Múzeum a fegyházban

Szerző: Szőcs Levente / Népszabadság Online

Link: http://nol.hu/kulfold/muzeum-a-fegyhazban-1604839

Dátum: 2016.03.06.
Alternatív történelemórák helyszíne lesz a hírhedt jilavai fegyház. Aligha akad még egy emlékhely, amelyre jobban illene a börtönmúzeum kifejezés: a századfordulón épült egykori erődbe egy ma is működő büntetés-végrehajtási intézeten keresztül lehet bejutni.

Bukarestet egy építészeti és hadtörténeti ritkaságnak számító erődítményrendszer veszi körül. Tizennyolc főerőd és mellékerőd váltogatja egymást a belvárostól 8-10 kilométernyi távolságra. A tervező – I. Károly román király felkérésére – ugyanaz a Henri Alexis Brialmont belga tábornok volt, aki a liege-i erődítményrendszert is építette. De míg Belgiumban a megmaradt erődök szabadon látogathatók, a bukarestiekről a város legtöbb lakója sem tud.

Ezen próbál változtatni Emil Constantinescu volt államfő alapítványa, amely meggyőzte az oktatási minisztériumot, hogy a Brialmont-féle 13. főerődben alakítson ki oktatási központot. A helyszín elsősorban nem hadtörténeti szempontból érdekes, hanem mert a XX. századi román történelem fontosabb személyiségei szinte kivétel nélkül megjárták – fogolyként.

Az erődítményrendszert tudniillik soha nem használták védelmi célokra, a legdélebbi erődöt röviddel az elkészülte után börtönné alakították. Pontosabban az „alakították” erős túlzás, hiszen ehhez a kettős sánccal körülvett, föld alatti „kaszárnyának” lényegében csak a rendeltetését kellett megváltoztatni.
 
Ha a 13. erődről nem is, a jilavai börtönről mindenki hallott Romániában. (Jilava a település neve, amelynek a határában található.) A rendszerváltás előtt az iskolai tananyag része volt, hogy „a nép legszeretettebb fia”, Nicolae Ceausescu ott raboskodott a burzsoá-földesúri rendszer áldozataként. Hírhedt börtönné azonban éppenséggel a kommunizmus változtatta az erődöt. Az egykori „rendszerellenségek” közül néhányan még élnek, és február elején részt vettek azon a rendkívüli történelemórán, amelyet diákoknak tartottak egykori ­megpróbáltatásaik színhelyén.

Élményeiknek horrorisztikus hátteret biztosított az évtizedek óta jóformán változatlan környezet. A málló vakolatú cellákban ugyanazok a vaságyak állnak, amelyeken a rabok annak idején aludtak. Már akinek jutott hely, mert a tíz-tizenöt ágyas cellákban többnyire hatvanan-nyolcvanan, nemegyszer százan vagy kétszáznál is többen aludtak. – Ágy csak a „veteránoknak” járt, a kezdők a betonpadlóra feküdtek. A legtöbbjüknek pokróc sem jutott – meséli „idegenvezetőnk”, a börtön szóvivője által mellénk rendelt rendőrtiszt. Az egyik helyen, a falon vélhetően egy szabaduló (vagy haldokló?) rab tanácsa olvasható:

„Ha túl akarod élni, tömködj szalmát a ruhád alá”.

A cellában, amelyben egykor a politikai ellenálló, Ion Baurceanu is raboskodott, még áll a vaskályha, amelyhez téli napokon egy-egy vödör fát adtak. Éhség, hideg, verés – ez a szenvedések sorrendje a nyolcvanöt éves férfi szerint, aki hatvanöt év után tért vissza kínszenvedései helyszínére.

A kivetítővel ellátott konferenciatermet leszámítva a létesítményben semmilyen átalakítást nem végeztek. De a jilavai múzeum legalább még egy tekintetben különbözik más emlékhelyektől: egy ma is működő fegyház udvarán keresztül, megfelelő biztonsági intézkedések után közelíthető meg.

A múzeumba készülő embert mindjárt a kapunál mellbe vágja a börtön világával való találkozás. „A nadrágszíjakat, telefonokat kérem itt hagyni. Ha van önöknél memóriakártya, bármilyen töltő vagy adatkábel, azt is” – sorolja a rendőrtiszt. A biztonsági ellenőrzés része a mágneskapu, a csomagszkenner. Ilyesmivel repülőtereken is találkozni, de itt a fíling egészen más. A rácsok, a szűk terek, a recsegő távbeszélő és főleg az, hogy engedelmeskedni kell az egyenruhás emberek utasításainak, egy csapásra bevezet a börtön hangulatába.

Néhány zárkát név szerint is számon tartanak. A 2013-ban boldoggá avatott katolikus vértanú, Vladimir Ghika egykori cellájában kisebb oltárt rendeztek be fényképekkel, gyertyákkal. A néhai diktátor, Ion Antonescu magánzárkájánál semmiféle jel nem árulkodik arról, hogy ebben a cellában töltötte kivégzése előtti napjait a kondukátor. Kísérőnk szaván kívül az ajtódeszkán olvasható „levélre” hagyatkozhatunk: „Antonescu úr, az igazi románok soha nem felejtenek el... A. Z. és apja.”

Címke:   börtönmúzeum történelem Románia Jilava