Ózdon már toborozzák a börtöndolgozókat

Szerző: ÉM-ME / Borsod Online

Link: http://www.boon.hu/ozdon-mar-toborozzak-a-bortondolgozokat/3130812

Dátum: 2016.08.02.
Jövőre kezdődhet el az ózdi börtön építése, 2018-tól pedig már működhet is.

Tavaly ősszel derült ki, hogy az ózdi önkormányzat sikerrel pályázott a börtön­építési projektre. A hazai büntetés-végrehajtási intézmények túlzsúfoltak, aminek az enyhítése uniós elvárás hazánk felé. Ózd határában, a 25-ös főközlekedési út mentén jövőre kezdődik el az építkezés. A tervek szerint az ózdi börtönben 250 állás várja majd az érdeklődőket. A toborzás már meg is kezdődött, Janiczak Dávid, az észak-borsodi város polgármestere a saját közösségi oldalán is felhívta a lakosság figyelmét a hamarosan megnyíló lehetőségre.
„Szükség lesz a helyi vállalkozók, beszállítók munkájára is.” Janiczak Dávid

Részletes tájékoztatón

– A megfelelő önéletrajz beküldése mellett fizikai és pszichológiai teszten kell sikerrel szerepelni a jelentkezőknek ahhoz, hogy számításba vegyék őket a börtön működtetése során – mondta Janiczak Dávid, aki a témában egy részletes tájékoztatón is részt vett Tiszalökön. – Ezt követően teljesíteni kell majd egy bő féléves képzést a fővárosban, amiért már fizetést, juttatást kapnak a kiválasztott munkavállalók. Az egyenruhás szolgálatot a sikerrel teljesített vizsga után lehet majd megkezdeni. Érdemes jelentkezni, hiszen igazi életpályamodellt, jó fizetést kínálnak, Ózdon várhatóan 250–300 főt fognak alkalmazni.

A tiszteknek főiskolai vagy egyetemi végzettség kell, tiszthelyettesként viszont már érettségivel is el lehet helyezkedni. Előbbiek alapbére az érvényben lévő törvények szerint bruttó 330 ezer forint, utóbbiak pedig 220 ezer forintot kereshetnek majd az ózdi börtönben. Ehhez – információink szerint – cafeteria és egyéb juttatások is társulhatnak.

Építés, képzés

A városban épülő büntetés-végrehajtási intézmény kivitelezése jövőre kezdődik el, 2018-ban fejeződik be, a teljes üzem pedig 2019-től indulhat el. Addig a képzést folyamatosan végzik, hiszen addigra feltöltött dolgozói állománnyal kell rendelkezni. A tájékoztatón Lajtár József bv. vezérőrnagy hozzátette: az újonnan épülő börtönök országos viszonylatban két és fél ezer új munkahelyet teremtenek majd az előttünk álló években.

– Az elején a börtönök még nem lesznek teljesen önellátóak, ezért szükség lesz a helyi vállalkozók, beszállítók munkájára is – folytatta Janiczak Dávid. – Ez pedig további lehetőséget nyújt az ózdi cégek gyarapodására is. Emellett arról sem szabad megfeledkezni, hogy a börtönök környékén mindig fokozott a védelem, ami kihat az adott település közbiztonságára is. Bízom benne, hogy ennek hatására Ózdon is tovább javulnak majd a mutatók, a lakosság legnagyobb megelégedésére.


Címke:   személyzet toborzás börtönépítés Ózd