Vigyázz, ő színész!

Szerző: Cseri Péter, Fotó: Kovalovszy Dániel / 168 Óra Online

Link: http://www.168ora.hu/arte/bortonszinhaz-katona-jozsef-szinhaz-fogvatartott-dramapedagogia-148129.html

Dátum: 2016.08.20.
A budapesti József Attila Színházban tartották a világ talán legbiztonságosabb színházi fesztiválját: rendőrök, bv-alkalmazottak, biztonsági emberek hada vigyázott arra, hogy senki meg ne szökhessen a börtöntársulatok második országos seregszemléjéről. Persze nem az a siker, hogy még csak szökési kísérlet sem történt, hanem az, hogy az elítéltek produkcióit vastapssal jutalmazta a páratlan összetételű közönség. A rabtársak, a fegyőrök, a börtönparancsnokok, a BVOP vezetői, valamint a fogvatartottak rokonai-barátai láthatóan egyforma büszkeséggel figyelték a színpadi történéseket.

– Vigyázz, ő színész! – fülhallgatóját igazgatva figyelmezteti társát egy biztonsági őr a József Attila Színház öltözőfolyosóján. Közben fejével fegyőrruhás ember felé int. A kolléga bólint, majd szemével követi a „fegyőrt”. Ő valójában rab, a szombathelyi börtön lakója, és azért visel smasszerjelmezt, mert társaival együtt egy maguk által írt – éppenséggel rácsok mögött játszódó – színdarabot adnak elő az országos börtönszínházi találkozón. Szökésre persze senki sem gondol: már csak azért sem, mert senki sem akar lelépni a vastaps elől. A börtönszínjátszóknak ugyanis óriási sikerük van: a nézőtéren ott ülnek az országos döntőbe jutott rabtársak, a büntetés-végrehajtás teljes vezérkara, a hátsó sorokban pedig rokonok és barátok.

Nem szokványos színházi esemény ez. A József Attila Színház környékét például már a rendezvény előtt egy nappal – a főpróba idejére – lezárták, és a fesztivál alatt is rendőrök posztolnak a környező utcákon. A színház épületébe is fémkereső kapukon keresztül jutunk be, biztonsági emberek állnak a folyosókon, a büfében, a lépcsőknél, a backstage-ben – mindenhol. A nézőtéren nem a jegyszedő nénik ültetik le a vendégeket, hanem a biztonsági emberek, akik az első három sor mellől egy percre sem mozdulnak el, mivel itt kapnak helyet a fogvatartottak. A szünetekben még a nézőknek is tilos kimenniük a színház elé, csak egy rendőrségi kordonon belül levegőzhetnek. Mielőtt felgördül a függöny, elhangzik az ismerős szöveg: „Megkérjük kedves nézőinket, hogy az előadás idejére kapcsolják ki mobiltelefonjaikat.” Ez persze derültséget kelt az első három sorban – hiszen a börtönökben az első számú tiltott tárgy a mobiltelefon. (Később akad még egy pillanat, amikor a megszokottnál hevesebb a nézőtéri reakció – akkor, amikor A helység kalapácsának főszereplője, a széles tenyerű Fejenagy elkurjantja magát: „Bezártak!”) Az első sorban ülők gyakran pislognak a hátsó régió felé, ugyanis a fesztiválon nem beszélgethetnek a családtagjaikkal, legfeljebb integethetnek nekik.

Amúgy minden más pontosan úgy működik, ahogy azt egy kulturális seregszemlén megszoktuk. Ez már a második országos börtönszínházi fesztivál, először 2013-ban, Dunaújvárosban adtak egymásnak randevút a hazai bv-intézetekben működő színjátszó csoportok. Idén márciustól 21 hazai bv-intézetben összesen 237 fogvatartott készült fel arra, hogy szakmai zsűri előtt bemutasson egy-egy színpadi produkciót. Öt regionális döntőt tartottak, ezek győztesei kerültek be az országos fesztiválra, ahol szintén díjazták a legjobbakat. A zsűrit Frenkó Zsolt rendező, a Pinceszínház kulturális menedzsere vezette. A Büntetés-vegrehajtás Országos Parancsnokságának vezetői nem az utcáról hívták be, jól ismerték korábbról, mivel Frenkó a 2000-es évek elején 14 elítélt részvételével rendezett egy előadást a szegedi Csillag börtönben, később ez alapján írta meg a szakdolgozatát.

– Színházi szemmel néztem a regionális döntők előadásait – mondja Frenkó Zsolt. – Azt értékeltem, hogy a társulatok miként élnek a különböző színházi eszközökkel: a díszlettel, a jelmezzel, a hangzással. Hogyan használják ki a színpadi teret, milyen az előadás tempója, a szövegmondás színvonala. A kiemelkedő produkciókban a szerepformálás is jól sikerült, ami talán a legnehezebb az amatőr színjátszók számára. Drámapedagógusok, amatőr és profi színészek is segítik a börtöntársulatokat, így aztán olykor kiemelkedő színházi pillanatok is születnek. Velem is előfordult, hogy zsűrizés közben elfelejtettem, hol vagyok és kiket nézek, annyira magával ragadott egy történet, egy emberi sors.

De vajon szükség van egyáltalán drámapedagógiára a rácsok mögött? A fesztivál védnökei és a szakemberek szerint ez valójában nem kérdés. Csóti András altábornagy, a BVOP parancsnoka azt mondja: az emberek nem fehérek-feketék, mindenkiben, így az elítéltekben is vannak értékek, amelyek felszínre hozásában a színház rengeteget segíthet. Nemcsák Károly, a fesztiválnak otthont adó József Attila Színház igazgatója szerint egy közösség erejét szimbolizálja az, ha létre tud hozni egy színházi produkciót. Ráadásul ezzel be lehet csempészni a kultúrát a börtönfalak közé. Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke pedig úgy látja: a művészetterápia rengeteget segíthet az elítélteknek az önbecsülésük visszaszerzésében, márpedig „egy önbecsüléssel rendelkező ember könnyebben illeszkedik vissza a társadalomba”.

– A drámapedagógia a színházcsinálást eszközként használja a nevelésben, de ugyanígy szerepet kaphat a reintegrációban is – hívja fel a figyelmet Frenkó Zsolt. – Sikerélményhez juttatja a fogvatartottakat a börtönfalakon belül. Talán ennél is fontosabb, hogy a színházi előadás kedvéért a rabok szerepekbe bújhatnak, sőt azokat váltogathatják is. A falakon kívül ugyanis mindannyian a különböző szerepeinkben éljük a hétköznapjainkat, így a szerepjátszás gyakorlása a börtönben mindenképpen segítheti a társadalomba való visszatérést.

A felkészülést sok minden nehezíti. Egyrészt a legtöbb bv-intézet nem koedukált, azaz a női szerepeket is férfiaknak kell játszaniuk. Ez a fő oka annak, hogy a csoportok jórészt komédiákat-vígjátékokat választanak, hiszen a nőnek maszkírozott férfi rab önmagában is humorforrás lehet. Nem véletlen, hogy az országos döntőbe csak a pálhalmaiak jutottak be lírai előadással (Szép Ernő: Május), náluk ugyanis a börtönben van női részleg is, így ebben a produkcióban női fogvatartottak is színpadra állhattak.

Hasonlóan nagy probléma (a rabok számára persze öröm), hogy állandóan változik a társulat összetétele: hiába hoznak tető alá egy produkciót, néhány hónapon belül a színészek elfogynak, miután sorra letöltik a büntetésüket. A tiszalöki bv-intézetben például mára senki sem maradt azok közül a rabok közül, akik három évvel ezelőtt (Damu Roland sorozatszínész vezérletével) megnyerték az első országos fesztivált. Így aztán Tiszalökön úgy döntöttek, nem működtetik folyamatosan az egyébként találóan Tiszavirágnak elkeresztelt társulatot, hanem inkább egy produkciós irodára hajazó rendszert alakítanak ki.

Címke:   börtönszínház drámapedagógia szabadidő