135 éve született Karay Pál, A rabmunka című kötet szerzője

Szerző: Antal István / ÖBE

Dátum: 2016.04.09.
Karay Pál 1881. március 22-én született Pécsett dr. Karay Lajos, a bírói szék jegyzője (pályája végén kúriai tanácselnök) és Antal Mária hat gyermeke közül negyedikként. 

Dr. Karay Pál életrajza

      1881. március 22-én született Pécsett dr. Karay Lajos, a bírói szék jegyzője (pályája végén kúriai tanácselnök) és Antal Mária hat gyermeke közül negyedikként.  (A családban mindhárom fiú jogász lett, és két lány is jogászhoz ment férjhez.) Az édesapa változó szolgálati helyei miatt később Kaposvárott, Győrött és Budapesten éltek. A győri bencés gimnáziumban érettségizett, és a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett diplomát. (Közel fél évszázadot átívelő pályáját Szakmai életrajza foglalja össze.) 1908. július 14-én, Apatinban kötött házasságot Decleva Ilonával. Két gyermekük született: Ilona (1909) és Mária (1910). 1901-től a családdal már Budapesten élt, és élete végéig fővárosi lakos is maradt.  1969. október 7-én halt meg.
      Jelszava volt: „Első a kötelesség!” Teljes odaadással élt hivatásának és családjának. Minden tárgyalására lelkiismeretesen felkészült. Munkájával kapcsolatban befolyásolás, protekciókérés gondolata sem vetődhetett fel. Bírói tevékenységét a humánum, igazságszeretet, pontosság, alapos szakmai ismeret, objektivitás, segítőkészség jellemezte. Ítéleteit a szaksajtó és az újságok gyakran hozták jó példaként. Számos szakmai bizottság, egyesület tagja, sőt tisztségviselője volt. Szakirodalmi munkássága is jelentős. Összes vagyona a 30-as évektől a háború végéig egy társasházi öröklakás volt. A Budapesten átélt ostrom után haláláig feleségével együtt lánya lakásában éltek társbérlőként.
      Sokoldalú, tehetséges ember volt. Balatoni tájképeket, csendéleteket festett (mind olaj- mind akvarell-technikát alkalmazott), szobrokat mintázott. Jártas volt a famunkákban (készített kisebb szekrényeket, íróasztalt, játékokat). Megvett kisebb hibák miatt nem működő álló- és faliórákat, a szerkezeteket megjavította, ha kellett házat épített nekik, fafaragásokkal (rózsacsokor, golyvás galamb, Anonymus) díszítve ezeket. Iparosnak nemigen kellett a lakásba lépnie: a kisebb víz- és villanyszerelési munkákat maga elvégezte, és amikor szükség volt rá, cserépkályhát is épített.
      Csendes, nyugodt, barátságos, jó kedélyű, jó humorú ember volt. Szeretett beszélgetni, mesélni, de a családnál nagyobb társaságra nem törekedett. Élete végéig minden nap 1-2 órát sétált. Budai, a Körtér (Horthy Miklós, majd Móricz Zsigmond) közelében lévő lakásukból gyalog járt a Kúria Parlamenttel szemben lévő épületébe. Egyetlen szenvedélye a szivarozás volt. (Szivarból is a legolcsóbbat szívta. Amikor néhány kubai szivart kapott, egyet elszívott, a többit elvitte az ismerős trafikoshoz, és Csongorra cserélte őket.) Élete folyamán a látása fokozatosan romlott, végül szinte teljesen megvakult. Ezt az állapotot is türelemmel viselte: mindig talált magának olyan tevékenységet, amit – bár nehezebben és lassabban - de így is el tudott végezni.

Dr. Karay Pál szakmai életrajza

    A jogi pályán pontosan 48 évet (1902. évi szeptember hó 2. napjától 1950. évi augusztus 31. napjáig) töltött tényleges szolgálatban.
    1902 és 1911 között  mint joggyakornok, aljegyző, majd jegyző előkészítő szolgálatot teljesített.
      1911-ben a pestvidéki törvényszék albírája, majd 1913-ban bírája lett.
      1921-ben berendelték az Igazságügy-minisztériumba, a gazdasági ügyosztályba. Bejárta a büntetőintézeteket és fogházakat, és szerzett tapasztalatai alapján minden igyekezettel arra törekedett, hogy az élelmezés, ruházat, fűtés stb. javításával, főleg pedig munkaalkalmak szerzésével a letartóztatottak helyzetén könnyítsen. Ebben az időben írta meg „A rabmunka” c. könyvét, amely 1927-ben jelent meg.
      Még 1921-ben táblabíróvá, majd 1930-ban kúriai bíróvá nevezték ki.
      1932-ben a minisztériumból a Kúriához került.
      1944 végén megromlott látóképességére tekintettel nyugdíjazását kérte.
    1945-ben a Budapesten átélt ostrom után az Igazságügyi Igazoló Bizottság igazoltnak jelentette ki. A Kúrián a III. polgári (családjogi) tanács vezetésével bízták meg, majd a Miniszterelnök a tanács elnökévé nevezte ki. Nyugdíjazásáig ebben a minőségében működött a Kúrián, majd a Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságán.
    1949 decemberében az új törvényes rendelkezés értelmében 65. életévének betöltésére hivatkozva nyugdíjazását kérte, de az Igazságügy-miniszter maradásra szólította fel.
    1950 augusztusában egészségi állapotának megrendülésére tekintettel (majdnem teljesen elvesztette látását) ismét kérte végleges nyugállományba helyezését. Kérését az Igazságügy-miniszter teljesítette. A felmentő okirat szerint „Tanácselnök kartárs kiváló elméleti és gyakorlati képzettségen alapuló és fáradhatatlan szorgalommal hosszú időn át teljesített munkásságával a dolgozó tömegek megelégedését érdemelte ki”.
    1952-ben nyugdíját minden indokolás nélkül megszüntették.
      A határozat ellen fellebbezést nyújtott be, amelyhez tisztiorvosi bizonyítványt („szívizom-elfajulás, mindkét szemen nagyfokú rövidlátás, magas korával járó törődöttsége miatt munkaképtelen”), és hatósági vagyoni bizonyítványt („vagyontalan, utolsó nyugdíja 1624 Ft.) csatolt. Fellebbezését nem találták teljesíthetőnek.
      Kérelmet nyújtott be Rákosi Mátyáshoz, a Magyar Dolgozók Pártja főtitkárához, ennek elutasítása után Décsi Gyula igazságügy miniszterhez, de ezt is elutasították. Végül a Pénzügyminisztériumhoz és a Nyugdíjintézethez írt kérelem után fél évvel,
      1954 márciusában megállapítottak részére 500 forint nyugdíjat.
     
Publikációk

A háború előtti publikációiról – a már említett könyvön (A rabmunka, 1927., Budapest) túl – nincs adatunk.
      A Magyar Jogászegylet 1947. évi május 24-26-án tartott szegedi vándorgyűlésén „A jogalkalmazás feladatai a demokráciában” címmel, az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület 1948. évi közgyűlésén „Szemelvények a törvényen alapuló tartási kötelem köréből” címmel, a magyar Közalkalmazottak Országos Szabad Szakszervezetének a Kúrián tartott szakmai továbbképzőjén „A házassági jog újabb fejlődése” címmel tartott felolvasást.
      Számos dolgozata jelent meg a Jogtudományi Közlönyben:
          „Az elmebetegség a házassági jogban” (1947. 5,6.)
          „A nemvétkes különélés mint bontóok a Kúria gyakorlatában” (1947. 8.)
          „Valorizációs kérdések a családjogban” (1947. 9,10.)
          „A Vércsoportmeghatározás családjogi jelentősége” (1948. 5,6.)
          „A névviseléshez és a nőtartáshoz való jog kérdése a 6800/1945.M.E.sz rendelet alapján indított perekben” (1948. 13.)
          „Szemelvények a törvényen alapuló tartási kötelem köréből” (1948.21,22.)
          „A névviseléshez és a tartáshoz való jog kérdése.” (1948. 23.)
          „Az elmeorvos a státuszperekben” (1949.7,8.)
      Mint meghívott szakértő tevékenyen részt vett a házassági törvény módosításáról szóló 6800/1945. M. E. sz. rendelet és a házasságon kívül született gyermek jogállásáról szóló 1946. évi XXIX. törvény megalkotásában. E rendelet és törvény alapján folyamatba tett perek végső fokon a vezetése alatt álló tanács elé kerültek. Azok elbírálásánál olyan bírói gyakorlatot honosított meg, amely teljes mértékben lehetővé tette mind a rendelet, mind a törvény célkitűzéseinek maradéktalan megvalósulását. Ítéleteivel nemcsak a szaklapok, de a napilapok is sűrűn és minden esetben elismeréssel foglalkoztak, sőt azoknak egyikét a Világ 1948. április 6-i száma vezércikkben méltatta. Számtalan ítéletét az Igazságügyi Közlöny ismertette.

(Összeállította: Antal István, dr. Karay Pál unokája)
 
Karay Pál (1881-1969)

Dr. Karay Pál (1881. március 22. - 1969. október 7.)


Címke:   Karay Pál életrajz publikációk szakíró múlt