Ajándékot vittek az elítéltek

Szerző: Szoljon.hu

Link: http://www.szoljon.hu/jasz-nagykun-szolnok/kozelet/ajandekot-vittek-az-eliteltek-666219

Dátum: 2016.05.23.
Folytatódik az a jóvátételi program, amely során a szolnoki büntetés-végrehajtási intézet fogvatartottjai különböző munkákkal próbálják meg jelképesen jóvá tenni az általuk elkövetett bűncselekményt.

Mint azt Tóth Gábor bv. ezredes, bv. tanácsos, az intézmény parancsnoka elmondta, fontos a fogvatartottak társadalmi felelősségvállalásának tudatosítása, beilleszkedésük segítése az ítélet letöltése után. Ezért is fontosak az ilyen kezdeményezések, melyek elősegítik a reintegrációt – hangsúlyozta a parancsnok.

 Három fogvatartott önként jelentkezett a program mostani állomására, mely során a szolnoki evangélikus gyülekezeti ház kerítését festették le. Ennek folytatásaként pedig tegnap csoportos kimaradás keretében részt vettek egy istentiszteleten, ahol a munkában részt vevő elítéltek saját készítésű ajándéktárgyait adták át a gyülekezet tagjainak.

– A fogvatartottak egy előkészítő csoportfoglalkozás keretében ismerkedhettek meg a jóvátételi programmal, amelyre önkéntes alapon jelentkezhettek. Hogy végül ki vehetett részt a munkákban, az döntötte el, hogy a jelentkező őszinte megbánást tanúsít-e, illetve a megfelelő magatartás – mondta el Verebélyi Kálmán őrnagy, az intézmény sajtóreferense.

Címke:   Szolnok jóvátétel munáltatás reintegráció