Beilleszkedni? De hogyan?- avagy a magyar büntetés-végrehajtás reintegrációs kérdései

Szerző: Adrienn Bojtor dr. / Ars Boni jogi folyóirat

Link: http://www.arsboni.hu/beilleszkedni-de-hogyan-avagy-a-magyar-buntetes-vegrehajtas-reintegracios-kerdesei.html

Dátum: 2015.11.02.
Írásom a börtönből szabadult személyek társadalmi integrációs lehetőségeivel foglalkozik, tekintettel az új Büntetés-végrehajtási Kódex rendelkezéseire.

„Szabadulni jó, de nehéz!” – hangzott el a kijelentés egy börtönviselt interjú alanyomtól. Mit tesz a börtönből szabadult személy tizenöt év szabadságvesztés után, amikor kinyílik a zárka ajtaja és megnyílik előtte egy olyan világ, amelyből hosszú évekig ki volt zárva? Vajon sikeres volt a börtönbéli nevelés, a szabaduló a társadalom hasznos tagja lesz vagy egy újabb visszaeső jelölttel állunk szemben?

A szabadultakkal való foglalkozás igazi hiányterület mégis sorsuk rendezésére vonatkozó előrelépést mutat az új Büntetés-végrehajtási Kódex. Folyamatosan nő a börtönlakók száma az országban, 2014-ben több mint 18000-en töltik a büntetésüket a 31 magyarországi büntetés-végrehajtási intézetben. A témával indokolt foglalkozni az új irányú büntetőpolitika miatt is, hiszen az új Btk (2012.évi C.tv) rendelkezései szigorodtak a visszaesők tekintetében, emelkedtek a tételhatárok illetve a tett arányos büntetőjogi szemlélet erősödött. 2015 január 1-én hatályba lépett a 2013.évi CCXL. tv. a Büntetés-végrehajtási Kódex melyben releváns szerepet kap a reintegráció kérdése illetve megjelenik büntetés- végrehajtási pártfogó felügyelő, mint új intézmény.

A témában eddig megvalósult kutatások bizonyítják, hogy a börtönpopuláció jelentős hányada már a fogvatartás előtt kirekesztett. A bebörtönzés erősíti a kirekesztést, az emberi kapcsolatok meglazulnak, továbbá a börtön gyakran elősegíti a másodlagos társadalmi kirekesztést is, ilyen a munkaerő-piaci diszkrimináció. Az egyén kedvezőtlen helyzete fokozódik a szabadulás után, számos társadalmi szerepből, feladatvállalásból kiszorul.

Személyes meglátásom alapján három nagy probléma kört kell górcső alá venni, a strukturális szabályozásban rejlő problémákat, a személyes kapcsolatokban rejlő problémákat( negatív attitűdök) illetve az állami szerepvállalás gyengeségének problémáit.
Strukturális probléma a pártfogás és utógondozás intézményeinek összemosódása, rendezetlensége, civil szervezetekben, személyekben lévő kapacitások kihasználatlansága. Személyes kapcsolatokban rejlő problémát jelent, hogy a természetes támogató háttér elfordul az elítélttől a legtöbb esetben, meglazulnak a családi, baráti kapcsolatok, a helyi közösség bizalmatlan. Az állam részéről problémát jelent a börtönviselt személyek munkaerő-piaci bekapcsolása, a foglalkoztatás politika nem tér ki a célcsoportra. Kevés a forrás a különböző integrációs és egyéb operatív programokra.

A téma kellő körüljárása és vizsgálata után a következő javaslatokat teszem. Az utógondozást intézményesen külön kell választani a pártfogó felügyelettől és érdemes utógondozóként civil pártfogókat, szociális munkásokat alkalmazni. Előrelépést jelent, hogy a büntetés-végrehajtási intézetekhez külön büntetés-végrehajtási pártfogókat rendeltek az új kódex szabályozásának megfelelően, de az utógondozás így még mindig nem megoldott. Az utógondozás igénybevétele alacsony, hiszen míg a pártfogó felügyelet jogszabályon alapul addig az utógondozás igénybevételét az egyén maga dönti el. Szükséges ezeknek a személyeknek a motiválása, a belső motivációjuk felkeltése a nevelés során. A nevelésbe is javasolnám bevonni a szociális munkásokat, hiszen a nevelők, pszichológusok túlterheltek. Kiemelném a szabadságvesztésüket kitöltő egyéneket, akik ha kérnék az utógondozást, nem maradnának figyelmen kívül.

Jellemző, hogy az elítélt családi, baráti kapcsolatai meglazulnak a börtönben töltött évek alatt, ezért szükségesnek tartom, hogy a családot, helyi közösséget is bevonjuk a reintegrációba. A család az elsődleges közeg, amely a társadalom által meghatározott normákat átadja az egyén számára. A normák eltérőek lehetnek, viszont az adott társadalomba ezek mentén tud beilleszkedni, elfogadhatóvá és a társadalom hasznos tagjává válni. A bűnelkövető magatartás kialakulásában, fenntartásában, valamint annak megszüntetésében egyaránt kiemelkedő szerepet játszik a család. Léteznek hajlamosító, átörökíthető tényezők, családi diszfunkciók, melyek előidézik a deviancia kialakulását; a családban zajló játszmák és a probléma tagadása pedig segítik e magatartásforma fenntartását. Éppen ezért a család az egyik legfontosabb támogató háttér, amely részvételével segíthet a bűnelkövetők társadalomba történő visszailleszkedésében. Fontos megjegyezni, hogy a szabadulás nem csak a szabadulónak krízis hanem a visszafogadó családnak is, ezért a szabadulás várható időpontja előtt legalább fél évvel közös konferenciák tartását látom szükségesnek, amin a családtagok, helyi közösség tagjai is részt vesznek. Azért tartom jó módszernek, mert a konferencia segít a családi kapcsolatok helyreállításában, a résztvevők tisztázzák a család, a helyi közösség és a rendvédelmi szervek elvárásait a leendő szabadulóval szemben, a részvevők kölcsönösen tehetnek vállalásokat és együtt dolgozhatnak ki egy forgatókönyvet a jövőre vonatkozóan. Relevánsnak tartom továbbá, hogy az önkormányzatok esélyegyenlőségi terveikben térjenek ki a szabadultak támogatására.

Szükségesnek tartottam, hogy megkérdezzem a környezetem véleményét is a témával kapcsolatban. A tapasztalatom az, hogy nem ismert a börtönből szabadult emberek helyzete a laikusok előtt. A beszélgetésekből azt szűrtem le, hogy a börtönviselt emberről inkább lemondanának, mert úgy vélik, hogy bűnözőből nem lehet már rendes ember, a társadalom hasznos tagja. Tehát a megbélyegzettség valóságos probléma. Inkább a bizalmatlanság jellemzi a társadalmat, pedig pontosan a társadalom szemlélete és befogadási készsége lenne az egyik meghatározó eleme a sikeres reintegrációnak, hiszen a ma elítéltje a holnap szabadultja lesz!
Az állami szerepvállalás gyengeségén belül a munkaerő-piaci nehézségeket kell kiemelni. A szabadultak a munkaerő-piacon nehéz helyzetben találják magukat, nehezen tudnak bejelentett munkát vállalni. Ezt a tényt támasztja alá a szabadultakkal készített interjúm is, egyik megkérdezettemnek sincs bejelentett munkahelye, egyelőre alkalmi munkákból élnek. Kutatómunkám során kiderült, hogy további problémát jelent az erkölcsi bizonyítvány hiánya is. Javasolnám a mentesítés jogi szabályozásának átgondolását főként a törvény általi mentesítés tekintetében, hiszen ha valaki bármely módon bekövetkezett mentesülés, illetve mentesítés révén nem köteles számot adni korábbi elítéléséről, nem jelenti egyszersmind azt, hogy a korábbi elítélésére vonatkozó adatokat a hatóságok ne tartanák bizonyos ideig nyilván. Az erkölcsi bizonyítvány hiánya komoly stigmatizációs szerepet tölt be.

Címke:   reintegráció bv.kódex dolgozat vélemény