Ezresével engedik ki a drogért ülőket Amerikában

Szerző: Kolozsi Ádám / Index

Link: http://index.hu/kulfold/2015/10/30/ezresevel_engedik_ki_a_drogert_uloket_amerikaban/

Dátum: 2015.10.30.
Ezekben a napokban 6000 kábítószer miatt elítéltet embert engednek ki az amerikai börtönökből, soha nem volt még hasonló volumenű tömeges szabadonbocsátás az Egyesült Államokban. Ez még csak az első hullám, a következő időszakban újabb hasonló akciók lesznek.

A cél, hogy csökkentsék az óriási börtönnépességet. Minden századik amerikai most is éppen rácsok mögött van, a világ börtönlakói közül minden negyedik szintén amerikai. A foglyok fele nem erőszakos bűncselekményért ül, az ő hosszú elzárásukat szeretnék most csökkenteni. Egy új szabályozás értelmében mostantól sokukat elengedik, az eheti első hullámban majdnem 6000-et.

A döntő többségük kábítószer miatt ül. 2013-ig a drog miatt elítélteket minden esetben lecsukták, Obama álláspontja szerint azonban ez a rendszer nem fair, és a szakértők is többnyire azt hangsúlyozzák, hogy a tömeges elzárás nem hatékony megoldás. A jogszabályozást társadalmilag sem tartják igazságosnak, mert az elsősorban az alsóbb rétegeket és a feketéket hozza hátrányos helyzetbe.

Ezzel függ össze, hogy az elnökjelöltségre pályázó Hillary Clinton pénteken büntetőjogi reformokat ígért megválasztása esetére: a kokain és a crack (előbbi a jobbmódúak, utóbbi a szegények drogja) büntetési tételeit egy szintre hozná, mert a jelenleg érvényben lévő szabályozás indokolatlanul bünteti súlyosabban a crackhasználókat.

Címke:   szabadonbocsátás zsúfoltság politika USA