A rács, a zárka és a száraz guillotine

Szerző: Sinkovics Ferenc / Magyar Hírlap Online

Link: http://www.magyarhirlap.hu/a-racs-a-zarka-es-a-szaraz-guillotine

Dátum: 2013.12.03.
Az osztrák abszolutista kormányzat kezdte meg az országos börtönök intézményének kiépítését az 1850-es évek Magyarországán, igazi, polgári formájukat pedig a kiegyezés liberális igazságügyi szakemberei adták meg. Innen, ettől a határvonaltól számítva kutatja a hazai országos fegyintézetek históriáját Heinrich-Tamáska Péter történész. (A szerző többnyire, így lapunkban is, Tamáska néven szokott publikálni, de most feltehetően a téma komolysága indította arra, hogy a teljes családi nevét használja.) Hangsúlyozza, hogy börtöntörténelmünk a dualizmus államfogházán, s 1919-től egészen a Kádár-korszak végéig a politikai foglyok sorsán keresztül napjaink kényes kérdéseinek egész sorához vezet el. Tehát nemcsak tizenkét nagy országos börtön tételes krónikáját és a köztörvényesek világát írja le, hanem olyan érdekes dolgokról is beszél, mint a márianosztrai börtön „kis írószövetsége” az ’56-os megtorlások idején - gondoljunk csak az ott raboskodó Déryre, Háyra, Obersovszkyra, Gálira, Eörsire és a többiekre – vagy a váci politikai foglyok éhségsztrájkja és az „államellenesként” elítélt friss politikaiak sorsa a Gyűjtőben a kádári „boldog békeidőkben”. A Kis magyar börtöntörténelem szakembereknek és a nagyközönségnek egyaránt szól. A szerzővel beszélgettünk.

– A büntetés vagy az átnevelés a célja a börtönnek?
– Mindig azt mondják, hogy az átnevelés, s a börtön utáni életre, az újrakezdésre való felkészítés. Akik bent vannak, azok persze büntetésként élnek meg minden napot, minden percet. A visszaesők nagy száma azt bizonyítja, hogy nem túl sikeres a nevelőmunka a hazai börtönökben annak ellenére sem, hogy valóban nagy súlyt fektetnek rá mindenütt.

– Miért ez a sikertelenség?
– Az alvilág jól körülírható, sorsokat meghatározó szubkultúra, és a szabadulók ide kerülnek vissza.

– Enyhék a magyar börtönök nemzetközi összehasonlításban? A közvélemény egy része már azon is fenn-akad, hogy televízió van manapság a zárkákban…

– A tévé egy eszköz a mindenkori hatalom kezében a lakosság tájékoztatására, megnyugtatására, konszolidálására. Ennek a konszolidáló hatásnak fokozott jelentősége van a börtönben. Egyébként a magyar büntetés-végrehajtási intézetek a történelmi időkhöz képest sokat enyhítettek saját rendjükön, szigorukon. Az igazi gond inkább a túlzsúfoltság. S bár az enyhítések miatt a börtönök talán túlságosan is liberalizáltnak tűnnek a közvélemény számára, belülről nézve viszont minden börtön maga a gyötrelem. Ahogy Sartre mondta: mi a pokol? Hát a többiek! Minél több nyugati liberális elvet vett át a magyar börtönrendszer, annál inkább gyengült a hivatalos, és annál inkább erősödött az informális struktúra a falakon belül. Tehát az elítéltek által kialakított belső hatalmi rendszer lett az erősebb.

– Vagyis a rabok irányítják az életet a börtönökben, s nem a smasszerok?

– Túlzás. A börtön minden engedmény ellenére totális intézmény marad. Az egyenruha tiszteletet parancsol az elítéltnek, még ha tetemesen növekedtek is a jogai. A Nyugaton végbement börtönliberalizációnak sokféle formája van, néha egészen meglepő dolgokról hall az a ember. Beszéltem korábban egy elítélttel, aki fegyveres rablásért ült az Egyesült Államokban, és idehaza is rács mögé került valamiért. Azt mondta, Amerikában egyik-másik komolyabb börtönben még hokipálya is van, sőt, rendeznek börtönbajnokságot is. Szóval arrafelé jóval többet visznek be a börtönök falai közé a köznapi élet örömmel kecsegtető dolgaiból, mint nálunk.

– Hogyan fogta meg önt a börtönök világa?

– Megírtam a márianosztrai börtön történetét. Ez a nyolcvanas évek végén, a rendszerváltás küszöbén történt. Akkoriban mutatták meg először a bölcsészeknek, újságíróknak, tévéseknek belülről a börtönök világát. Az még kemény, katonás rendszer volt. Például sapkát viseltek az elítéltek, amit rögtön le kellett kapniuk, ha fegyőr jött velük szembe a folyosón, s a fal felé kellett fordulniuk.

– Mi volt az, ami a leginkább megfogta a börtönökben?
– A felfedezés, hogy a börtön és az ott uralkodó állapot lényegében a társadalom, a társadalmakban uralkodó viszonyok lenyomata. Persze nagyon leegyszerűsített formában. Nem véletlen szerintem, hogy korunk egyik legnagyobb filozófusa, a francai Michel Foucault a börtön szemszögéből magyarázza a világot. Mondván, a világ maga is egy börtön. Foucault magát a kapitalizmus keletkezését is a dologházakból, a beszélő szerszámként dolgoztatott elítéltek felől vezeti le, kihangsúlyozva, hogy erre adaptálta aztán a tőke a gyári munkát. Majdnem azt mondja, hogy a börtönökben, a dologházakban született meg a klasszikus kapitalizmus.

– A Márianosztrai panoptikum után írt még egy könyvet 2006-ban. De miért adta ennek azt a furcsa címet, hogy Politikai fogoly kerestetik?
– A szocializmus büntetőpolitikája, a forradalom utáni megtorlás az értelmiséget és a munkásosztályt sújtotta egészen az 1963-as nagy amnesztiáig. A parasztság sem maradt ki, megdöbbentő, hogy a téeszesítés idején mennyien kerültek be a nagyfai intézetbe izgatás címén. Ezért általában egy-két évet adtak a bíróságok. Csakhogy ezeket a parasztembereket a korabeli, de a későbbi statisztikák és kimutatások sem sorolták a politikai foglyok közé. No most Kádár azt mondta 1963 után, hogy nincsenek már politikai foglyok Magyarországon. Miközben az amnesztiát követő időszakban még legalább nyolcszáz-ezer ember volt rács mögött politikai okokból. Szabályosan kereste, kutatta, vadászta a rendszer a politikailag elítélhető embereket.
– Főként az úgynevezett galerik tagjai között talált rá azokra a munkásgyerekekre, akik politikai gondolatokat fogalmaztak meg, politikai gesztusokat tettek a maguk módján. Egy ízben például nagy utcai felvonulást rendeztek, amelynek során megdobálták kövekkel a Jászai téri pártközpontot.
– Egy másik felvonuláson meg azt követelték, hogy a Kapitányt, azaz Radics Béla gitárost, a magyar Jimi Hendrixet vegyék be a pártba, sőt, a kormányba is…
– A galerikkel foglalkozó nyomozók módszeresen elválasztották a csoportok köztörvényes és politikai kilengéseit, bűncselekményeit, s persze a politikai rész kapott nagyobb súlyt. A bezárt fiatalokkal azt akarta bizonyítani Kádár a birodalom felé, ahol Magyarországot kivéve mindenütt feltámadt egy időre a sztálinizmus, hogy lám, mi is éberek vagyunk, embereket csukunk be politikai okokból. Nyugat felé viszont azt hangsúlyozta a munkásfiatalok bezárásával, hogy mi nem üldözzük a szabadon gondolkodó értelmiséget, nálunk csak deviáns fiatalok kerülnek rács mögé.

– Szívesen látták önt most odabenn az őrök, börtönparancsnokok? Mert Moldova könyve, a Szabadíts meg a gonosztól című riportkötet óta nem szeretik a smasszerek az írókat és az újságírókat…
– Látták, hogy történészként a múltról, és nem a jelenről akarok írni. Ez nyugtatólag hatott: a börtönparancsnokok egyébként igen kedvelik a történelmet, s a Börtönügyi Szemlében - amelynek Múlt címmel van egy rovata - több tanulmányom is napvilágot látott. Talán ennek az érdeklődésnek is köszönhettem, hogy a kétezres évek elején mint levéltáros majd négy éven át publikálhattam a Börtön Újságba. Két hosszú sorozatom jelent meg, egy a börtönök történetéről, például a sztálini börtönvilágról is, egy pedig a híres fogvatartottakról. Az adatgyűjtés során sok érdekes információhoz és dokumentumhoz juthattam.

– Nem cenzúrázták a könyvét?
– Csak azt a fejezetet nézték át, amelyet a BV Országos Parancsnokságának történetéről írtam. Egy-egy apróbb korrekciót kértek, semmi mást, és ezeknek semmi közük a cenzúra fogalmához.

– Tizenkét országos börtönről van szó a kötetben. Melyik a „kedvence”, úgy is kérdezhetném: melyikben érezte a „legjobban” magát?

– Az egyik kétségtelenül a nosztrai intézet volt. Ezt az intézményt 1858-ban adták át, s itt a vincés apácák felügyelték a rabokat. Csak a külső őrséget adta az állam egy főfegyőrrel az élen. 1949-50-ben aztán az ÁVH lépett az apácák helyébe, s a férfibörtönné átalakított intézetben az MZ második emeletét papokkal töltötték meg. Volt, hogy gerincpróbáló kurtavasban egymás mellett szenvedett katolikus szerzetes és zsidó rabbi.

– Sok a hívő a rácsok mögött?

– A valódi hívő kevés. Ám sokan menekülnek a hitbe, a hitet övező formaságokba odabenn. Ezzel is telik az idő. Márianosztrán például az ottani pálos rend szerzetese, József atya Bibliákat osztott szét a rabok között. Szívesen fogadták. Az atya később megnézte a könyveket, s meglepve látta, hogy mindegyikből hiányzott három-négy lap. Ugyebár a Bibliákat közismerten finom papírra nyomják, s mint ilyenek, nagyon is alkalmasak cigarettapapírnak.

– Egy furcsa fogalom a szegedi Csillag kapcsán: száraz guillotine...

– Amikor 1997-ben Magyar Rab-szódia címmel dokumentumfilmet forgattunk a Csillagban, az akkori, még nem tényleges életfogytiglanosok közül többen is mondták, hogy a kötél jobb lenne, mint az a húsz-huszonöt év kínlódás az esetleges szabadulásig. Ez a száraz guillotine, tették hozzá.

– Ha már halál és szenvedés… a rabok uralma okozza a legtöbb gyötrelmet az elítélteknek?

– Főként igen. Az informális struktúrába és a hivatalos struktúrába is be kell illeszkedniük egyszerre. És ez is elég bonyolult feladat. És hát a színvonal… A régi rendszerben minden rabnak el kellett végeznie az általános iskolát, ha nem volt meg neki. Ma nem kötelező. De ha el akarja végezni, akkor prémiumban is részesül. Dolgozni is kötelező volt. A rendszerváltással és a börtönüzemek, rabgazdaságok válságával, megspékelve az elítéltek emberi jogainak túlzott hangsúlyozásával megszűnt a munka kötelező jellege. Ugyanakkor tovább esett a bekerülő népesség iskolázottsága. Az alsóbb néprétegek, a halmozottan hátrányos helyzetűek és ezen belül a munkátlan cigány lakosság szubkultúrája mintha még a késő kádárinál is szomorúbb képet mutatna. Az általános haladásban hívő 19. században a híres francia elmeorvos, Morel, 1857-ben írott könyvében már kimutatta, hogy az alkohol, az elégtelen munkabérek, a nyomor erkölcstelenítő hatása, a hiányos tanítás és nevelés milyen súlyos zavarokat okozhat a társadalmi piramis alján. A klasszikus liberális kor orvosa arról beszélt, hogy ezek hosszas együtthatása degenerált társadalmi osztályokat hoz létre, „amelyek között terjed a hülyeség és a büntetendő cselekmény”. Ma, a neoliberális kor politikailag korrekt embere, ha ilyen kijelentésekre vetemedne, száműznék a politikai osztályból.

Címke:   börtöntörténet kutatás Heinrich-Tamáska Péter