Börtön épül Komádiban, 250 új munkahelyet hoz a környéknek

Szerző: Horváth Zoltán / dehir.hu

Link: http://www.dehir.hu/hajdu-bihar/borton-epul-komadiban-250-uj-munkahelyet-hoz-a-kornyeknek/2016/06/01/

Dátum: 2016.06.01.
Jövőre elkezdik az ötszáz elítélt befogadására alkalmas börtön építését Komádiban. A tervek szerint 2018-ra készül el.

Jövő márciusban elkezdődik egy új, 500 férőhelyes börtön építése Komádiban.  A város vállalta, hogy a szükséges infrastruktúrát kiépíti, az öt hektáros területet pedig térítésmentesen ajánlja fel a kormánynak. A börtönt az állam építi meg és tartja fenn. Hidvégi László alpolgármester elmondta, ez 200-250 új munkahelyet jelent a környező települések lakóinak.

- Ebből 60-70 munkahely érintheti Komádit, ennyi családnak nyújthat a munka megélhetést – mondta el  Hidvégi László Sándor alpolgármester.

Komádi egyike annak a kilenc településnek, ahol börtönt építenek a következő években. A térség országgyűlési képviselője szerint nagy szükség van az új fegyintézetekre.

- A fogvatartás körülményei problémásak Magyarországon. Túlzsúfoltak a börtönök, az Európai Unió emiatt bírságot is szab az országra, mert ezek a körülmények nem megfelelőek, nem európai színvonalúak – indokolta a beruházást Vitányi István, a Fidesz-KNDP országgyűlési képviselője.

Vitányi István szerint a börtön megépítésének az is pozitív hozadéka, hogy nő a közbiztonság a környéken, hiszen az jelenleginél több rendőr lesz a városban.

Címke:   börtönépítés férőhely munkahelyteremtés Komádi