Lopótök a rácsok mögül - Rendőrautók és rabszállítók sereglettek a fesztivál helyszínére

Szerző: Guba Zoltán, Fotó: Kállai Márton / Szabad Föld Online

Link: http://www.szabadfold.hu/aktualis/lopotok_a_racsok_mogul

Dátum: 2016.08.31.
Nyolc óra sincs még, de már rendőrautók érkeznek, ami itt nem okoz meglepetést: közel a „rendőrpalota”, láttak már ilyet. Rabszállító autók is jönnek. Szürke ruhás, tyúklábmintás felsőbe bújt emberek lépkednek a művészbejáró felé, hogy a piacról érkező idős asszonyok találgathassák: új darabra készülnek a József Attila Színházban? Nem, a börtönszínházak II. országos találkozójára érkeznek a szereplők.

Csak néhány lépés a rabszállítóból a művészbejáró. Nagy itt a forgalom az Árpád híd mellett, benzingőzös a szabad levegő, de élvezni kell a percet – más ez az illat, minden más, mint a börtönudvaron sétálgatva. Hát élvezik is a szűkre szabott perceket, pláne, aki évek óta nem járt kint. Megtorpanva nézik a színházat, sokan közülük még nem jártak ilyenben. A mai főpróba az első ismerkedés, és meglehet, a holnapi előadás lesz a második, s egyben az utolsó találka.

S nézünk mi is, fegyőrök még sosem vártak minket a színház bejáratánál. De észnél kell lenni, 150 fellépő „színész” lesz, annyi, mint egy kisebb börtönben. Néző ritkán keveredik az öltözők közelébe, de olyan feliratokat akkor se igen látna, hogy Váci börtön- és fegyház, Állampusztai, Pálhalmai, Tiszalöki vagy Szombathelyi Büntetés-végrehajtási Intézet. Ezzel a színházi találkozó döntőjének a mezőnyét is felsoroltam.

Ők öten mutatkoznak be a zsűri, a nézők és – ami fontosabb talán – a családtagok, édesanyjuk, apjuk, feleségük, gyermekeik előtt.

A legszebb fődíj nyilván a szabadulásuk lehetne, de ilyen nincs, ám a legjobbak közé kerülni így is megéri, láthatják szeretteiket, netán pluszcsomagot kaphatnak, telefonálhatnak, még egy látogató jöhet.

Készültek keményen, napi munka után, szabadidőben, a végén még a séta, alvás is elmaradt.

Mégis, a nézőtér innen, a színpadról nézve hatalmas. Kell kurázsi ide kilépni, megszólalni! Bár a mersz itt azért nem hiányzik, nem véletlenül időznek hat-hét éve börtönben. Lopni, betörni, rabolni azért más, mint több száz ember elé kilépni, s míg a reflektor pásztáz, mindenki téged les, úgy megszólalni. Más és izgalmas.

„Görcs van a gyomromban, ilyet itt húsz éve nem éreztem” – mondja Medveczki Zsolt Pierre. Gór Nagy Mária színitanodájába járt, elvégezve később lett fogas, pad, harmadik alabárdos, szolga és más hasonló, színházi előadáshoz nélkülözhetetlen szereplő. Itt nőtt fel szinte a József Attila Színházban. Itt ragasztották rá a Pierre nevet, mondván, kiköpött Pierre Richard (tudják, a magas szőke férfi felemás cipőben).

Hamar rájött, Básti Lajos vagy Latinovits Zoltán nem lesz belőle, s csinálni mindent komolyan, csak a legjobban szabad: lett hát belőle táncos, énekes, persze a karban, azután díszletmunkás, majd díszlettervező, hangtechnikus, világosító.

Lett ő minden, csak akasztott ember nem. Illetve az is majdnem. Színházi ember mind bohém kicsit, pénz nála sem maradt sokáig. „A nejem nagybeteg lett. Orvos ilyet nem mond, hogy segíteni nem tud, legfeljebb annyit, a remény hal meg utoljára, s talán Bécsben tudnak segíteni rajta. Próbáltam kölcsönkérni.

A bankban csak nevettek rajtam: uram, ilyen fizetésre mit kölcsönözhetnénk? A barátaim a karjukat tárták szét, nekünk is csak tartozásunk van.”

Pierre maga vette kézbe a sorsát. Takarékszövetkezetbe ment be. Izgult, a térde remegett, de tudta, a társán legfeljebb így segíthet. Szerencséjére pénzt követelni nem kellett, nem is szólt, megmutatta a fegyvert, a pénztáros, ahogy okították, pénzt rakott elé, nem sokat.

Pierre rámolt, s menekült. Már a második rablás után megfogták. A sajtó elnevezte intelligens rablónak, mert nem fenyegetőzött, nem lőtt, még köszönt is. A pénzt elkölteni sem volt idejük, a neje meghalt, ő kapott tíz évet, jó magaviselete okán szeptember 16-án szabadul.

„A haverok elhagytak, a barátok írtak, érdeklődtek, mi van velem, gondolnak rám.” Nézem őt: olyan bankrabló lehet, mint Woody Allen, kicsi, vékony, szemüveges, kiköpött vesztes. Szerepet nem vállalt, de díszletet tervezett, gyártott a váci börtönben, most ő a hangtechnikus.

Izgatottan lépett most a pultokhoz, szervusz, Pierre, fogadták a régiek. Segítetek, kérdezte, bár bent a váci fegyházban a Rács FM rádióban munkálkodik, azért haladt az élet, a technika, új berendezések jöttek. Segítünk persze, mondták, s Pierre gyomorgörcse enyhült, nem teljesen persze, hiszen premier lesz ez.

Az előválogatás után több mint húsz produkciót kellett megnéznie a zsűrinek (büntetés-végrehajtási és színházi szakemberek kaptak helyet benne). Mondták, nehéz dolguk volt, de sebaj, itt ugyebár a színház fontos nevelési eszköz, a fellépés önbecsülést, méltóságot ad, s míg készül a szereplő, tanul, eltereli a figyelmét, nem gondol ostobaságra. Érzi, bár vétett, helye van a világban.

Már ott toporognak a váciak a színpadon, Petőfitől A helység kalapácsát játsszák. Nevelőtisztjük-rendezőjük, Klambauer Edit nem mozog idegenül a színészvilágban (férje producer). Maximalista, nem csoda, hogy autentikus díszletet álmodott, 1840-es éveket idéző kocsmaenteriőrt.

S mentek is a levelek nagypapáknak, nagymamáknak, maradt-e a padlásukon az üköregapjuktól csizma, nadrág, ing, boroskancsó. Akadt!

A váci börtön Vaskakasok együttesét megértjük, amikor mondják, hogy élvezték a próbákat. Az 55 éves Szemérmetes Erzsóknak, a „szép kocsmárosnénak” – kinek többen, így a széles tenyerű Fejenagy, a helybéli lágyszívű kántor is csapná a szelet – úgy 50 centis a bicepsze, szépen riszál, frissen borotválva, mosolyogva sem olyan, kinek láttán a férfit elfogná a löttyös indulat.

A narrátor, Kállai Tibor néha bakizik, a szereplők felsorolásából a bírót kihagyja. Ha nincs bíró, az nem baj, súgják a többiek, és nevetnek.

Kállai két éve látta meg a fegyházban a faliújságot, a Vaskakas Társulat szereplőket keres. Ő ment, gyerekként nyert szavalóversenyt, énekelni, gitározni is tud, de még idén leteszi a lantot, szabadul. Bent  rádiózik is, de most mégis izgul,holnap ott lesz a család, a gyerek előtt nem hibázhat. Úgy mondja, ha ő szabadul, a társulatnál nem omlik össze a világ, mindenki tudja a szerepeket, ha Hamlet kidől, lesz helyette más. Mindig lesz.

S jönnek a többiek, az állampusztaiak a Lopótök, avagy a Mari nem olyan című komédiával. Ez olyan, mint egy valóságshow: előbb a gazda a szolgálólánnyal, majd az asszonykája Pistivel és Jóskával, majd az anyja mindkettővel, mindenki mindenkivel akarna.

A szombathelyiek börtönben játszódó szerepcserével jönnek, a tiszalökiek a 250 éve született Fazekas Mihály előtt is tisztelegve a Lúdas Matyival.

S ott van még Pálhalma, ahol női és férfibörtön is van: képzeljék el, milyen hosszú elzárás után együtt fellépni egy édes-bús Szép Ernő-darabbal, ami májust idéz az 1900-as évek Budapestjén. Amikor még minden szépnek tűnt, órákig nem érdekes, mi történik a világban.

Most is mobil kikapcsolva, szirénázó autókkal, rendőrökkel nem törődve várjuk a csodát, ami utcára érve elmúlik. De volt, s majdnem igazi, olyan színházi valóság...

Mindenkit díjaztak


A találkozó legjobb előadása a szombathelyi elítéltek Szerepcsere című darabja lett, a legjobb alakítás díját ennek főszereplője kapta. A legjobb mellékszereplő az állampusztaiak közül került ki. A legjobb rendezés és adaptáció díját a pálhalmaiak vihették haza. A legszebb díszletért a tiszalöki elítélteket díjazták. Különdíjat kaptak a váciak az egyedi látványvilágért.


Címke:   börtönszínház találkozó nyilvánosság kultúra