Százharminckilenc év - avagy az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet rövid története

Szerző: Kocsárdy Nóra / Joghistória

Link: http://majt.elte.hu/Tanszekek/Majt/TDK/doc/joghistoria_201611.pdf#17

Dátum: 2016.11.10.
XVIII. század utolsó évtizedében, II. Lipót uralkodása idején, 1791-ben fogalmazódott meg először az országos elmegyógyintézet felépítésének gondolata. A terv elkészítése azonban különböző okok folytán váratott magára, és az intézet csak 77 évvel később 1868. december 6-án nyitotta meg kapuit.

Hosszú út vezet a kapunyitásig


A szomszédos országokban működő elmeintézetek – így a bécsi, a prágai, és a lembergi –, ahol a tehetősebb magyar családok otthon nem gyógyítható elmebetegeiket helyezték el, 1812-ben rendeletben juttatták kifejezésre, hogy intézeteikbe nem kívánnak többé magyar betegeket befogadni. A rendelet kiadását azzal indokolták, hogy „Magyarországban tébolyda nem lévén, az ezen jótéteményt nem viszonozhatja”. A tébolyda megépítésének első lépéseként 1848-ban Schwartzer Ferenc tett javaslatot a kormánynak. Három évvel később a Bécsben székelő Belügyminisztérium tudósokat kért fel a helyszín tudományos alapú kiválasztására. Huszonkét helyszín megtekintése után, a tudósok véleményét figyelembe véve, Buda városa az aránylag jól megközelíthető, ámbár kies fekvésű, északi szelek ellen védett és vízben is bővelkedő lipótmezei telek megvásárlása mellett döntött. Az Országos Tébolyda létrehozását I. Ferenc József rendeletben határozta el, amelyre pénzt is biztosított a királyi várak fenntartására szolgáló alapból. A terveket Zettl Lajos építészeti tanácsnok készítette el, ennek alapján épült fel – az eredetileg 800 beteg befogadására tervezett – végül 500 beteg gondozására alkalmas kastélyszerű, hatalmas parkkal körülvett, késői romantikus stílusú műemlék épület. A főépület a hatalmas, végeláthatatlan folyosókkal alig pár négyzetméterrel kisebb, mint a Parlament. Az építkezés hosszú évei alatt számos vállalkozás dolgozott az intézet felépítésén, végül Drasche Henric 1868-ban sikeresen befejezte az épületet.

Címke:   elmegyógyintézet pszichiátria történet Lipótmező