Egy hely, ahol a gyógyszer tart rendet

Szerző: Farkas Csilla, Munkácsy Márton, Fotók: Neményi Márton / 24.hu

Link: http://24.hu/belfold/2012/12/12/egy-hely-ahol-a-gyogyszer-tart-rendet/

Dátum: 2012.12.12.
Borzasztó körülményekkel, de jelentős emberséggel találkoztunk az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben, ahol a veszélyes elmebetegeket őrzik. Családirtók, filigrán ápolónők és egy kutya, aki sosem jön vissza.

Amióta a parlamentben felmerült a listázás gondolata, úgy éreztük, meg kell néznünk, hová helyezhetők el Magyarországon a veszélyes elmebetegek. Így jutottunk el az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe.

Az IMEI 1896 óta működik a Budapesti Fegyház és Börtön területén, a Kozma utcában. A beléptetés is ennek megfelelő: rácsok, fémdetektor, a bástyafalon fegyveres őrök. Kísérőnk, Laczkó János nyugalmazott bv. ezredes, az intézet volt főigazgató-helyettese – aki 1981 óta dolgozik az intézetben és 30 év tapasztalatával jelenleg is segíti az intézet vezetésének munkáját – nagydarab, kedélyes ember- jó látni a magabiztosságot, miközben A bárányok hallgatnak díszletei közé igyekszünk.

Igaz, magyaros kiadásban: a kórházépület külső falán omlásveszélyre figyelmeztet a felirat, belül pedig repedezett csempék, sárga ázásfoltok és rozsdás csövek hangolják le az érkezőt. Erősen lerobbant magyar kórház, a levegőben gyógyszer, száradó ruha és olcsó dohány szagával.

Kényszergyógykezeltek

Jelenleg ez az ország egyetlen olyan intézménye, ahol a bíróság által elrendelt kényszergyógykezelést, illetve az ideiglenes kényszergyógykezelést végrehajtják. Továbbá itt látják el azokat a büntetés-végrehajtási intézetekből beutalt elítélteket és letartóztatottakat, akiknek pszichiátriai vagy neurológiai problémájuk van. Őket a kényszergyógykezeltektől elkülönítve, másik épületben helyezik el. Utóbbiak a hivatalosan 311 főt befogadni képes IMEI betegeinek mindössze 20 százalékát teszik ki.

A kétemeletes épület földszintjén a nőket helyezték el. Az alig pár tíznégyzetméteres kórtermekben nem ritka, hogy 18-an “húzzák össze” magukat. Többségében gyerek-, férj- és szülőgyilkosok találnak itt átmeneti vagy állandó otthonra. Jelenleg harminc beteg van az osztályon, és bár a létszám kevesebb, mint a férfi részlegeken, a bűncselekmények elkövetésének módja sokkal brutálisabb – mondja Laczkó, miközben a folyosón egyre nagyobb a mozgás: ebédhez terítik meg az asztalokat a lakók és ápolóik.

Kinyúlt, kifakult, többnyire barna, szürke és fekete ruhás alakok “csoszognak” a tányérokkal. Akinek nem a semmibe mered a tekintete, az gyanúsan méreget minket, ismeretleneket. Lassan, megfontoltan mozognak, ha utasítást hallanak, azonnal engedelmeskednek. A gyógyszer tart rendet és az ápolónők. Férfiápoló csak a férfiosztályra jut.

A kórtermek falain Hello Kitty-poszterek és tájképek, az ablakpárkányokon virágok javítják a közérzetet. Az egyik asztalon egy befejezetlen levél, a megszólítás: „Drága anya”. A kézmosó és a tükör között precíz használati utasítás olvasható: 1: víz, 2: szappan, 3: kézmosás, 4:öblítés, 5: szárítás. Nem mindenkinek megy magától.

Az egyik ágyon egy nyolcvan év körüli asszony fekszik, testéből csövek lógnak ki. Szemei résnyire nyitva vannak, de nem pislog és nem mozdul. Arról, hogy él, csupán a takaró – mellkas rész feletti – ütemes mozgása árulkodik.

Nem messze tőle egy széken, állig betakarózva, lehajtott fejjel egy negyven és ötven év közötti, vörös hajú nő bóbiskol. A kényelmetlen testhelyzet aligha magyarázható a hirtelen jött fáradtsággal: két nappal később, amikor visszatértünk az intézetbe: a nő ugyanott aludt, ugyanabban a pózban, ugyan az alatt a pléd alatt.

A főápolónő 15 éve dolgozik az IMEI-ben és van ereje még mosolyogni. „Nem félek, ha baj van, lejönnek a fiúk fentről, de nem szokott baj lenni” – mondja, miközben eligazítja az egyik huszonéves beteget, aki nem érti, miért nem tud a kulcstartójával telefonálni.

Férfiak, rutinból

Egy emelettel feljebb, a férfiaknál is egy alacsony, vidám főápolónő van szolgálatban Rapiné Tóth Julianna sem a veszélyt, hanem az agyi fáradtságot viseli a legnehezebben. 21 éve van itt, látott már mindent, amit Magyarország legveszélyesebb elmebetegei megmutatnak magukból. „Van, akire határozottan rá lehet szólni, de észben tartom azt is, ki az, akivel szemben soha nem emelhetem fel a hangom” – mondja a törékeny főnővér.

Körülötte  barna pizsamás férfiak kanalazzák a fokhagyma-krémlevest , néhány arc  ismerős az elmúlt félév bűnügyi híradásaiból,  de a kékfényes „sztároknak” is ugyanaz a menü. Laczkó ezredes szerint – bár a kényszergyógykezelés elfogadhatóbb, mint a börtön – sok bűnöző elkerülné az IMEI-t, az alvilági hírnévbe nem fér bele az elmebaj.

Azok sem járnak jól, akik a hosszú börtönéveket cserélnék a kórház – szerintük – szabadabb világára, a kényszergyógykezelésről ugyanis – ha kell – több független szakértő véleménye alapján dönt a bíróság, bolondnak mutatkozni pedig – bármilyen furcsa – nem egyszerű. Ugyanilyen szigorú az elbírálás a gyógyultak esetében, nem engednek akárkit haza.

A döntések helyességét egy számadat igazolja: a börtönből szabadulók több mint fele lesz visszaeső, míg az IMEI-ből távozók 96 százaléka nem követ el többé bűncselekményt. Laczkó ezredes szerint ez az eredmény elsősorban az orvosoké, ápolóké, akik évtizedes rutinnal kezelik a pácienseket.

Kőbánya-Kispest vs. Kozma utca


„Egy elmebeteg soha nem gyógyul meg – állítja Laczkó ezredes. „Ez nem olyan, mint egy kéztörés, hogy idővel a csont összeforr. Gyógyult soha nem lesz, de tünetmentes állapotba hozható. Fontos azonban, hogy ez nem örökre szól, ennek az állapotnak a fenntartása a későbbiekben a polgári életen múlik.”

Megfelelő háttér, a gyógyszerek rendszerese szedése, kontroll, utógondozás és felügyelet – ezek szükségesek ahhoz, hogy az IMEI-t elhagyó beteg ne essen vissza és ne romoljon az állapota. A későbbi bűnismétlést azonban még ez sem garantálja. „Kiváló szakmai munkát végzünk, gyakran sanyarú körülmények között. Az ápolók minden rezdülését figyelik az intézetünkben kezelteknek, minden esetben alapos szakmai véleményeket és előterjesztéseket készítünk. Ennek ellenére senkinél nem zárható ki száz százalékig a bűnismétlés veszélye- figyelmeztet Laczkó.

Azt állítja, nem kell tartani az IMEI épületét elhagyó „gyógyultnak” nyilvánított emberektől. Mint fogalmaz: sokkal nagyobb veszélyben érezhetjük magunkat éjjel a metróra várakozva Kőbánya-Kispesten, mint a kényszergyógykezeltek között.

Ököllel, késsel


Persze a rutin sem elég mindenkinél, volt olyan beteg, aki évekig békésen viselte a gyógyulást, majd minden ok nélkül az egyik nővérre támadt. Másnak az egyik orvos lett gyanús, ezért megvágta, egy lekötözött beteggel pedig durván bánt az egyik nővér – még az injekciót is ruhán keresztül adta be – a beteg ezért ütött. (Azóta ez a beteg és ez a nővér távozott az intézetből.)

Laczkó ezredes az elmúlt 30 évből mindössze négy, személyzet elleni támadásra emlékszik, és évente 30-40 esetben   fordul elő verekedés a páciensek között. A 15 éve a tanári pályát az IMEI-re felcserélő ápolási igazgató, Deli Éva bv. alezredeshez érkeznek a betegpanaszok. Főként az ebéd a kifogás tárgya, de olyan panaszos is akad, aki rendszeresen azzal érkezik, hogy megköszöni az eddigi segítséget, de akkor most már hazamenne, csak intézzenek neki egy lakást a XIII. kerületben. Meglepő kérés egy olyan intézménytől, ahol arra sincs pénz, hogy minden csempét a falon tartsanak.

Rexi visszatér?


A Kisfogház emlékhely (az 1956-os forradalom és az azt követő megtorlások alatt kivégzetteknek emléket állító múzeum a Budapesti Fegyház és Börtön területén – a szerk.) mellett található, felújított hármas és négyes osztályon meglátjuk, milyen, ha a személyzet tudásához elegendő pénz is párosul. Tiszta falak, modern járólapok, világos folyosók és fehérre festett rácsok és egy beteg, aki ottlétünk alatt végig az asztalra borulva feküdt mozdulatlanul, csak az alatta egyre növekvő nyáltócsa jelezte, hogy él.

A zsúfoltság itt is szembetűnő: 14-15 ágyas kórtermek és az egykori börtönjellegből megmaradt kétfős “zárkák” nehezítik az egyenlő számú elosztást. A folyosóra is jut egy ágy, a saját magára veszélyes férfi huszonnégy órás megfigyelést igényel, mivel nemrég esett át a “ráébredés” folyamatán, szembesült tettével és most eldobná életét. Vannak, akiknek hosszú évekbe telik, míg “megvilágosodnak”, de akadnak olyanok is, akiknek elméjében sosem gyúl fény. Egy biztos: ha megtörténik, sokan megpróbálnak öngyilkosságba menekülni, vagy saját magukban tesznek kárt, így próbálva enyhíteni mardosó lelkiismeretükön.

Számvetését a sötét múlttal egy, kizárólag a járólapok piros sávján megszállottan fel-alá sétáló, hatvanöt év körüli férfi zavarja meg. Összekulcsolt kezekkel, lehajtott fejjel, tátott szájjal rója a köröket – újra és újra. Katatón mozgásából a tőle nem messze, elsőre értelmetlennek tűnő szavakat kiabáló betegtársa sem zökkenti ki.

Az alig 160 centis, pocakos, fekete hajú János siet elénk, mert azt hiszi, rendőrök vagyunk és meghoztuk Rexit. Mint később az ápolóktól megtudjuk, Rexi rendőrkutya, aki – János emlékezetében – annak idején ott volt az elfogásakor, és aki szerinte rossz helyre hozta őt. János 19 éve várja, hogy Rexi visszajöjjön érte, “beismerje” tévedését, és átvigye a megfelelő helyre, ahova – megítélése szerint – eleve kerülnie kellett volna, a börtönbe.

Kopott, sárga pulóverében kérlelőn néz ránk, szeme alatt sötét karikák húzódnak, arca megviselt, mégis van benne valami gyermeki, ahogyan fáradhatatlanul Rexi nevét ismétli. Azt meséli, a kutya hűséges társa volt évekig, ő nevelte fel, krumplis tésztával és parajfőzelékkel etette a négylábút, és most bizonyára ő is szenved szeretett gazdája hiányától.

A valóság azonban ennél jóval kegyetlenebb: János intézetben nőtt fel, családja már a születésekor lemondott róla, igaz barátai sosem voltak, mint ahogyan kutyája és macskája sem. A lassan 20 éves “IMEI-s tagság” óta nem telik el nap, hogy ne keresné kedvencét, az ápolók pedig – irigylésre méltó türelemmel – próbálják megnyugtatni és megértetni vele, hogy Rexi jó helyen van, és már nem tér vissza. IMEI Fotó: Neményi Márton 24.hu

Címke:   IMEI kényszergyógykezelés biztonság riport