Szakszervezetben harcolnak a német elítéltek

Szerző: Gilles Bouvaist, Fordította: J. Horváth Katalin / LeMonde diplomatique magyar online kiadás

Link: http://www.magyardiplo.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=2057#Itemid=48

Dátum: 2016.01.21.
„Mi egy helybéli, modern és versenyképes vállalat vagyunk. Elsődleges célunk a környék gazdaságának fellendítése. Ezért kínáljuk önöknek kézműves és ipari termékeink, valamint szolgáltatásaink széles körű választékát.” Ez a bemutatkozás, amely bármely gazdasági társaság brosúráján szerepelhetne, a Németország észak-nyugati részén, Alsó-Szászországban található büntetés-végrehajtó intézet honlapján olvasható.

A 2014-es adatok szerint az ország 194 börtönében fogvatartott 62 000 rab közül valószínűleg mintegy 38 000 dolgozik, évi 150 millió eurós jövedelmet biztosítva a Szövetségi államnak. Még úgy is, hogy öt éve folyamatosan csökken a bebörtönözöttek száma.
 
Az elítéltek fizetése jelentéktelen, még ha tartományonként vannak is különbségek: Berlinben például 8,96 – 14,93 euró között van a nyolc órás munkáért járó napi bér. Messze elmarad attól a minimum 8,50 eurós órabértől, amely 2015. január elsején lépett hatályba, és amelynek bevezetése a szociáldemokrata - kereszténydemokrata koalíciós kormány (a CDU-CSU és az SPD) egyik legfőbb intézkedéseként szerepelt.
 
Szakszervezettel könnyebb
 
Nem könnyű ezeknek a dolgozóknak fizetésemelést kérni a börtönigazgatótól - avagy a felelős minisztérium berkeiben. Legalábbis addig nehéz volt, míg 2014. május 22-én a tegeli és a berlini börtönben meg nem alakult az Elítéltek Szakszervezete Szövetségi Szervezet (Gefangenen Gewerkschaft – Bundesweite Organisation, GG-BO) – amely a minimálbéren kívül a nyugdíjhoz való jogot is követeli. A honlapjukon olvasható Outbreak címmel egy internetes lap.
 
A tartományok többségében az elítélteknek kötelező dolgozniuk. Ez feltehetőleg a szocializálódást, a társadalomba való visszailleszkedést szolgálja. De „ha megfosztjuk az elítélteket a tisztességes fizetéstől” – hangsúlyozta Frank Diener, a GG-BO egyik szóvivője –, „akkor nem adjuk meg nekik az esélyt sem arra, hogy rendezzék adósságukat, sem arra, hogy támogatni tudják a családjukat”.
 
Egy év telt el a szakszervezet megalakulása óta, és ma 40 börtönben 550 tagja van. „Még sohasem voltam ilyen boldog.” – mondja Oliver Rast, az alapító. Rast 2014 szeptemberében szabadult, miután letöltötte három és fél éves büntetését amiatt, hogy felbukkant az Aktivista Csoport nevű szélsőbaloldali szervezetben. Ezt a csoportot azzal vádolták, hogy megkísérelte megrongálni a hadsereg járműveit, és több politikust is megfenyegetett. „Az én politikai neveltetésem az 1980-as évek végén kezdődött, amikor még léteztek politikai foglyokat tömörítő egyesületek. De ez a múlt. A szervezés új formáját kellett kiötölni.” – mesélte.
 
Egy másik elítélttel, Mehmet Aykollal együtt elhatározták, hogy az alkotmányban rögzített egyesülési jogra fognak támaszkodni az ügyük érdekében. „A többieket viszont nem volt egyszerű mozgósítani. Meg kellett találni a közös nevezőt az egymástól eltérő életutat bejárt rabok között: a mindenkit érintő kérdés pedig egyrészt a fizetés, másrészt a nyugdíjhoz való jog. Ezek hiánya a hosszú idő után szabadulókat a szegénység felé billenti.” – érvel Oliver Rast.
 
Polgári jogok börtönön belül is
 
Ha a börtönben végzett munka értékéről van szó, akkor a szakszervezet a Német Szövetségi Büntető Törvénykönyv szövegére hivatkozik. Ez az 1977-ben hatályba lépett törvény kimondja, hogy a börtönéletnek a lehető legjobban meg kell közelíteni a kinti társadalmi viszonyokat.
 
Gregory Salle francia szociológus, a német büntetőügyek specialistája szerint „e törvény egyik eredeti vonása az a rendelkezés, amely szerint a börtönökben érvényesülniük kell a polgári jogoknak, az, hogy például legyen rádió a cellákban, vagy a gondoskodó államnak, amely a munkáért korrekt fizetést ad, és bevon a beteg- illetve nyugdíjbiztosításba. Mindez már a 80-as évektől kezdve elmaradt.” A kieli székhelyű Szociális Gazdasági Intézet igazgatója, Bernd Maelicke büntetőjogi szakértő emlékeztet rá, hogy „az elítélteknek a nyugdíjhoz való joga szerepel ugyan a büntető törvénykönyvben, de sohasem alkalmazták.” A szövetségi intézmények 2006-os nagy reformja, amely decentralizálta a börtönigazgatást, és a tartományi önkormányzatok hatáskörébe utalta, semmit sem hagyott meg a törvénykezésnek ebből a szociális vonásából.
 
Jogaik védelmében szövetségbe tömöríteni az elítélteket nem új ötlet. „1968-ban megalakult a Német Elítéltek Szakszervezete, a DGG, amely néhány évig működött. De mi hosszú időre tervezünk” – mondja Oliver Rast. Vagy említsük meg az argentin Sutpla-t, a mozgási szabadságuktól megfosztott dolgozók egységes szakszervezetét, amely 2012 júliusában alakult[4]>, 2013-ban 800 elismert tagja volt, és a szövetségi fegyházszolgálattal kötött megállapodás alapján nyert elfogadottságot. Az elítéltek munkakörülményeinek javításáért és biztonságának növeléséért küzdenek. Megjegyzendő, hogy a Sutpla az argentin dolgozók szakszervezeti tömörüléséhez tartozik (balközép), s ez az afféle átjárás bebörtönözöttek és klasszikus szakszervezeti tagok között Németországban egyelőre elképzelhetetlen, noha Oliver Rasték is kapnak támogatást a német szövetségi szakszervezeti tömörüléstől (DGB). „A szakszervezeteknek időre van szükségük ahhoz, hogy az elítélteket is dolgozóknak tartsák.” – magyarázza Frank Diener. – „Vannak szolidaritást kifejező üzeneteik, de hogy közös munkát lehessen elképzelni velük, arra még várni kell.”
 

Címke:   szakszervezet munkáltatás Németország