„KÉSZ” program segíti a börtönből szabadulókat

Szerző: Vörös István / koronaradio.hu

Link: http://koronaradio.hu/cikk/kesz-program-segiti-a-bortonbol-szabadulokat-20641

Dátum: 2016.05.17.
A Kalocsai Fegyház és Börtön a „KÉpzésekkel a Szabadulásért”, röviden a KÉSZ nevet viselő bűnmegelőzési programra nyert pályázatot a Váltó-sáv Alapítvánnyal és a Magyar Bűnmegelőzési és Börtönmissziós Alapítvánnyal karöltve.

A cél az, hogy az intézetben különféle terápiás és kommunikációs foglalkozások nyomán, vagy éppen a rádiónkban már korábban bemutatott Zákeus-program eredményeképp a majdan szabaduló elítélt ne váljon visszaesővé és úgy lépjen ki a börtön kapuján, hogy tisztán lássa, milyen súlyos tettért kellett a rácsok mögött felelnie.

Az említett programelem vezetője, Katona Csilla a záró-foglalkozást követően nyilatkozott a KORONAfm100-nak a rabokkal készített közös munkáról és annak üzenetéről.

A kalocsai börtön Zákeus-programjában részt vevők képviseletében Mária mesélt arról, hogy jó időnek kellett eltelnie, míg szembesült cselekedete súlyával.

Bár személyesen attól már nem kérhet bocsánatot, akiknek ártott, a foglalkozások során ráébredt tette súlyára és arra, mit okozott általa.

A büntetését Kalocsán töltő Zsanett elmondása szerint a börtönbe kerülés tényét sem tudta feldolgozni.

Álláspontja szerint minden értelemben sokat tanult és biztos benne, hogy a börtönből nem az az ember fog kilépni szabadulásakor, akit egykor idehoztak.

Címke:   Kalocsa KÉSZ program reintegráció együttműködés