Hülyét csinálnak a rabok a börtönőrökből, és élvezik

Szerző: Jankovics Márton, Fotó: BvOP / unikornis.hu

Link: http://www.unikornis.hu/elet/20160824-bortonszinhaz-rendorseg-tek-humor-szinhaz.html

Dátum: 2016.08.29.
„Rendőrmunka, nagyon durva, és veszélyes. Megvan a tettes, táncol a TEK-es, ó, szenvedélyes" – dübörög a Belga diszkódala hangszórókból, miközben őrnek öltözött rabok parodizálják a börtönéletet a színpadon, hülyét csinálva magukból és a fogvatartóikból is. De vajon tud-e egy börtönőr jóízűen nevetni mindezen? És egyáltalán mennyit segíthet a színház a társadalomban való visszailleszkedésben? Ezekre a kérdésekre is választ kerestünk a második Országos Börtönszínházi Találkozón.

„Bocs, ez kicsit szoros lett. De legalább szolidarítasz a fellépőkkel" – mondja mosolyogva a sajtós, miközben felragasztja a karszalagot a csuklómra. A szalag tényleg szorít, de nyilván közel sem annyira, mint a bilincs, amely a rabok csuklóján kattanhat, mikor a börtönből átszállítják őket a József Attila Színházba.

Merthogy Budapesten járunk, a börtönszínházak vetélkedőjének országos döntőjén, amelyet már másodszor rendeznek meg (először 2013-ban), és szerencsére úgy tűnik: mindenkiben megvan a szándék arra, hogy ez hagyománnyá váljon. A színház ugyanis fontos szerepet játsszhat abban, hogy az elítélteket ne pusztán kiszakítsák a társadalomból, de legyen esélyük visszatalálni is oda.

Hónapok óta készülnek

Az aula amúgy a megszokott képet mutatja: jól öltözött emberek kis csoportokban trécselve, tökmagos pogácsával a kezükben várnak arra, hogy beengedjék őket a nézőtérre. Csak a szigorú tekintetű, de diszkréten a fal mellé húzódó biztonságiak, a bejáratnál felállított beléptető kapuk, és az épület körül strázsáló rendőrautók emlékeztetnek arra, hogy nem egy átlagos premierre érkeztünk.

Az öltözőkben várakozó rabok hónapok óta készülnek erre a pillanatra, a budapesti döntőt ugyanis rendes selejtezőkörök előzik meg. Idén például az ország 21 börtönének 237 fogvatartottja vett részt a regionális vetélkedőn. Ezek közül választották ki azt az öt előadást, amelyet a József Attila Színház nagyszínpadán is bemutathattak. Mert a drámafoglalkozás egyre több börtönben szerepel a reintegrációs programok között. A rabok ilyenkor maguk készítik a díszleteket, és akár heti több alkalommal is összegyűlhetnek próbálni, ha lejárt a munkaidejük.

Eleinte froclizzák őket

„Ha egy börtönben nincs hagyománya a színjátszásnak, akkor eleinte froclizzák azokat, akik részt vesznek benne, hogy mit bohóckodnak. Ám amikor látják, hogy ezzel el lehet érni valamit, hogy ez megmutatható a közönségnek, és akár ki is lehet moccanni a falak közül, már ez egész másként hat a dolog, és elkezdi motiválni a többieket is" – mondta kérdésünkre Frenkó Zsolt, a regionális selejtezők zsűrielnöke. Ő úgy látta, hogy a raboknak nagyon fontos a siker, hiszen épp ez hiányzik a legjobban az életükből. Márpedig a színház pont ezt adhatja meg nekik, így nemcsak a szabadidejük értelmes lekötésében segíthet, hanem a társadalomba való visszailleszkedésükben is. Persze a hétköznapok egyhangúságának megtörése is nagyon fontos.

 „Az egészséges pszichének szüksége van a szerepváltásokra. Ez a civil életben is megmutatkozik tudat alatt: minden nap ide-oda ugrálunk a vásárló, a barát, a családapa, a férj vagy épp a riporter szerepe között. Ők ott bent azonban nem tudnak szerepeket váltogatni, pedig ennek hatalmas jelentősége van a reintegrációban" – mondta Frenkó, aki a szeptember 17-i Színházak Éjszakájára is el akar hozni pár börtönelőadást, hogy a raboknak minél több lehetőségük legyen megélni a sikert. És ez persze a társadalomnak is lehetőséget ad arra, hogy bepillantson egy elfeledett és ijesztőnek tűnő világ felszabadult és konstruktív oldalába.

Kikezdi a macsóságot

A felszabadultság márpedig fontos szempont, a döntőbe jutott előadásoknak például mindegyike vígjáték volt. Persze hülyeség is lenne meglepődni azon, hogy nem Ibsennel és Beckettel szórakoztatják magukat a rabok a drámaszakkörön. A mezőny jó része pajzán népszínmű volt, ahol bőven volt alkalmuk vérbő altesti poénokkal megnevettetni magukat és a közönséget.

A színház érzékenyítő hatása azonban még ebben a harsány poénkodásban is megtalálja az útját. Érdekes volt azt figyelni például, hogy a női szerepeket bevállaló férfi rabok micsoda pajkos örömet lelnek az átöltözésben, akárcsak társaik. Ez az öröm láthatóan közösségteremtő erővé vált a társulatoknál, ami nem kis dolog, ha a börtönök macsó világára gondolunk.

A színházból nem hiányzik az agresszió sem, de az is stilizált formában jelenik meg, és ezzel félig-meddig már meg is haladja önmagát. Mikor A helység kalapácsában az Eye of the Tigerre püfölik egymást a váci rabok a színpadon, az arra is lehetőséget ad, hogy kinevessék az erőszakot, ami így talán a színházon kívül is veszít vonzerejéből, mint elsődleges és univerzális kommunikációs forma.

Itt színészek vagyunk


„Megtanulnuk jobban odafigyelni egymásra. Tolerancia, empátia, egymásra utaltság – ebben nyújt segítséget a színház, kicsit más szemlélettel nézünk az emberekre. Én is sok mindent tanultam a társaimtól. Voltak olyan helyzetek, mikor rájöttem, hogy toleránsabbnak kell lenni. Mikor valakinek rosszabb napja volt, nem ledorongolni, inkább bátorítani kell – meséli az öltözőben az egyik tiszalöki fellépő, aki itt és most nem pusztán rab, hanem a Lúdas Matyi ispánja. „Itt úgy lépünk a színpadra, hogy színészek vagyunk" – feleli arra a kérdésre, hogy mennyire tud megfeledkezni játék közben a börtönfalakról.

Visszafelé, a biztonságiakkal teli szűk öltözői folyosókon sétálva azon gondolkodtam, milyen hatalmas erőfeszítést kíván mindenki részéről egy ilyen fesztivál – rabokéról, büntetés-végrehajtási dolgozókéról és reintegrációs tisztekéről egyaránt. Ahogy az egyik szervező el is mondta beszélgetés közben: Mindenkinek az a legkényelmesebb, ha a rabok a cellájukban kushadnak egész nap, viszont abból nem lesz közösségteremtő élmény.

Táncol a TEK-es


Érdemes volt visszaülni a nézőtérre, hiszen a legütősebb előadás még hátra volt. A szombathelyiek ugyanis nem Petőfihez vagy Szép Ernőhöz nyúltak, hanem saját darabbal rukkoltak elő. „A március 15-i műsorunk után megbeszéltük, hogy indulni kéne az országos színházi versenyen, de rájöttünk, hogy nincs mit előadnunk. Ekkor mondtam, hogy megpróbálok írni valamit, így született a darab" – mondta Gábor, a győztes előadás írója és főszereplője.

A Szerepcsere egy meglepően profi bohózat lett a börtönélet viszontagságairól, ami ugyanúgy hülyét csinál a rendőrökből és börtönőrökből, mint magukból a rabokból. És még a TEK is kap egy fricskát, a rendőr főhős ugyanis a hozzájuk való csatlakozás reményében épül be a börtönbe, hogy elkapjon egy visszaeső tolvajt.

Közben persze tévedések sorozatába csúszunk bele, nem hiányzik az altesti humor és még a kötelező női ruha is előkerül valahonnan, hogy transzvesztita hajlamú rendőrhősünk kénytelen legyen fölvenni. Az önironikus poénok azonban tényleg szellemesek, és a színészi alakítások is működnek. Az is telitalálat, hogy mindehhez a Bëlga Rendőrmunka című dala adja alapot.

Igazán pikánssá persze az teszi az egészet, hogy maguk az elítéltek röhögik szembe a börtönélet fonákságait.

Innen már furcsa

A takarásban és a nézőtéren könnyeiket törölgető bv-dolgozókat nézve arra is megkapom a választ, vajon tud-e egy börtönőr jóízűen nevetni, ha épp a rabok csinálnak hülyét belőlük a színpadon. De még mennyire, hogy tud.

A széksorokban azonban nemcsak a börtönök dolgozói, újságírók és államtitkárok ültek, hanem a rabok családtagjai is. Ez magyarázza, hogy a harsány poénok elültével, a tapsok idején drámai, kissé fojtogató feszültség telepedett a színház terére: az elérzékenyült, büszke hozzátartozók ilyenkor tudják felvenni a szemkontaktust a színpadon álló szeretteikkel, akikkel itt egyáltalán nem beszélhettek. Hogy ezt milyen érzés lehet átélni, azt a legjobb előadás díját elnyerő Gábor foglalta össze elcsukló hangon:

"Furcsa. Innen már furcsa a másik oldalról. De tudom, hogy a munkát értékelni fogják."

Címke:   börtönszínház találkozó nyilvánosság vélemény