszerezhető - például targoncavezető vagy festő – tanfolyamokat tudnak indítani. Kikapcsolódásként lehet viszont tanulni színjátszást és jobb agyféltekés rajzolást is az intézetben. Az előbbire jó példa volt, hogy előadásukkal a Színházak Éjszakáján is bemutatkozhattak a fogva tartottak. „Sokuknak ez volt az első igazi sikerélménye, hiszen bizalmat kaptak, amivel nem éltek vissza, hanem bebizonyították, hogy ők is képesek értéket alkotni” – zárta szavait a parancsnok.


Címke:   Tököl foglalkoztatás oktatás reintegráció