A női fogvatartottaknak is jogukban áll hallgatni

Szerző: Vigh Dániel, Fotó: Havran Zoltán / Magyar Idők

Link: http://magyaridok.hu/belfold/noi-fogvatartottaknak-jogukban-hallgatni-677434/

Dátum: 2016.05.19.
Hessz FM néven kezdi sugározni adását május végén a Gyorskocsi utcában az első női börtönrádió. A kizárólag a rácsok mögött fogható adásban politika nem lesz, helyette reggelente kétórás magazinműsorok, délutánig zene, majd kívánságműsort hallhatnak a rabok. Lapunk munkatársa a helyszínen találkozott a fogvatartottakkal, akik aznap éppen saját anyagaik utómunkálatain dolgoztak.

A kedvencem a vágás, azt nagyon szeretjük – mondja Mamiz, polgári nevén Huszti Ilona. A középkorú nő pár másodperc hatásszünet után már nevetve teszi hozzá: – Ne aggódj, gazdasági bűncselekmény miatt vagyok bent. A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Gyorskocsi utcai objektumának harmadik emeletén, egy neonfényes tanteremben ülünk: rajtam kívül a három mentor és a hét rabruhás női elítélt, ők laptopokon dolgoznak.

Mamiz korábban egy multinál dolgozott, két éve ítélték el, és még huszonegy hónapot kell bent töltenie. Az év elején éppen jó magaviselete jutalmaként – és mert nem erőszakos bűnt követett el – csatlakozhatott a Hessz FM rádióhoz. – Ez egy kiváltság nekünk, úgy is kezeljük. A többi rab is nagyon várja a kezdést, mindennap érdeklődnek, és kérnek tőlünk dalokat a kívánságműsorba. Először attól féltünk, hogy majd vamzernek (besúgónak) tartanak bennünket, de szerencsére nem így lett, drukkolnak nekünk.

Mamiz mellett ül szerkesztőtársa, Molnár Ildikó (alias Marek), aki két és fél éve került börtönbe; magánokirat-hamisításért ítélték el. Szerinte azért jutott ide, mert a párja ügyész volt, és bosszúból „betett neki”. Négy gyermeke van, őket egyedül nevelte, amíg szabad volt, most a rokonok felügyelete alatt állnak. Leginkább az interjúkat szereti, éppen ezért csinálja az Életutak című műsort. Az adásban híres emberekkel, celebekkel, érdekes emberekkel, sőt még a parancsnokhelyettes asszonnyal is készült már felvétel. – Stohl Andrást is meghívtuk, lenne pár kemény kérdésünk hozzá – mondja büszkén Marek, és hozzáteszi: biztos, hogy a kívánságműsor lesz a kedvenc, már most sokan kérték tőlük Kis Grofót, meg rapet.

A zárt láncú belső rádió elnevezése – Hessz – a börtönzsargonban a zárkaajtókon lévő kis ablakra utal. A nyitható fémretesz lecsapásának hangját utánzó név az egyik fogvatartott álmatlan éjszakáján született, mondván, hogy ezt a kifejezést minden bentlakó ismeri. A hamarosan induló rádióban minden reggel 8-tól 10 óráig hallható majd az adás a zárkákban elhelyezett televíziók egyik csatornáján. Körülbelül kétszáz hallgatóra számítanak.

A tervek szerint lesz napindító műsor (horoszkóp, életmódmagazin), kívánságműsor (a fogvatartottak a reintegrációs tiszti ládában helyezhetik el a kért dalok listáját), börtönhírek, vallási és utazási műsorok, valamint „börtönlakoma”, azaz gasztronómiai magazin is. Utóbbiban a rácsok mögött is elérhető élelmiszerekből elkészíthető recepteket mutatnak be. Marek itt megjegyzi: tradicionális roma ételekkel foglalkozó különkiadás is lesz, ezt több rab is kérte tőle.

– Hogy mi közöm lenne a rádiózáshoz, ha nem buktam volna be? Semmi, sosem kerültem volna a mikrofon mögé. Aztán januárban jött Gyuri, rábeszélt bennünket a rádiózásra, és onnantól kezdve imádjuk csinálni – veszi vissza a szót Mamiz, és a mögötte ülő mentorukra, Kerényi Györgyre mutat.

Tavaly karácsony óta dolgoznak heti két alkalommal a konzervanyagokon, hiszen a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Gyorskocsi utcai objektumában hamarosan megszólaló Hessz FM adása nem lesz élő – meséli Kerényi György újságíró, aki korábban a Kossuth rádió főszerkesztőjeként és a Rádió C alapítójaként szerzett tapasztalatot, és a Váci börtönben működő Rács FM-et is ő hívta életre. Az Adj Hangot Egyesület mentora elmondja: a rádiós fogvatartottak saját maguk veszik fel a műsorok közötti spotok hanghatásait. Abból dolgoznak, ami bent van: a zárkaajtó csattanása, a csizmák kopogása, a kulcsok zörgése.

A Gyorskocsi utcában a női fogvatartottaknak már karácsony előtt elkezdődött a képzés. A mentorok – pszichológusok, újságírók és segítő szakemberek – felkészítik a fogvatartottakat a rádióstúdióban folyó munkálatokra: a műsorok háttéranyagainak tervezésére, szerkesztésére, hanganyagok vágására. A szerkesztők minden támogatást megkapnak az intézettől, hogy az általuk kiválasztott civil emberekkel, hírességekkel is készíthessenek interjút. A büntetés-végrehajtás egyik legfontosabb feladata a fogvatartottak reintegrációja.

Idetartozik a foglalkoztatás – ami a munkáltatást és az oktatást foglalja össze –, a kapcsolattartás erősítése, de a szabadidő hasznos eltöltésének segítése is. Ebben nyújt segítséget a börtönrádió, hiszen a benne dolgozó fogvatartottak hasznos tevékenységet folytatnak, az őket hallgató elítéltek pedig praktikus tanácsokat és információkat kapnak. A női börtönlakókkal sokkal érzékenyebbek, esetükben a családtól, a gyermektől való távollét okoz komolyabb lelki problémákat, ezért ez a terület az, amelyik külön foglalkozást igényel. Jellemző továbbá az aluliskolázottság, ami szintén a különböző információk átadásának szükségessége mellett szól. Ebben is sokat segít majd a Hessz FM – hangsúlyozza Kerényi György, akinek tervei közt szerepel, hogy a férfi és a női rabok után a fiatalkorú fogvatartottaknak is legyen saját rádiójuk.

Mamiz és Marek időközben végez a vágással és az utómunkálatokkal. Ekkor fordul a kocka, ugyanis lapunk munkatársától kérnek interjút a fogvatartottak. Marekkal egy üres zárkába vonulunk, ahol tíz percig faggat az újságírószakmáról. Az asszony előbb felkonferál, majd profi kérdéseket tesz fel. A körülbelül tízperces beszélgetés végén elköszönünk, miközben búcsúzóul még megígéri: ebből biztosan lebilincselő műsor születik majd.


Címke:   Fővárosi Bv. börtönrádió női fogvatartottak