Ezen a héten írták - Rabsegélyző egyletek

Szerző: x.y. / Jogtudományi Közlöny / ÖBE

Link: http://real-j.mtak.hu/2155/1/JogtudomanyiKozlony_1890.pdf#197

Dátum: 2016.06.19.
A Jogtudományi Közlöny 1890. évi 25. számában jelent meg a Rabsegélyző egyletek című írás, melynek szerzője x.y. aláírással a névtelenséget választotta.

"Rabsegélyző egyletek.

      A budapesti rabsegélyző egylet kebelében imént lefolyt ünnepélylyel kapcsolatban alkalomszerű az ily czélu egyleteknek, — melyek nagyszámu jótékony egyesületeink közt a társadalomnak aránylag igen csekély támogatásában részesülnek, — rendkivül fontos társadalmi missiójáról megemlékezni.
      Ha elgondoljuk, hogy minő óriási szolgálatot képes ezen institutio tenni ugy az államnak, mint a társadalomnak, — természetesen ha kellő erőt fejthet ki —, valóban különösnek tünik fel ama közöny, melylyel a rabsegélyezés eszméje eddig Magyarországon találkozott.
      Angol-, Franczia- és Németországban ez egyleteket a társadalom óriási mérvben felkarolta s egészséges szilárd szervezetüknél fogva folytonos és szoros kontaktust tartottak fen az állammal is, mely nem vonta meg tőlük anyagi és erkölcsi támogatását.
      Ez országok társadalma belátta már rég, hogy büntetéssel a büntetteket kiirtani nem lehet; de, hogy a börtönből elbocsátott egyén, ha megélhetésének feltételei hiányoznak, ha a társadalom teljesen kitaszitja magából (sok esetben igen csekély horderejü tévedésért) és megtagadja tőle még az élethez való jogot is: életfentartási ösztönét követve, azon módhoz fog folyamodni, mely leggyorsabban vezet a sikerhez, s a csak imént elbocsátott rab ujra a börtönbe kerül.
      A visszaeséssel szemben nem követhetünk más politikát, mint a praeventióét. Ennek pedig kétségtelenül leghatályosabb eszközei a jól szervezett rabsegélyző egyletek.
      Ezen egyletek czélja azonban nem lehet csupán ideiglenesen anyagilag segélyezni a szabadságvesztési intézetekből elbocsátottakat, hanem müködésüknek szélesebb alapot adva, kell, hogy azoknak a polgári életbe való visszatérését és a jog terén való megtartását is irányelvül tekintsék.
      És mi történt nálunk eddig a rabsegélyezés nemes eszméjének felkarolására?
      Társadalmunk, mely pedig annyiféle jótékonyságot gyakorol, a rabsegélyző egyleteket, — talán mert a többi egyleteknél sokkal szerényebben, zajtalanabbul müködnek, talán mert előitélettel viseltetik irántuk — nem karolja fel ugy, a mint azt a saját jól felfogott érdeke is kivánná. Azon nyolcz rabsegélyző egylet, mely hazánkban müködik, elenyészőleg csekély a szükséglethez képest: I. sem tagjaik száma, sem anyagi eszközeik nem állnak arányban müködési terükkel. Szervezetük sem egyez meg a követelményekkel. Mindig a jövőre tekintenek, annak számára gyüjtik tőkéiket, a jelennek alig jut valami s igy nem is fejtenek ki valami nagy aktiót a rabsegélyezés körül.
      De az állam is többet tehetne emez egyletek felvirágoztatása és egészséges irányban való hatályos müködésük tekintetében.
      Büntetőtörvénykönyvünk 27. §-a egészséges alapot teremtett arra, hogy a rabsegélyzés minél fokozottabb mérvben kifejtessék; de a birságpénzekből tiz év óta begyülő 200— 250,000 frtnyi összeget a kormány nem használta fel évről-évre, hanem összegyüjtötte azt, mig 1887 óta a közel két millióra rugó összegből a törvényhozás egy milliót mint «országos rabsegélyző és javitó-intézeti alapot» különválasztott. Ez alapnak évi bevétele a kamatokkal és a befolyó birságpénzek 1/4-ed részével együtt 120,000 frt. Már maga az nagy anomalia, hogy ily nagy alap kezeltetik, a nélkül hogy tulajdonképeni rendeltetésére fordittatnék, a mikor pedig arra oly nagy szükség volna. A pénznek kamatoztatása még nem gyümölcsöztetés.
      Eme 120,000 frtnyi évi bevételből 76,000 frt javitó-intézetek fentartására fordittatik; az 1890. évi költségvetés rabsegélyzésre előirányzott 31,000 frtot.
      Azon 31,000 frtnak egy részét a kormány a rabsegélyző egyletek közt osztja fel. És a rabsegélyző egyletek talán rendeltetésének megfelőleg használják fel a nekik nyujtott államsegélyt? Ők is a nyert összeg nagy részét az alaptőkéhez csatolva kamatoztatják; tehát ebből ismét csak a kamatok fordittatnak tulajdonképen segélyezésre.
      De mint fentebb emlitettük, nem csak az ideiglenes segélyezésben látjuk az egyletek feladatát; hanem a pártfogás alá vett egyénnek folytonos, későbbi szemmel kisérése, bajban segitése, buzditása, számára megfelelő foglalkozás keresése is az egyletek munkakörébe tartoznék. És ha csak ez utóbbi sikerül, ha az egylet képes magának s általa pártfogoltjainak azon bizalmat megnyerni, hogy a kik hozzája fordulnak munkáért, azokat egyes nagyobb czégek, vállalatok — az egylet jótállása mellett — munkásokként elfogadják: igen fontos szolgálatokat tett a társadalom biztonsága tekintetében.
      A «patronage»-nak ezen szellemben felfogott intézménye azonban az állami közegek hathatós támogatása nélkül sikeresen nem müködhetik. A kir. ügyészség, a biróság és a felügyelő-bizottságok tagjai tehetnek ez irányban legtöbbet. Ők különböztethetik leginkább meg a közvetlen érintkezés folytán az elitéltek között az alkalmi büntettest a megrögzött és megbizhatatlan bünöstől. Hivatalos tekintélyüknél fogva ők legalkalmasabbak a patronusnak figyelő és támogató szerepére, társadalmi állásuknál fogva pedig ők csinálhatnak leginkább propagandát az egyletnek.
      E tekintetben még különösen az ügyvédek azok, kik szintén igen sokat segithetnének.
      A védői funktio nem fejeződik be azzal, hogy az ügyvéd elmondja beszédét, megszerkeszti felebbezését. S az ügyvédi kar hathatós részvételére már e funktiójából kifolyólag is méltán számot tarthat a rabsegélyezés munkájánál a társadalom.
       x. y.
 
      I. Minden törvényszék területén szükség volna egy ilyen egyletre."

Címke:   patronage rabsegélyezés egylet reintegráció