Elkezdik a foglyokat elszállítani Guantánamóról

Szerző: MTI / honvedelem.hu

Link: http://www.honvedelem.hu/cikk/56398

Dátum: 2016.03.31.
Tucatnyi guantánamói foglyot szállítanak át a következő napokban más országokba, Obama igyekszik kiüríteni a hírhedt fogolytábort. A tervek szerint több foglyot telepít át a Pentagon a guantánamói börtöntáborból legalább két országba, amelyek beleegyeztek az érintett személyek fogadásába – mondta helyi idő szerint március 30-án, szerdán egy amerikai tisztségviselő.

Az amerikai védelmi minisztérium intézkedése annak jele, hogy Barack Obama amerikai elnök még megbízatásának decemberi lejárta előtt igyekszik bezáratni a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadások után létrehozott, élesen bírált intézményt.

A név nélkül nyilatkozó illetékes azt mondta, az első csoportot a következő néhány napban szállítják el Guantánamóról, a további transzferek az elkövetkező hetekben várhatóak. Az érintett foglyok egyike a jemeni állampolgárságú Tarik Ba Oda, aki 2007 óta éhségsztrájkol és mára egykori testsúlyának több mint felét elveszítette.

A Pentagon korábbi tájékoztatása szerint 37 személyt már átvilágítottak és készen állnak arra, hogy visszaküldjék őket hazájukba vagy más országokba. A Kuba délkeleti részén fekvő amerikai haditengerészeti támaszponton található börtöntáborban jelenleg 91 embert tartanak fogva, legtöbbjüket terrorizmus gyanúja miatt bírósági eljárás és vádemelés nélkül.

Barack Obama amerikai elnök 2008-as választási kampányában tett ígéretet az intézmény felszámolására, és februárban ismertette a börtöntábor bezárására vonatkozó tervét. Eszerint a legveszélyesebbnek ítélt guantánamói rabokat az Egyesült Államokban, a legszigorúbb biztonsági fokozatú büntetés-végrehajtási intézményekben őrzik majd tovább. Az elképzelést hevesen bírálták a republikánusok és néhány demokrata képviselő is felszólalt ellene.

Címke:   Guantánamo börtöntábor bezárás politika USA