Ezen a héten írták – Dárdai Sándor: A börtönrendszer kérdése a jogügyi bizottságban

Szerző: Dárdai Sándor / Jogtudományi Közlöny / ÖBE

Link: http://real-j.mtak.hu/2179/1/JogtudomanyiKozlony_1876.pdf#125

Dátum: 2016.04.17.
A Jogtudományi Közlöny 1876. évi 15. számában jelent meg Dárdai Sándor írása A börtönrendszer kérdése a jogügyi bizottságban címmel.

„A börtönrendszer kérdése a jogügyi bizottságban.

      A képviselőház jogügyi bizottságában a büntető-törvénykönyvi javaslat tárgyalása csakhamar fenakadt! Erre valóban rámondhatni: «das ist der Fluch der bösen That. »
      Ha e javaslat oly előkészitési stádiumon ment volna keresztül, mint a keresk. törvénykönyv, akkor a kormány tervezete mellett sorakoznék az ország jogászi közvéleménye s könnyen legyőzhetné a részben talán factiosus oppositiót. Az 1843-iki javaslat még mai nap is nagy becsben áll az ország közvéleményében, egyszerüen azon okból, mert az legkiválóbb jogászi és politikai tekintélyeink productuma, az ország szine-java közreműködött létesitésénél s igy azt nemcsak a lehető tökéletesség prestige környezé, hanem oly nemzeti mű szinében tünt fel, melyre az egész nemzet még mai nap is büszke; mig ellenben a most tárgyalás alatt levő s kétségtelenül tökéletesebb törvényjavaslat kirivó módon egyéni mű jellegét hordja magán, sőt e jellege bizonyos oldalról féltékenyen őriztetett.
      Nem csoda tehát, hogy e javaslat mint olyan tárgyaltatik a jogügyi bizottságban, daczára a kormány részéről történt előterjesztésnek. Ép oly természetes következmény az is, hogy a jogászi közvélemény csak most, vagyis a jogügyi bizottság tárgyalásainak folyamával fejlődhetik s igy minden egyes nagy horderejű principális kérdésnél megforditott rendben a jogügyi bizottság tárgyalásai hatnak kifelé, a helyett, hogy a jogügyi bizottság egy már megállapodott jogászi közvélemény behatása alatt állana. Szóval a képviselőház jogügyi bizottságának tárgyalása nem egy kész törvényjavaslat elfogadása, hanem a javaslat előkészitése iránt fog folyni s ugy mint jelenleg a büntetések rendszerénél, ugy más elvi kérdéseknél is a harcz az egyéni nézetek tusakodása leend, melyeknél bő alkalom nyilik pro et contra a külföldi törvényhozások s irodalom támogatására hivatkozni, — csak a honi jogászi és törvénykezési factorok nem vétetnek számba, mig a jogügyi bizottság tárgyalásainak kétes kimenetele nem kényszeriti a kormányt ama tényezők támogatására apellálni s a megszorult kormány ezen kényszerhelyzetében hivja fel alárendelt közegeit pártatlan véleménynyilvánításra a «tudo-mány nevében!»
      Senki sem fogja kétségbe vonni, hogy a jogászi közvélemény nyilvánitása felette meg van nehezitve, midőn a dolgok már élükre vannak állítva. Pedig ez folyton igy fog tartani, mert a kormány mindekkoráig féltékenyen kerülte a büntetőtörvényjavaslat tárgyalását, sőt a mult évben 5—6 bizalmi férfiúból alkotott quasi enquete tárgyalásai sem láttak napvilágot; a mennyiben pedig nyilvánosságra jutottak annak egynémely határozatai, azok korántsem szolgálhattak a jogászi közvélemény megnyugtatására, hanem az enquetirozás szemfényvesztésnek tartatott, mely feltevést csakis az enquete tárgyalásainak közzététele czáfolhatott volna meg alaposan. Igy azonban mi is annak idejében e lapok hasábjain nem nagy dicsőitéssel méltányolhattuk az enquete működését.
      Gyakori kiméletlen birálatunk annál kevésbé enged kétséget elfogulatlan álláspontunk iránt, midőn a fentebbiek előrebocsátása után a jogügyi bizottságban legközelebb felmerült vitás kérdésben, — mely a tárgyalás további folyamát is megakasztotta, — határozottan a javaslat azon vivmánya mellett kardoskodunk, mely bűntetteknél a fegyházi és börtönbüntetések fokozatát állapítja meg.
      Nem fogjuk ismételni mindazt, mit a jogügyi bizottságban már felhoztak, hivatkozva Francziaország, Belgium és Olaszország büntetési rendszerére; mig az ellentábor a német törvény és az osztrák javaslatra támaszkodik. E támasz azonban sem a szaktudomány haladásában, sem a viszonyok azonosságában nem gyökerezik.
      Magában Németországban sürgették a fogság s fegyház közti fokozat felállítását. Igy pl. a többi közt a hirneves BERNER helyesen mondá egyik javaslat birálatában: «Diese äussere Gleichheit ist die grösste innere Uneleichheit,» — és SUNDELIN: «die Unterschiede zwischen einzelnen Verbrechensklassen treten um so empfindlicher in Widerspruch mit der wirklichen Natur des einzelnen Falles, wenn an sie die engbegrenzte Wahl unter
wenigen Strafarten angeknüpt wird ….. man suche in mannigfaltigerer Verschiedenheit der Strafarten und Strafmittel eine mildernde Vermittelung für Uebergänge, ….. die Mittelstufe zwischen Gefängniss und Zuchthaus scheint uns unentberlich, stb.»
      Németországban a szaktudomány e követelménye kielégitést nem nyert s pedig azért nem, mert a szabadságbüntetés fősulya a magánfogságra helyeztetett, noha ez a törvényben csak permissive van emlitve, de a szabadságbüntetés egész tartamára is kiterjeszthetőleg. — Németországban a büntetés végrehajtása s igy az individualizálás elég helytelenül kizárólag a közigazgatási hatóságra van ruházva, mely nagy számmal rendelkezik a még az uj bünt. törvény alkotása előtt a magánrendszer szerint épült fegyházakkal, minő a hires Moabit, Bruchsal, Zwickau stb.
      Nálunk e tekintetben a viszonyok azonossága nem forog fenn. Nálunk nem létezik azon jó, mely akadálya lehetne a jobbnak. Mi szabadon választhatjuk és rendezhetjük a büntetések nemeit; miért ne forditanánk tehát kellő gondot arra, hogy már a biróság is tekintettel lehessen az egyénitésre, mi csakis a fegyház és börtön megkülönböztetésével történhetik; mert ha a szabadság-büntetésnek csupán egy neme léteznék, — az elbánás módját annak körében a biróság többé nem szabályozhatja. En pedig részemről nagyobb sulyt fektetek azon egyénitésre, melyet a biróság a bűncselekmény természetéhez mérhet, mint azon egyénitésre, melyre a közigazgatási hatóságnak csupán a fegyencz magaviselete szerint nyilik alkalom.
      Végre czélszerüségi és gazdasági érvek csak a törvényjavaslat mellett hozhatók fel, mert fegyházaink és fogházaink egy része minden nagyobb költség nélkül teljesen kielégitő kerületi börtönökké alakithatók át, s igy a lipótvári országos fegyház fentartása mellett csak 2—3 országos fegyház felállitása fog nagyobbszerü terheléssel járni, mely esetben azután tökéletes fegyházakkal és tökéletes börtönökkel rendelkezve, valóban kielégítő börtönrendszerrel dicsekedhetnénk; mig a középfokozatu kerületi börtönök elvetésével kilátásunk sem lehet megközelítőleg helyes börtönrendszer meghonositására.
      A javaslat egyik fényoldalát képezi az u. n. ir-rendszer elfogadása; az pedig csak a középfokozatu börtön és a minimális 2 évi fegyház büntetés elfogadásával valósitható meg. Ezért nem szeretnők sem elméleti, sem gyakorlati, sem gazdasági szempontból, ha a törvényjavaslat e részben csorbát szenvedne.
Dr. Dárdai Sándor”

Címke:   Dárdai Sándor szakíró tanulmány múlt