Legendás bűnözők nyomában járt a kutató

Szerző: Fekete Sándor, Fotó: Németh György / szoljon.hu

Link: http://www.szoljon.hu/jasz-nagykun-szolnok/kozelet/legendas-bunozok-nyomaban-jart-a-kutato-678048

Dátum: 2016.08.07.
Rózsa Sándor – minden, életét szépítő legenda ellenére – közönséges köztörvényes bűnöző volt. Magda Marinko pedig olyan gyilkos, aki anyagi érdekből végzett áldozataival, az életfogytiglanosok egy része szabadulási remény híján a testedzésbe menekül a Csillag börtönben – olvasható egyebek mellett Bátyi Zoltán, a Szegedi Ítélőtábla sajtótitkárának könyveiben.

Újságíróként több mint 7000 cikket jegyez, 16 kötet szerzője, társszerzője. Irodalmi munkássága Szegedhez, a Tisza folyóhoz, és hazánk déli tájegységéhez kötődik, az itt élő emberek, kisemberek történeteit meséli el esszéiben, novelláiban – olvasható a Wikipédián Bátyi Zoltánról, a Szegedi Ítélőtábla sajtótitkáráról.

Már gyerekkorában elvarázsolta az irodalom. Rengeteget olvasott, de a neki nem tetsző mesék történeteit átírta, később az ifjúsági regények fordulatait kanyarította másképp. Bár építésznek készült, a jogi pályát választotta, de már egyetemistaként rájött, hogy bár nagyon tiszteli a jogtudományt, a paragrafusoknál jobban érdekli az írás. Az egyetemi lapban jelentek meg cikkei, majd később a szegedi napilapban is, aztán egyszer csak már gyakornokként léphette át a sajtóház kapuját.

De vajon miért fordult a börtönvilág, mint fontos kutatási területe felé?
– Gyerekként rengeteget játszottunk a Csillag börtön előtti piactéren, mindig is izgatta a fantáziámat, mi lehet a falakon, a rácsokon belül – mondja. – Majd joghallgatóként láthattam meg először, milyen a rácson túli élet. 1984 végén, egy beszélgetés során vetődött fel, hogy a következő évben lesz 100 éves a Csillag börtön. Engedélyt kaptam, és megírtam történetét egy 6 részes sorozatban, ami a két szegedi lapban jelent meg. Ez volt az előzménye annak, hogy 2000-ben Arató László kollégámmal megírtuk A Csillag – börtönkönyv című kötetünket. Igyekeztünk bemutatni a rács mindkét oldalán lévők, a rabok és őrzőik életét. Később az életfogytiglanosokról, a Hóhércsárdásban pedig az egykori akasztásokról is önálló könyv született. Előfordult, hogy egy-egy börtönélményt később novellában dolgoztam fel – mondja Bátyi Zoltán.
Az írótól megtudjuk, hogy következő könyvében édesapja kalandos élettörténetét akarja feldolgozni, amely egy tipikus 20. századi magyar emberi sors képét rajzolja majd meg.

Rózsa Sándor és a legendák

– Olvasmányaim során számtalanszor észrevettem, hogy egy híres, ismert személyiség portréjának megrajzolásakor gyakran erősen keverednek a megtörtént és a kitalált események. Azon kaptam magam, mind szenvedélyesebben szeretném felkutatni egy-egy történet valós alapjait. Példaként említeném Rózsa Sándort, akire szegediként már gyerekkoromtól áhítattal tekintettem fel, mint egy Robin Hood típusú igazságosztóra.

Természetesen én is néztem annak idején a Rózsa Sándor sorozatot (Oszter Sándor betyárkodott Rózsa nevében…), ám amikor egy kicsit alaposabb nyomozásba kezdtem, kiderült számomra, hogy népi hősünk nem volt egyéb, mint egy útonálló, fosztogató, mai szóhasználattal élve köztörvényes bűnöző. Egyetlen olyan adatra sem bukkantam, miszerint Rózsa a szegényeket gyámolította volna, minden bűncselekményét saját hasznára hajtotta végre. A „dicséret”, miszerint csak a gazdagokat rabolta ki, egy kérdést vetett fel bennem: ugyan mit rabolhatott volna a szegényektől?

– Érdekes a szabadságharcban játszott szerepe is. A krónikákban arról mindig megemlékeztek, hogy önként jelentkezett Kossuthnál azzal, hogy harcolni akar a magyar függetlenségért, sőt mi több, még népes szabadcsapatot is szervezett az eredményesebb harc érdekében. Azt viszont az összes legendagyártó „kifelejtette” a Rózsa-sztoriból, hogy Sándor bátyánk legényei a délvidéki harcokban olyan gaztetteket követtek el (fosztogattak, erőszakoskodtak, öltek, házakat gyújtottak fel), hogy Damjanich tábornok (Rózsáék az ő parancsnoksága alatt szolgáltak) maga kérte Kossuthot Rózsa bandájának szétkergetésre, mondván: ezerszer több kárt okoznak a szabadságharc ügyének, mint amennyi hasznot hajthatnának. Egyik könyvemben (Hóhércsárdás) éppen azért tettem közzé a legendákba öltöztetett betyár történetét, hogy szerény eszközeimmel segítsem a valóság megismertetését.

Magda Marinko, a halálosztó

– A legendagyártás káros szokása modern korunkban sem szűnt meg. Amikor az 1990-es évek elején a déli megyékben gyilkoló szerb sorozatgyilkosról, Magda Marinkóról szóló könyvem készült, felkerestem Marinko szerbiai tanyáját is, ahonnan a halálbrigád Magyarországra indult egy-egy akció végrehajtására. Az ott élőkkel beszélgetve kiderült: sokak számára Marinko lassan már egy népmesei hőssé válik, aki ugyan ölt, de azt – szerintük – a szerb nép érdekében tette, hiszen az délszláv háborúban ellenük harcolókat igyekezett megbüntetni. A valóság persze az, hogy Marinko pénzügyi vitáit zárta le gyilkosságaival, vagy éppenséggel olyan embereket keresett fel, akiknél azt remélhette, nagy zsákmányra tesz szert. Az tény, hogy Marinko kiválóan kiképzett harcos volt, de ezt a tudását csak és kizárólag saját meggazdagodása érdekében használta fel.

– Egyébként a Marinko-könyv kapcsán gyakran tették fel nekem a kérdést, nem félek-e megírni, hiszen tettestársai közül már mindenki szabadlábon, és lehet, hogy rám támadnak. Bevallom, volt bennem némi aggódás, de félelem csak egyszer fogott el, éppen, amikor a Marinko-tanya környékén kutakodtam. Láttam, hogy szinte minden ablak mögül engem figyelnek. Majd amikor azt javasoltam, menjünk be a tanyára, hiszen szinte már csak egy rom, nem okozhatunk senkinek kárt, szerb és magyar kísérőim is azonnal azt kiáltották: na, azt már nem! Láttam rajtuk: te jó ég, itt mindenki fél egy örökre rácsok mögé zárt, a tanyától száz kilométernyire, akkor Szegeden, a Csillag börtönben szigorúan őrzött emberről. Nem tagadom: az izzadtságtól az én hátamra is odatapadt az ing, és a félig kidőlt kapun végül nem léptünk át.

Miért él a TÉSZ-es? A válasz meglepő!


– És ha már eljutottunk a Csillag börtönig, ismét egy gyakran hallott kérdést idéznék fel. Amikor az Életfogytiglan című könyvem olvasói estjeit tartottuk, leggyakrabban arról faggattak: mi tartja életben azokat a rabokat, akiket tényleges életfogytiglanra (TÉSZ) ítéltek bűneik miatt? Miért nem lesznek öngyilkosok, hiszen ők már soha nem élhetnek normális életet. Erre azt válaszolhattam és válaszolhatom ma is, hogy a TÉSZ-es rabok a legkülönbözőbb túlélési technikákat dolgozzák ki. Volt, aki „agyban” állította át magát, és azt mondta: tudomásul kell venni, hogy neki két élete van. Az egyik, amit a börtön falain kívül élt le, és a másik, amit a rácsok mögött. Csak az izgatta, hogy mindennapjait minél összkomfortosabbá tegye. Más a testedzésbe menekült, napi négy-öt órán át edzette izmait. Elmondta: fittnek, erősnek kell maradnia, mert semmi sem örök, így a rabság sem lehet az. Márpedig, ha valami számára kedvező történik (hogy mi, nem árulta el), akkor készen kell állnia a sikeres újrakezdésre.

– Találkoztam olyan TÉSZ-essel is, akin látszott, neki édes mindegy, hol él. Eszik, alszik, dolgozik, tévét néz, és ha rájön a szükség, ürít. Ennyit kapott, kért benn, s gyanítom, kint sem várt többet az élettől.  A legmegdöbbentőbb önvallomás így hangzott: tudom, hogy egyszer öngyilkos leszek, hiszen innen úgysem kerülök ki. De még nem jött el az ideje. Ez is élet, miért ne élvezném még egy kicsit. És persze olyan is akadt, aki arról beszélt: inkább végezték volna ki, minthogy apró falatokban teszik a tányérjára a halált.

Névjegy

Bátyi Zoltán Szegeden született 1956-ban. Itt szerzett jogi diplomát 1980-ban, és kezdte újságírói pályáját a Csongrád Megyei Hírlap szerkesztőségében. Majd a Reggeli Délvilág főszerkesztő-helyettese, később a Délmagyarország főmunkatársa lett. 2003 szeptembere óta a Szegedi Ítélőtábla sajtótitkáraként dolgozik. Eddig több mint 7 ezer cikkét közölték, és 16 kötet, köztük a Belami, a nyugalmazott szépfiú, a Szeged, a palotás város, a Tisza királynő, a Táncol a Tisza, a Csillag – börtönkönyv, az Életfogytiglan és a Marinko, avagy a halál zsoldosa szerzője, illetve társszerzője. Írásai számos újságban, irodalmi lapban jelentek meg itthon és a Vajdaságban. Legutóbbi kötetei: Hóhércsárdás (2015), Hálózsák a felhőn (2016). Írói és újságírói munkásságát Szeged 2016-ban Kölcsey-éremmel ismerte el.


Címke:   kutató újságíró börtönvilág interjú riport