Mediáció a büntetés-végrehajtásban

Szerző: Solymár Anna Virág / Ars Boni jogi folyóirat

Link: http://www.arsboni.hu/mediacio-a-buntetes-vegrehajtasban.html

Dátum: 2015.11.05.
„Cikkem a büntetés-végrehajtási mediációval foglalkozik, mely 2-3 évvel ezelőtt még szinte ismeretlen fogalom volt. Kutatásom során szakemberekkel készítettem interjút.” Az arsboni.hu-n olvasható dolgozat.

„Kedves Asszonyom!
Tisztában vagyok azzal, hogy Ön teljes szívéből utálhat engem és én ezt meg is értem, hiszen az én kezem által halt meg az Ön testvére.”
(részlet a Zákeus börtönmissziós programban résztvevő H.P. fogvatartott leveléből)

2013 decemberében került kihirdetésre, és 2015. január 1-el lépett életbe a 2013. évi CCXL. törvény a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról. A téma szempontjából nagy jelentőségű, hogy törvényi szinten deklarálja a közvetítői eljárást a bv-s fegyelmi eljárásokban.

A társadalom szempontjából jogosnak tekinthető igény, hogy minden bűn nyerje el a méltó büntetését. Kérdés azonban, hogy ez önmagában, valóban segíti-e a keletkezett sérelmek, károk helyreállítását, vagy az elkövető visszailleszkedését a társadalomba, megelőzi-e a bűnismétlés esélyét? A modern helyreállító igazságszolgáltatás a hetvenes évek végén került be a szakmai köztudatba. Gyakran szinonimaként használják a büntetőjogi mediációval, annak ellenére, hogy az csak egy a resztoratív technikák sorában.

A mediáció olyan eljárás, mely a vitás feleket hatékonyan segítheti a közöttük felmerült problémák megoldásában, a kapcsolatuk rendezésében, gyakran a felek közötti együttműködés helyreállításában, megújításában. A folyamatban közös felkérésére független, pártatlan személy (mediátor) vesz részt, aki úgy irányítja az egyeztetés folyamatát, hogy a felek képesek legyenek a problémák megoldására. A magyar jogi szabályozás leggyakrabban a „közvetítői eljárás” kifejezést használja a mediáció megfelelőjeként.

A fentiek ismeretében, ellentmondásnak tűnhet a helyreállító szemlélet alkalmazása a büntetés-végrehajtásban. A börtönök eredendően nem azzal a céllal jönnek létre, és nem is ezeknek a szempontoknak megfelelően működnek, hogy akár az áldozatoknak, akár az elítélteknek segítséget nyújtsanak. A börtönbüntetés alapvető jellemzője, hogy az elzárásra, kirekesztésre, megbélyegzésre törekszik, nem pedig a reintegrációra vagy jóvátételre. A „prizonizáció” jelensége megakadályozza a fogvatartottakat abban, hogy bűntudat alakulhasson ki bennük.

A világ különböző büntetés-végrehajtási intézeteiben, napjainkban kb. Magyarország egész népességének megfelelő számú fogvatartott raboskodik. Nemcsak az érintettek számának nagyságrendje indokolja, hogy a megfelelően alkalmazott mediációs technikákkal, csökkenjen a börtönben kialakult konfliktusok száma, és súlyossága, megkönnyítsék az elítélt visszailleszkedését a társadalomba, a családjába, és csökkenjen a bűnismétlés veszélye.

A hazánkban indított MEREPS projektben, („Mediation and Restorative Justice in Prison Settings”), mely „Mediáció és helyreállító igazságszolgáltatás a büntetés-végrehajtásban néven vált ismertté, a kutatás konzorcium vezetője a Foresee Kutatócsoport, szakmai vezetője az Országos Kriminológiai Intézet volt. A kutatás a gyakorlatban, két intézetben folyt: a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben, valamint a Tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási intézetében.

Kovács Mihály bv. alezredes bv. tanácsost, a Balassagyarmati Fegyház és Börtön Büntetés-végrehajtási Osztályának vezetőjét, a saját gyakorlati tapasztalataikról kérdeztem. Ez az egyetlen olyan, felnőtt korú férfi fogvatartottak elhelyezésére kijelölt bv. intézet az országban, amely részt vett az említett MEREPS-projektben.

*

A helyreállító igazságszolgáltatás egyik eleme a jóvátétel. Hogyan működhet ez olyan emberekkel kapcsolatban, akiket szabadságvesztéssel büntettek?

Mi már jó pár évvel ezelőtt részt vettünk olyan bűnmegelőzési pályázatokon, melyek nevezhetők egyfajta közösségi jóvátételnek is. A város köztereinek felújításán fogvatartottak is dolgoztak, tehát olyan munkát végeztek, melyet a városban élők kedvezően ítéltek meg.

Megvalósítható-e hogy a fogvatartott találkozzon az áldozattal, vagy annak családjával?

A jogerősen elítéltek speciális helyzete miatt nem könnyű ezt megoldani. A nemzetközi szakirodalomban és gyakorlatban viszont erre számos példa volt már. Gyakoribb, hogy ha létre is jön ilyen találkozó, az nem egy konkrét eset elkövetője és sértettje között történik, hanem egy sértett és egy hasonló bűncselekményt elkövető között. Az áldozatok között ugyanis nagyon sokan könnyebben tudják feldolgozni az őket ért traumát, ha választ kapnak arra a kérdésre, hogy miért pont velük történt mindez.
A Magyar Bűnmegelőzési Börtönmissziós Alapítvány munkatársai az ún. Zákeus-program keretében már több alkalommal találkozhattak a fogvatartottainkkal. Ez a program a keresztény gondolkodásmódtól, szellemiségtől vezérelve megpróbálja „felnyitni” az elítéltek szemét. Aki hosszabb-rövidebb időre börtönbe kerül, az teljesen beszűkülten látja a saját helyzetét; úgy érzi, hogy ő járt a legrosszabbul, hiszen adott esetben évekre elveszítette a szabadságát. A program záró foglalkozására a fogvatartottaknak bocsánatkérő levelet kellett írnia az áldozatnak, és volt is olyan eset, amikor ezt megpróbáltuk eljuttatni nekik. A lényeg az volt, hogy az elkövetők végiggondolják, és felismerjék a saját tettük súlyát és következményeit a másik fél szempontjából is, hiszen ez elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki bocsánatot tudjon kérni.

Személyes találkozóra sor került már elkövető és áldozat között?


Az eddigi gyakorlatunkban egyetlen ilyen esetről tudok, és azt hiszem az országban is egyedülinek számít. Az emberölésért elítélt fogvatartott, T. János, aki egy másik bv. intézetből került átszállításra a Balassagyarmatra. Korábban semmiféle együttműködési készség nem volt benne. Ami tiltott és büntetendő dolgot el lehet követni egy börtönben, azt ő elkövette. És végül ő volt az a fogvatartott, aki a szabadulását követően találkozott az áldozata édesanyjával.
Létező gyakorlat, hogy az áldozat hozzátartozói értesítést kapnak arról, ha letelik az elkövető büntetése. Esetünkben az áldozat édesanyja rettegett attól, hogy ha kiszabadul a fia gyilkosa, rajtuk fog bosszút állni, ezért komolyan fontolgatták, hogy elköltöznek a városból. A személyes találkozás után – ha a gyásza nem is enyhült – megnyugodott, hogy nincs okuk a félelemre.
Ennek az volt az előzménye, hogy T. János részt vett a Zákeus-programban, aminek nyomán lényegesen együttműködőbb, kezelhetőbb lett. De ehhez kellett az a nagyon együttműködő, stabil családi háttér is, mint amilyen az övé volt, mert a hosszú időre elítélteknél jellemző, hogy a börtönévek alatt gyengülnek vagy teljesen megszűnnek az amúgy sem mindig jó családi kapcsolataik.

Ez, mint Ön is említette egyszeri eset volt. Mi a büntetés-végrehajtási mediáció célja általában?


A börtönben a fogvatartottaknál azon túl, hogy erővel tartják őket bezárva, kialakul egy informális hálózat, amiben farkastörvények uralkodnak. A zárkákban kényszerközösségek jönnek létre, ezért óhatatlan, hogy konfliktusok keletkezzenek közöttük. Ezeknek a megoldása korábban jellemzően erővel, súlyosabb esetben erőszakkal történt. A mediációs technikák alkalmazásának elsődleges célja, hogy megtanítsa a zárt közösségben élő embereket arra; a konfliktusok nem csak ököljog útján oldhatóak meg; a konfliktus-helyzetek megoldásának egészen más, békés útjai is vannak.

Címke:   mediáció tanulmány reintegráció gyakorlat