Együttműködik a börtön a kormányhivatallal

Szerző: Vas Népe / vaol.hu

Link: http://vaol.hu/hirek/egyuttmukodik-a-borton-a-kormanyhivatallal-1738216

Dátum: 2015.11.12.
Harangozó Bertalan kormánymegbízott és Tóth Tamás Tibor bv. dandártábornok parancsnok, ünnepélyes keretek között, együttműködési megállapodást írt alá az elítéltek és egyéb jogcímen fogvatartottak társadalomba történő visszailleszkedésének elősegítéséről, illetve a pártfogó felügyelői tevékenységről.

Az együttműködési megállapodás elsődleges célja, hogy a felek a fogvatartottak sikeres reintegrációja érdekében, a pártfogó felügyelői és büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelői tevékenység során, a hatáskörükbe utalt feladataikat minél hatékonyabban, eredményesebben valósíthassák meg, segítve egymás munkáját, és a legmegfelelőbb gyakorlat kialakítását.

Az eseményt Tóth Tamás Tibor bv. dandártábornok nyitotta meg, külön köszöntötte Harangozó Bertalan kormánymegbízottat, a megjelent vendégeket és a sajtó képviselőit. Kiemelte az együttműködési megállapodás fontosságát, a pártfogói tevékenység büntetés-végrehajtási szervezeten belüli működésének létjogosultságát.

Ezt követően Harangozó Bertalan kormánymegbízott beszédében utalt a Kormányhivatal és a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézett között eddig is fennállt gördülékeny munkakapcsolatra, a szervezetek hatékony együttműködésére. Biztosította a megjelenteket, hogy a Kormányhivatal pártfogó felügyelői tevékenységet ellátó szervezeti egységei a jövőben is aktívan közreműködnek a kívánt cél, vagyis a fogvatartottak reintegrációjának az elősegítésében.

Tóth Tamás Tibor dandártábornok kiemelte, hogy a cél megvalósítása érdekében a két szervezet munkatársai megtesznek mindent, hogy az ismeretanyaguk kölcsönösen gyarapodhasson, konzultálnak a már bevált jó gyakorlatokról, biztosítják egymás számára a szükséges szakmai anyagokat, a rendszeres és folyamatos információcserét.

Címke:   Szombathely együttműködés kormányhivatal