A börtönöket is szigorúbban ellenőrzi az elhárítás

Szerző: Magyar Idők Online

Link: http://magyaridok.hu/belfold/176332-176332/

Dátum: 2015.11.25.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat emberei megerősített készültséggel figyelik a magyar büntetés-végrehajtási intézetekben a rabok viselkedését a terrorveszély miatt – tudta meg lapunk.

Forrásaink szerint ezzel azt is meg kívánják akadályozni, hogy ne fordulhasson elő hasonló eset a börtöneinkben, mint nemrég Spanyolországban, ahol büntetését töltő rab próbált tagokat toborozni az Iszlám Állam terrorszervezet számára. A hazai gyakorlat szerint a börtönökben eleve elkülönítik az összes bűntársi csoportot, és mindenhol a rendőrség emberei dolgoznak azon, hogy az előzetes letartóztatásban vagy őrizetben lévő foglyok ne tudjanak összebeszélni vagy előkészíteni egy újabb bűncselekményt, akár valamilyen terrorakciót. A rabokat a megfelelő technikai eszközökkel is figyelik és ellenőrzik, és mivel fogvatartottak, ez nem okoz komoly nehézséget. A belső ellenőrzés arra is külön figyelmet fordít, hogy egymás között se szervezkedhessenek büntetendő cselekmények elkövetésére a rabok – fogalmazott informátorunk. Tájékoztatása szerint az úgynevezett reintegrációs tisztek is figyelnek minden ezzel kapcsolatos jelenségre, illetve jelzésre. Amennyiben terhelő információt kapnak valakiről, vagy a fogvatartottak egy csoportjáról, annak azonnali elkülönítés és a fokozottabb személyi ellenőrzés lesz a következménye. Külön figyelmet fordít a büntetés-végrehajtás intézményeiben működő elhárítás az utóbbi napok, hónapok eseményei nyomán az iszlám vallásúakra.

Címke:   terrorizmus védelem ellenőrzés Magyarország