Síri csend volt, amikor megjelent a két rab

Szerző: Szoljon.hu

Link: http://www.szoljon.hu/jasz-nagykun-szolnok/bulvar/siri-csend-volt-amikor-megjelent-a-ket-rab-549301

Dátum: 2014.04.19.
A feszült csendben minden szempár két, szürke ruhába öltözött férfira szegeződött. Egyikük kezében gitár volt, a másik egy lapot szorongatott, majd beszélni kezdett. Volt, aki együttérzően tekintett rájuk, de akadt olyan is, akinek a szemében harag látszott...

Különös rendezvényre gyűltek össze csütörtökön Szolnokon, a Városmajor úton lévő gondozási központban. Nem a bűnmegelőzési és áldozatsegítési előadások tetté egyedivé az alkalmat, hanem az előadás azon pontja, amikor két rabruhás elítélt megjelent az egybegyűltek előtt és elmondták, megbánták tettüket, és megpróbálnak mindent elkövetni azért, hogy a jövőben a társadalom teljes értékű tagjai lehessenek, előítéletektől, és a bűn útjától mentesen. Ezt követően egy rövid műsort adtak elő, zenével, verssel, szavalattal.

– Én megbocsátom nekik amit tettek, igaz, nem tudom, mi a bűnük, de nagy lelki erő kellett ahhoz, hogy ők ketten ide kiálljanak elénk, és elmondják, megbánták bűnüket és szeretnének újra becsületes emberként élni – mesélte egy idős asszony, aki azt is elmondta, ő már két alkalommal is áldozatául esett a bűnözőknek. Egyik alkalommal a család autóját feltörve lopták el a táskáját, ezzel együtt minden pénzét és értékét. Később pedig a kerékpárjának ellopásával okoztak neki több tízezer forintos kárt. – Én úgy gondolom, volt idejük a „rácsok mögött” elgondolkodni azon, miket is tettek. Nem lehetnek örökre megbélyegezettek. Ők is megérdemlik a normális életet – mondta.
– Engem nem hatottak meg, mert nem tudom elfelejteni, amit velem tettek – mondta azonban határozottan egy férfi vendég. – Amikor hozzám betörtek és elvitték mindenemet, felforgatták a lakásomat, akkor azok a bűnözők nem voltak tekintettel arra, hogy mit okoznak ezzel nekem, mi lesz velem azután, hogy elviszik a pénzemet, az értéktárgyaimat, tönkretették az otthonomat. Igaz, nem ez a két férfi volt, de ők is bűnt követtek el, valahol egy embernek megkeserítették az életét. Azt nem tagadom, nem lehetett nekik könnyű ide kiállni, és elmondani azokat a gondolatokat, előadni ezt a műsort. Remélem, komolyan veszik majd az elhatározásukat – zárta szavait.

Az esemény a „Nyitni-kék” Jóvátételi program keretében jött létre, amelynek határozott célja, hogy a fogvatartottak képesek legyenek integrálódni a társadalomba a szabadon bocsátásukat követően.

– Ez a kis műsor, illetve számos ehhez hasonló országszerte egy reintegrációs program keretében valósult meg – mondta el lapunknak Dobos Dorina utógondozási projektvezető. – Itt az elítéltek, akik vállalták, hogy részt vesznek ebben a kezdeményezésben, egyfajta szimbolikus jóvátételt tesznek, amely nincs kapcsolatban az általuk elkövetett bűncselekménnyel. Le kell szögezni, ez nem érinti a büntetésük letöltésének időtartamát, azaz nem kapnak enyhítést. Ez egy erkölcsi gesztus. Ma itt, a Városmajor úti gondozási központban a sorok között olyan személyek is vannak, akik korábban áldozatául estek valamilyen bűncselekménynek. Így ez a két fogvatartott jelképesen, a műsorukkal, illetve azzal, hogy kiállnak a társadalom elé, jóvátételt tettek. Az egyik elítélt által elmondott gondolatok is ezt hangsúlyozták – tette hozzá.

Dobos Dorina kitért arra is, hogy akik csatlakoztak ehhez a projekthez, azok felkészülnek a kinti életre, hogy újra be tudjanak majd illeszkedni a társadalomba. Azok, akik bekerültek ebbe a programba, lehetőséget kapnak arra, hogy különböző képzéseken, tréningeken – önismereti, dühkezelési, életvezetési, kommunikációs – vegyenek részt. Ők ezt követően szakképzésekben is részt vehetnek, ezáltal szakmához juthatnak, amellyel képesek lesznek munkát kapni a hétköznapi életben.

Címke:   Szolnok jóvátétel bűnmegelőzés