A szabadság illata

Szerző: Regös István, Fotó: Varga Gábor / Mixonline

Link: http://www.mixonline.hu/Cikk.aspx?id=122795

Dátum: 2016.03.15.
Már gyerekkoromban az összes állami ünnep közül legjobban március 15-ét szerettem. Aztán, ahogy öregedtem és dolgozni kezdtem, versenyben állt március 15-e május 1-vel. Gyorsan végezzünk ezzel a dátummal! Május 1-jét azért szerettem, mert amikor felvonultunk a munkatársainkkal a Városligetben, akkor ott mindig volt ingyen virsli és sör. Ez már önmagában megérte.

De a március 15-ét tényleg semmilyen más ünnep nem tudta elnyomni, mert ezen a napon már éreztük, hogy vége a legsötétebb évszaknak, az ilyen-olyan telek, legalább egy évre nyugdíjba mentek. Kisütött a nap, már éreztük a melegét is. Az iskolával rövidnadrágban, úttörőingben (igaz, anyáink az ing alá kényszerítettek mindig egy kis pulóvert), piros, fehér, zöld zászlókkal és kokárdával a mellünkön elzarándokoltunk a Nemzeti Múzeum elé, és az öreg Petőfi bácsit éltettük. Tizenegy-tizenkét évesen a huszonöt éves Petőfi már idős embernek tűnt. Ki gondolta volna akkor, hogy siheder fiatalember volt a többi, huszonéves barátjával együtt, amikor a Pilvaxban hajnalig írta a forradalmi verseit?

Szabad szél

Aztán megtanultuk, hogy nem véletlenül lett és maradt nemzetünk nagy költője. Már csak azért sem, mert ő nem öltözött piros, fehér, zöld zászlóba, nem hitte, hogy piros, fehér, zöld vér folyik az ereiben, tudta, hogy nem elég szép szavakkal követelni a szabadságot, hanem tenni kell érte. Azért imádom a mai napig, mert gátlástalanul imádta a szabad gondolatot, mert rabmadárként meghalt volna a folyton elébe tornyosuló akadályoktól. Ezért szinte lávaként lövelltek ki belőle a nyitott terek utáni vágyak, ahogyan írta: „Mit nekem te zordon Kárpátoknak / Fenyvesekkel vadregényes tája! / Tán csodállak, ámde nem szeretlek, / S képzetem hegyvölgyedet nem járja. / Lenn az alföld tengersík vidékin / Ott vagyon honn / Ott az én világom.” És amikor Petőfit szeretem, én is úgy érzem, a szabadságot, a szárnyaló gondolatokat imádom. Március 15-ét mindenfajta rendszer magáénak akarja vallani. Még mindig nem veszik észre, hogy nem enged az anyag, nincs olyan rendszer, amelyik képes lenne kisajátítani Petőfit, a hagyatékát és a márciusi ifjak szellemét. Önálló erő, a szívekben él, nem eladó.

Egy rendhagyó március 15-e

Hihetetlenül izgalmas órákat éltem át néhány napja. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága meghívott a központi, március 15-i ünnepségükre. Istenigazából ott döbbentem rá, hogy nem csak néző lehetek, hanem olyan vendég, akit az ünnepség közepette kiszólítottak a pódium elé, és „Szolgálatért Emlékplakett Ezüst fokozatával” jutalmaztak. Az indoklás a következő volt: „Nemzeti ünnepünk, március 15-e, a Magyar Sajtó Napja alkalmából a büntetés-végrehajtási szervezettel történő hatékony és eredményes szakmai együttműködése elismeréséül érdemelte ki a Mix Magazin és a Mixonline szerkesztősége.” Talán egyetértenek velem kedves olvasóim, hogy bizony izgalmas dolog a szabadság ünnepét egy büntetés-végrehajtási intézet színháztermében átélni. Pedig, ha belegondolunk, nagyon is érthető és elfogadható a magyarázat és a két dolog közötti híd. Mert ha egy ország büntetés-végrehajtása hatékonyan és mindemellett humánusan dolgozik, vagyis a börtönökbe, fegyházakba bekerült elítélteket nemcsak biztonságosan őrzi, hanem részt vesz egy világméretű büntetés-végrehajtási rendszer reformjában is, akkor jól szolgálja a társadalom elvárását, a biztonságot. Mert amíg a bűnözők a rájuk kiszabott büntetéseiket töltik, dolgoznak, tanulnak, „nevelődnek”; addig a társadalomban könnyebben valósulhat meg a félelem nélküli szabad élet. Így kapcsolódik össze a büntetés-végrehajtás a szabadsággal. És amíg ezen morfondíroztam, még nagyobb értéket tulajdonítottam a megtisztelő elismerésnek.

Rácsok és a szabadság

Nehéz feladatot látnak el a büntetés-végrehajtásban dolgozó emberek. Vannak olyanok közöttük, akik szinte a teljes pályafutásukat, vagyis a felnőtt életüket töltik a bv.-intézetben. És mégis emberek maradnak, képzik magukat, azt a feladatot is teljesítik az őrzés mellett, hogy jó és hasznos munka folyjék a börtönökben, hogy a fogvatartottak értéket állítsanak elő és kevesebbe kerüljenek a társadalomnak. Még azt is mondhatjuk, hogy világszerte ezekben az intézetekben folyik a szabadságra nevelés. Mert a szabadság nem azonos a szabadossággal, az: „Azt teszek, amit akarok!”-kal. Így hát ezért volt oly izgalmas számomra, hogy ma már nem rövidnadrágban és térdzokniban, de felnőtt fejjel, e különleges helyszínen ünnepelhettem az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóját. És míg a kitüntetettek sorban vették át az elismeréseket, bennem harsogtak Petőfi szavai: „Föltámadott a tenger, / A népek tengere; / Ijesztve eget, földet, / Szilaj hullámokat vet / Rémítő ereje.”

Címke:   ünnepség elismerés társadalmi kapcsolatok