Lehet másként

Szerző: Fekete Zsuzsa, Fotó: Füle Tamás / Parókia Portál

Link: http://www.parokia.hu/hir/mutat/7104/

Dátum: 2016.03.14.
Azt szeretné megértetni a börtönben raboskodó fogvatartottakkal, hogy a másik ember nem „zsákmányállat", hanem testvér. Szénási Jonathan Sándor szerint ha valaki felfedezi önmagáról, hogy Isten teremténye, azontúl másokra is úgy tekint. A Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet Raul Wallenberg-díjas lelkipásztora kamaszként kamionsofőrnek készült, de a teológia, majd 23 év gyülekezeti szolgálat után a börtönben kötött ki.

Ismerőseit gyakran héberül üdvözli, levelein héber nyelvű bélyegzőt használ, ez nagyon meglepő egy református lelkésztől. Honnan ered a vonzódása a zsidósághoz?

Alapvetően nem a zsidósághoz vonzódom, hanem a Szentíráshoz. Hatéves koromban láttam először héber betűket, miközben az édesapám könyvszekrényében matattam. A furcsa írást egy bőrtekercsen vettem észre, amit akárhogyan forgattam, nem tudtam kibetűzni. Édesapám elmesélte, hogy 1944 decemberében egy katona kapcának használta, amiről hamar kiderült, hogy a lovasberényi zsinagóga tóratekercsének darabja. Édesapám a kapcáját adta érte cserébe, a tekercset pedig megőrizte. Néhány hét múlva majdnem az életével fizetett érte...

Miért foglalkoztatta hatévesen a héber írás, hiszen éppen akkor tanult magyarul is írni-olvasni?

Talán „gyári hibás" gyerek voltam, mert később is sok kötelező anyag nem ment könnyen a fejembe, ugyanakkor a matematika tanárom hamar észrevette, hogy egy-egy hosszú példánál kihagyom a levezetést, de végeredményt pontosan tudom.

Ez valamiféle zsenialitás? Ránézett a példára és rávágta a végeredményt?

Erre mondom, hogy „gyári hiba". Vannak dolgok, amiken nem kell gondolkodnom, mégis tudom a választ, de sok dolog van, amivel küszködöm. Éppen ezért nem is kísérletezek olyasmivel, amihez nincs affinitásom.

Azonban még mindig nem kaptam választ a héber iránti vonzalmára.

A debreceni református gimnáziumba jártam, és átjártam a teológiára. Nagyon tetszett a kínai Biblia, de nem volt senki, aki tudott volna segíteni benne. Vad Zsigmond barátom kérdezte, hogy miért nem héberül tanulok? Így megtanultam a héber ábécét, és nagyon élveztem, hogy ismerem ezeket a különös betűket. Édesapámnak héber betűkkel írtam leveleket, de természetesen magyar nyelven. Az osztálytársaim infantilisnek tartottak, de nem foglalkoztam vele.

Miért jelentkezett teológiára?

A szüleim mindketten református lelkészek voltak, és édesapám sosem titkolta, hogy szeretné, ha követném a példáját. Én azonban nem akartam teológiára menni. Anarchista gondolkodású voltam, kamionsofőrnek készültem. 1977. március 21-én azonban megtértem, és átadtam a szívem Jézusnak. A ballagásomon kaptam útmutatást az Úrtól, hogy teológiára jelentkezzem. A teológia azonban több szempontból is csalódás volt számomra.

Miben csalódott?

A református teológián szembesültem először azzal, hogy valakit lehet azért vegzálni, mert zsidó származású. Ez nagyon meglepett, mert otthon egészen mást láttam a szüleimtől. Gyerekkoromban nekem az oroszokkal szemben voltak ellenérzéseim, mert hallottam, hogy mennyi szörnyűséget elkövettek, amikor bevonultak Magyarországra. Csakhogy édesapám úgy reagált az ellenszenvemre, hogy a kezembe adott egy orosz nyelvű bibliát, megtanította oroszul a miatyánkot, és Tolsztojt olvastatott velem. Azt mondta, vegyem tudomásul, hogy az orosz nép és kultúra nem egyenlő azzal, ami a negyvenes években történt nálunk. Néhány gazember miatt nem lehet leírni egy egész népet. Amikor a teológián zsidózták a zsidó felmenőkkel bíró diáktársainkat, visszaemlékeztem, milyen értetlenül néztem elsőben, hogy „osztályellenségnek" mondtak az általános iskolában, holott a tanítás után a fél osztály nálunk játszott a parókia kertjében.

Bántotta az igazságtalanság?

Senki nem maga választja meg, hogy hová szülessen. Az egyik oldal, hogy kinek mire van tehetsége, és a másik, hogy mire van lehetősége. Popper Péter mondta egy előadásában, hogy ha Mozart Grönlandon születik, valószínűleg fókavadász lett volna. Ha valaki negatív adottságok között nő fel, nekem nem az a dolgom, hogy lerúgjam a tábláról is, hanem hogy megpróbáljak odafordulni hozzá.

A teológia után elvégezte a zsidó vallástudományi doktori iskolát, és zsidóknak tanít héber nyelvet református lelkészként.

Így van, de tudni kell, hogy számomra a Biblia a fontos, hiszen ez mindennek az alapja. A teremtéstörténet üzenete az, hogy minden emberben Isten lelke lakik, és aki egy ember ellen vét, az Isten ellen vét. Az evolúciós elmélet szerint mindig az erősebb a túlélő. A 20. században megtapasztaltuk, milyen evidenciái vannak a szociál-darvinizmusnak: amikor a nemzeti és nemzetközi szocializmus tízmilliószámra gyilkolta az embereket. Az egyik vertikálisan, a másik horizontálisan határozta meg, hogy melyik réteget kell kiirtani a „fejlődés érdekében".

Börtönlelkészként hogyan közvetíti a teremtéstörténet üzenetét?

Fontos, hogy megértessem a fogvatartottakkal, hogy a másik ember nem „zsákmányállat", hanem testvér. Az evolúciós elmélet szerint ugyan gondolhatja, hogy a másik zsákmány, és ha valamire szüksége van, elveheti tőle, vagy akár meg is ölheti. De ha valaki tudja, hogy őt Isten teremtette, akkor tisztában van azzal, hogy a többiek is Isten teremtményei, és végső soron mindannyian testvérek vagyunk. Ráadásul az utolsó napon mindenkinek számot kell majd adnia önmagáról. A számadás egyik legfontosabb tényezője pedig az, hogyan viszonyultunk az életben a másik emberhez. Ha valaki újjászületik, Isten Szent Lelke átformálja, más tud lenni, mint amilyen emberi természete szerint lenne.

De korábban Ön sem hitt Istenben.

Korábban úgy gondolkodtam, hogy az embernek jobb azt mondani, hogy van Isten, mert akkor talán normálisabban viselkedik.

Normálisabban? Ezt hogy érti?

Ma is állandó problémám, hogy a börtönben a fogvatartottak tévézhetnek a zárkában. Hogy miért? Mert akik bent töltik a büntetésüket, azért vannak ott, mert nem tudtak normálisan viselkedni. Sok olyan fiatallal találkozom a rácsok mögött, akik nagyon jó anyagi körülmények között nőttek fel vagy éppen agyonajnározott egykék, akiknek semmiért nem kellett megküzdeniük. Ők teljes természetességgel veszik el a másik javait, egyszerűen csak azért, mert szükségük van rá. A tévében bemutatott filmek nagyobb része sajnos épp ezt a magatartásformát favorizálja...

Hol kell megtanulni, hogy mi a normális?

A családban. Nekem is van négy gyerekem, tévézünk is, de nem nézünk egész nap „üsd, vágd, gyilkold" típusú filmeket negyvenöt csatornán, és olyat sem, ahol tízpercenként más partnerrel bújnak ágyba. Ha valaki folyamatosan a „szemétládát" nézi, még ha próbálják is másra szocializálni a szülei, eltévelyedik a világban. Ezért mondom, hogy nagy hiba a börtönökbe tévét tenni, mert azt a változást, amit a nevelők, missziósok, lelkészek próbálnak elérni, a tévéből folyó szenny úgy mossa el, mint homokvárat a tenger.

Amikor Raul Wallenberg-díjjal ismerték el a tevékenységét, a méltatásban hangsúlyozták, hogy kiemelt figyelmet fordít a különböző etnikumú fogvatartottak lelkigondozására és a megfelelő bánásmódra.

Amíg nem ismerek valamit, addig bármit mondhatnak róla, mert nincs saját információm. Pécsen egy vallásközi táborban találkoztam két katolikus lánnyal, akik körbe-körbe mentek a zsinagógában és föltűnt, hogy a legkisebb zugot is megnézték. Amikor kérdeztem, mit keresnek, azt válaszolták, hogy a szamárfejet, amit a zsidók puszilgatni szoktak az istentiszteleten, legalábbis így hallották a nagymamájuktól. Ezt csak azért mondom el, hogy érzékeltessem, milyen fontos megismerni a másikat, hogy ne tévinformációink legyenek. Hogy valaki élő hitre jut-e a börtönben, az nem az én dolgom. A hit Isten ajándéka, nincs befolyásom arra, hogy kinek ajándékozza oda. Azonban az már az én felelősségem, hogy a fogvatartott hall-e tőlem Isten Igéjéről, megismerte-e és megértette-e a Bibliát.

Hogyan kell igét hirdetni a börtönben?

Az igehirdetés nem annyiból áll, hogy vasárnap délelőtt mondok valamit a Bibliáról. Számomra az is igehirdetés, amikor elengednek velem nyolc fogvatartottat a kisfogházba, és a bitófánál elmondom, hogy itt akasztották fel Gulyás Lajos református lelkipásztort, és elmesélem a mártír történetét. Lehet másként élni, mint a világ! Nem biztos, hogy anyagi előnyökkel jár, sőt az ember az életét is elvesztheti miatta. De mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, a lelkében mégis kárt vall? Számos új dologgal próbálkoztam a börtönben, és igyekszem becsülettel végezni a szolgálatomat. Szervezek családi istentiszteleteket, amikor negyven rabhoz bejöhet a családja, és az apák betlehemest vagy passiójátékot játszanak a gyerekeiknek. Talán az ország egyetlen gyülekezete vagyunk, ahol az apák játszanak a gyermekeiknek. Csak köszönet illeti az intézet vezetését, hogy biztosítják ehhez a feltételeket. Én nem rendelhetem el, hogy negyven fogvatartotthoz léptessék be a gyerekeket, feleségeket. A büntetés-végrehajtási intézet dolgozóinak ez pluszmunka. Hálás vagyok érte, hogy megteszik.

Úgy tudom, hogy ha lehetőség adódik, elviszi a rabokat más helyekre is.

A kormányváltás után Bárándy miniszter úr kiadta az ukázt, hogy „a börtön mutasson emberarcot", azonban azt senki nem tudta, hogyan kell ezt a gyakorlatban megvalósítani. Ekkor vetettem fel, hogy az intézet elengedhetné velem a csatkai búcsúba a fogvatartottakat. Igen nagy sikere lett. Viszont óriási felelősség, hogy kiket enged ki a börtön vezetősége. A pozitív visszhang azt is megerősítette, jó, hogy lelkészek is foglalkozhatnak a fogvatartottakkal.

Mindig biztos a fogvatartottakban?


Volt olyan fogvatartott, aki bizonyságot tett a hitéről, aztán szabadulása után mégis visszakerült a börtönbe. A kapuban a smasszerek kajánul vigyorogtak rám, hogy „újra itt van a nagy hívő". Mondtam nekik, hogy ne nevessetek, mert nem tudjátok, hogy miért van itt! Ne gondoljátok, hogy megvezetett, mert valószínűleg teljesen komolyan mondta korábban, hogy hisz Istenben. A börtön zártsága egyben védettséget is jelent, és amikor valaki a büntetése letöltése után kiszabadul, az olyan, mintha a szélárnyékból kimenne a viharba. Támasz és segítség nélkül pedig nehéz megállni.

Hogy képes ennyire toleráns lenni?


Lehet, hogy túl sok mindent láttam életemben. A múltkor valaki kötözködött velem, hogy szabad-e embert ölni. Azt mondja az Ige, hogy nem. De amikor ezt mondom, rögtön hozzá kell tennem, remélem, hogy az Úristen soha nem hoz olyan helyzetbe, hogy kiderüljön, képes lennék-e embert ölni! A világ számos pontján ma is reális kérdésként vetődik fel ez a probléma. Mi történik akkor, ha egy terroristával szemben áll a rendőr? Tüzet nyit a sokszoros gyilkosra? Megtehetné, hogy álszent módon mossa a kezeit és azt mondja, hogy ő nem öl meg senkit. De lehet, hogy ez a „kegyes" döntés harminc ember életébe kerülne. Vannak az emberi életnek nagyon-nagyon nehéz kérdései...


Címke:   börtönlelkész interjú hitélet vallásgyakorlás