Zendülés volt egy Kijev melletti fegyenctelepen

Szerző: Kárpátaljalap.net / Kárpátinfo.net

Link: http://www.karpatinfo.net/cikk/kekfeny/zendules-volt-egy-kijev-melletti-fegyenctelepen

Dátum: 2016.07.21.
Az első sajtójelentések szerint mintegy ötven fogva tartott szökött meg a kolóniáról, ezt azonban később hivatalosan cáfolták.

Az esethez riasztották a rendőri erőket – közölte a 112.ua a Kijev megyei nemzeti rendőrség sajtószolgálatára való hivatkozással. A régióban fuvarozó taxisokat figyelmeztették, hogy útközben ne vegyenek fel utasokat.

Nem sokkal később a nemzeti rendőrség tudatta, hogy a fegyenctelepen konfliktus támadt a fegyőrök és a rabok között, amelyet sikerült rendezni – írta csütörtökre virradóra az UNIAN hírügynökség.

Az Állami Büntetés-végrehajtási Szolgálatnál utóbb elmondták, hogy az incidens még július 20-án este történt, amikor a kolónia helyettes vezetője tiltott tárgyak után kutatott a börtönön kívülről visszatérő fogva tartottaknál - tudatja a Kárpátalja hetilap internetes változata.

„Az intézkedés során az intézmény munkatársának úgy tűnt, hogy az elítéltek egyike kábítószerek hatása alatt áll. Az illetővel szemben fizikai erőt alkalmaztak, ami az elítéltek többségének felháborodását váltotta ki. Ezek összegyűltek az ügyeletnél és az ablakok betörésével adtak hangot elégedetlenségüknek” – közölték a büntetés-végrehajtó szolgálatnál.

A közlemény szerint a büntetés-végrehajtási szolgálat megyei főosztálya helyszínre érkező munkatársainak sikerült véget vetni az elítéltek tömeges engedetlenségének. A szolgálatnál egyúttal tagadták, hogy bárki megszökött volna a fogva tartottak közül.

A kolónia munkatársai riasztották a mentőket, akik a helyszínen ellátták azt az elítéltet, akivel szemben erőt alkalmaztak a fegyőrök – biztosítottak a büntetés-végrehajtási szolgálatnál, hozzátéve, hogy a szóban forgó személy jelenleg nem szorul kórházi ellátásra.

A történtek miatt hivatalos vizsgálat indult.

Az UNIAN emlékeztet, hogy a 132. számú irpinyi javítóközpont a kisebb súlyú bűncselekményekért szabadságkorlátozásra ítélt férfiak elhelyezésére szolgáló minimális biztonsági szintű intézmény, amelyben jelenleg 175 személyt tartanak fogva.

Címke:   rendkívüli esemény zendülés kolónia Ukrajna