A börtön utáni heteket mutatják be fotóikkal az egykori fogvatartottak

Szerző: Salánki Zsófia, Fotó: Kuklis István / Délmagyarország

Link: http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/a_borton_utani_heteket_mutatjak_be_fotoikkal_az_egykori_fogvatartottak/2471630/

Dátum: 2016.04.20.
Nyolc volt fogvatartott örökítette meg a szabadulás utáni első heteket, az ő fotóikból nyílt kiállítás tegnap Szegeden, a Grand Caféban az Adj Hangot Egyesület támogatásával. Horváth Márton három és fél évig volt börtönben, szerinte a bizalom a legnagyobb ajándék, amit kaphattak.

– Amikor az ember kiszabadul, minden meglepő, hiszen egy nap alatt is sokat változik a világ – mesélte lapunknak Horváth Márton, aki három és fél évet töltött elzárva. A rácsok mögött a börtönrádió munkatársaként dolgozott, most, a szabadulás után sem szakadt el az étertől, hiszen a Rádió Q egyik műsorvezetője. Az ő képei is láthatók azon a kiállításon, amely tegnaptól május 5-éig látogatható ingyenesen a Grand Caféban. Nyolc volt fogvatartott mutatja be fotókon, hogy milyen volt a szabadulás utáni időszak, beleértve a családi életet és a munkakeresést is.

 – Engem nem várt haza család – árulta el Horváth Márton. – Nem akartam, hogy ketten legyünk börtönben, így elköszöntem a páromtól, amikor megtudtam az ítéletet. A szabadságot kellett fotóznunk. Nem könnyű bemutatni egy fogalmat. Az első képeimen még ott van a rács motívuma, időbe telt, mire ettől el tudtam szakadni. Fotósokat kerestem meg a neten, hogy segítséget kérjek, ők is adtak tanácsokat, és a kitűnő mentoraink is, Bánkuti András és Izsó Tímea.

Az Adj Hangot Egyesület 2015 novemberében indult PhotoVoice projektje a fotózást egy alulról szerveződő társadalmi akcióval köti össze, amelyben a résztvevők képekben mutatják be a környezetüket, lehetőségeiket, jövőbeli kilátásaikat. Így láttatják azt a speciális helyzetet, amiben élnek, és ami sokszor eltér a hétköznapitól.
Horváth Márton szerint a legnagyobb ajándék, amit az egyesülettől kaphattak, az a bizalom. – A projekt célja az volt, hogy megmutassuk, mi is emberek vagyunk, emberként gondolkozunk. A bizalom a legklasszabb dolog. Ők olyan embereknek adtak bizalmat, akik börtönben voltak, mégsem voltak kétségeik – fogalmazott.

– Mikor bekerültem, még nem volt szelfi, így amikor megkaptam a gépet, az első dolgom volt csinálni egyet a budai Várban – beszélt a tegnapi megnyitón munkáiról Dobos Péter, akit 10 év szabadságvesztésre ítéltek. Fotóin megmutatta például a Szabadság hidat, amely számára a stabilitást jelképezi, és egyik volt zárkatársának vállát is, amelyre a Sweet Freedom (édes szabadság) feliratot tetoválták.

Címke:   fotókiállítás szabadulás nyilvánosság Szeged