Becsapódik mögötted a börtön kapuja, és nem vár senki

Szerző: Jász Annamária, Fotó: Dobos Péter / Fidelio

Link: http://fidelio.hu/vizual/2016/04/06/becsapodik_mogotted_a_borton_kapuja_es_nem_var_senki/

Dátum: 2016.04.06.
Hiába áll munkába valaki azonnal, miután kijön a börtönből, van, hogy még hónapok után se tud albérleti kaucióra összespórolni, így jobb híján hajléktalanszállón él. De ha egy volt elítéltnek van is pénze, gyakran akkor se adják ki neki a lakást, mert félnek tőle. Sok meghökkentő dolgot megtudtunk az Adj Hangot Alapítvány kiállításán, amit volt fogvatartottak szabadulás utáni képeiből rendeztek.

Az Adj Hangot Egyesület a különböző társadalmi csoportok együttműködéséért, esélyegyenlőségért dolgozik, ők indították el 2014-ben az ország első börtönrádióját a Váci börtönben. Az Ez már a szabadság? című projektjük tavaly november óta tart: nyolc frissen szabadult volt elítélt első hónapjait követték végig úgynevezett photovoice technikával. Ez a munkamódszer a fotózást egy olyan társadalmi akcióval köti össze, amelyben a résztvevők képekben mutatják be a környezetüket, lehetőségeiket, jövőbeli kilátásaikat, ezzel jobban megismertetve azt a speciális helyzetet, amiben élnek, és ami sokszor nagy mértékben eltér az átlagostól, a megszokottól, a hétköznapitól.

Hasonló projektek világszerte léteznek. Afrikában olyan kislányokat vontak be, akiket gyerekházasságba kényszerítettek, vagy nemi erőszakon estek át, ők egymásról készítettek portréképeket. Az Egyesült Államokban eldobható fényképezőgépeket adtak hajléktalanoknak, akik aztán meglepően jópofa, kifejezetten vidám képeket csináltak. Az Ez már a szabadság? projekt német mintára jött létre: Drubina Kamilla projektvezető szerint Magyarországon nagyon magas a visszaesés aránya, 80% körül alakul, míg például Norvégiában ez a szám 12, ezért óriási szükség lenne az ilyen kezdeményezésekre. Az elítéltek szabadulás után semmilyen segítséget nem kapnak a büntetés-végrehajtási rendszertől. Az egyesület célja a projekttel, hogy biztosítsák a megtartó közeget, mentorként a volt elítéltek mellett álljanak, illetve a társadalom felé kommunikálják, hogy ők igenis próbálkoznak az integrációval.

„Nehéz úgy elhelyezkedni, hogy az erkölcsi bizonyítványukban benne van a büntetett előélet. Gyakran megesik az albérletkeresésnél, hogy hiába van meg a kaució, elutasítják” - - mondja Kamilla, pedig az előítélet gyakran alaptalan: hazánkban a 18 ezer fogvatartottnak csak kis százaléka ül erőszakos esetek miatt.

A Baross utcai Patyolat//PRÓBAÜZEM kiállítóterében stílusosan láncokon lógnak a képek, de a börtönmotívum a képek tartalmán is visszaköszön: szinte mindegyik blokkban visszatérő téma a rács, legyen szó gyönyörűen megmunkált kovácsoltvas ablakrácsról, játszótérről, lepusztult gyárudvarról vagy a hajléktalanszálló kerítéséről.

A kiállítási anyag korántsem vidám, ám az is látszik, hogy a börtönből való szabadulás első hónapjai nem feltétlenül a tömény depresszióban telnek: több képen felbukkannak az élet örömei, a barátok, az ételek, egy képen egy rejtelmes női akt is.

A résztvevő nyolc férfit jóval a szabadulás előtt meg kellett keresnie az Adj Hangot Egyesület munkatársainak, ugyanis szabadulás után a büntető-végrehajtás már nem adhat ki róluk semmilyen információt. Izsó Tímea és Bánkuti András fotósok havonta tartottak nekik workshopokat, ám sokat pótolni kellett, mert előfordult, hogy munka miatt nem tudtak jönni. A két mentor egy egyszerű digitális gépet adott nekik; a képekbe utólag nem nyúltak bele, csak kicsit világosítottak rajtuk.

„Alig várták, hogy jöjjenek”

Izsó Timea szerint ezek az alkalmak kicsit csapatépítésként is szolgáltak. A résztvevők bármikor kereshették őket, és sokan éltek is a lehetőséggel; volt, akivel naponta beszélt. „Volt olyan életút, ami jobban megérintett; érzem, hogy viszem magammal, többet is próbálok foglalkozni azzal a személlyel. Mert van, aki tényleg nagyon egyedül van. Van, akinek így, vagy úgy, de segít a családja, vagy a friss kapcsolata” - mondta lapunknak.

A résztvevők abban is különböztek, mennyire nyíltak meg a projekt során: volt, aki szívesen fotózta a valós nehézségeit, az egyedül elköltött vacsoráját, a munkakereséssel kapcsolatos helyzeteket, más nem szívesen engedte be saját világába a kamerát.

„Számomra érdekes volt, hogy sokan nosztalgiára használták a fényképezőgépet.”

A csapat nagy részének az első körben készített anyaga arról szólt, hogy bejárta a börtön előtti életének helyszíneit, ahol sokat volt gyerekként, a feleségével vagy a gyerekeivel.”

A nőkkel való kapcsolat azonban mindegyik résztvevőnél nehéz téma volt. Tímea próbálta motiválni őket, hogy ezzel is foglalkozzanak, de szerinte ezt annyira nehezen dolgozzák fel, hogy képeken nem tudnak mesélni róla, akár a volt barátnőről, akár az új kedvesről volt szó.

Címke:   szabadulás reintegráció esély fotókiállítás