A büntetés-végrehajtási szervezet reintegrációs tevékenységeinek új rendszere - Az Iskolakultúra írása

Szerző: Miklósi Márta / Iskolakultúra

Link: http://www.iskolakultura.hu/ikultura-folyoirat/documents/2016/05/05.pdf

Dátum: 2016.12.31.
Miklósi Márta börtönügyi tanulmánya az Iskolakultúra 2016. évi 5. online számában jelent meg, melyből mi is közlünk részleteket.

"A büntetés-végrehajtási szervezet reintegrációs tevékenységeinek új rendszere
 
A büntetés-végrehajtási intézetekben lévő fogvatartottakat büntetésük ideje alatt ingerszegény környezet veszi körül, amelyben a külvilágtól eltérő rendszabályok uralkodnak. Napjainkban fokozatosan erősödik az igény arra, hogy ezekben az intézményekben a fogvatartottak reintegrációjának elérése érdekében számos olyan tevékenységet is ellássanak, amelyek
túlnőnek a klasszikus igazságszolgáltatás keretein.
A büntetés-végrehajtási tevékenységben meghatározó szerephez jutnak a közreműködő társadalmi, egyházi, karitatív és civil szervezetek. A börtönlelkészi látogatások, foglalkozások, valamint a civil szervezetek közösségi, szociális tevékenysége hozzájárul ahhoz, hogy a fogvatartottak minél kevesebb lelki sérüléssel tudjanak visszaintegrálódni a társadalomba.
 
      A büntetés-végrehajtási szervezet a fogvatartottak társadalomba visszailleszkedésének, reintegrációjának elérése érdekében számos olyan tevékenységet ellát, amelyek túlmutatnak a klasszikus igazságszolgáltatás keretein, ezen tevékenységeket kívánom bemutatni ebben a tanulmányban. Ennek hátterében a 2013. évi CCXL. törvény azon rendelkezése áll, amely előírja, hogy a szabadságvesztés végrehajtása során biztosítani kell, hogy az elítélt felkészüljön a szabadulása utáni, a társadalom elvárásának megfelelő önálló életre (2013. évi CCXL. törvény 83. § [7]). E feladat végrehajtása érdekében az elítéltek társadalmi beilleszkedését elősegítő reintegrációs tevékenységet a végrehajtásért felelős szerv az elítéltek munkáltatása, terápiás foglalkoztatása, továbbá általános iskolai, illetve középfokú iskolai oktatása, felsőfokú tanulmányok végzése, szakképzése, szakmai gyakorlat megszerzése, valamint egyéb reintegrációs programok által biztosítja (2013. évi CCXL. törvény 83. § [3]).
      A felsorolt célkitűzések elérése érdekében a büntetés-végrehajtásnak „le kell képeznie” a külső valóságot, úgy kell szervezni a végrehajtást, hogy a feladatok ellátásával közelebb jusson a rendszer a deklarált célhoz, a fogvatartottakkal való méltányos és humánus bánásmódhoz, ezen keresztül a visszailleszkedés segítéséhez (Garami, 1997). Az utóbbi évtizedekben fokozatosan erősödött az igény arra, hogy a büntetés-végrehajtási intézetek olyan programokat dolgozzanak ki, amelyek elősegítik a testi és szellemi képességek megtartását, fejlesztését, valamint amelyek által a fogvatartott lehetőséget kap egy „társadalom-konformabb” élet megvalósítására (Czenczer, 2008). A börtönben lévő fogvatartottakat büntetésük ideje alatt ugyanis egy mesterséges világ veszi körül, amelyben a külvilágtól eltérő rendszabályok uralkodnak. Ebből adódóan gondolatkörük és problémáik specifikusak, szűk körben mozognak, legfontosabb feladatuk az idő múlásának várása. Burik szerint a társadalomból való tartós kirekesztettség által gyengül a fogvatartottak önértékelése, önbecsülése, önálló életvitelre való képessége, valamint kommunikatív képessége. Ezen hiányosságok elsajátításához nyújt segítséget a tanárok, a civil szervezetek, az egyházak, segítők jelenléte (Burik, 2011).

A büntetés-végrehajtási intézetek által alkalmazott tevékenységek
 
      Az intézetek oktatási, egyházi és civil szervezetek közreműködésével alkalmazott tevékenységei szorosan kapcsolódnak a mindennapi tevékenységhez, céljuk a feszültségoldás, a személyiségfejlesztés és az önmegismerés, emellett csökkentik a börtön karcerizáló, izoláló hatását is. Czenczer (2008) szerint hatásukra alacsonyabb szintet ér el az intézeten belüli feszültség, valamint a prizonizációs hatás, és a külvilággal való közvetlenebb, aktívabb kapcsolat elősegíti a szabadulás utáni eredményesebb beilleszkedést.
      A felsorolt pozitív célok elérése érdekében nagyon fontos az együttműködés, ami az egyes büntetés-végrehajtási intézetek és környezetük között jön létre. A korábban tapasztalt, kölcsönös elzárkózás az elmúlt húsz évben megszűnt. Napjainkban az a felfogás uralkodó, hogy az elítéltek művelődése, képzése, kezelése, utógondozása előkészítése érdekében az intézet környezetében működő oktatási, szakképzési, közművelődési, ismeretterjesztő intézményekkel, egészségügyi és rehabilitációs szolgálatokkal, munkaügyi és családsegítő központokkal szoros kapcsolatot kell kialakítani (Lőrincz és Nagy, 1997). A rendszerváltás idejére a magyar büntetés-végrehajtás szakmai szervezetté vált. Kiépültek az elítéltekkel foglalkozó szakmai csoportok, például a nevelési szolgálat, belső felügyelet, újjáéledtek azok az egyházi, karitatív és társadalmi szervezetek, amelyek az intézetek falain belül és azon kívül segítséget nyújtottak a büntetés-végrehajtás céljainak megvalósításában, így a közművelődés, lelki és szellemi gondozás, a szabadulás utáni beilleszkedés nehézségeinek megoldásában (Ruzsonyi, 1999). Az 1990-es évektől jellemző a büntetés-végrehajtási intézetek és környezetük közötti interakció szélesedése. Ez a nyitottság alkalmas lehet arra, hogy „csökkentse az intézet környezetében az elítéltekkel szemben táplált ellenérzéseket, és megkímélje a büntetés-végrehajtást a túlzó, illuzórikus elvárásoktól” (Lőrincz és Nagy, 1997).
      A törvényalkotó olyan rendszer létrehozását tartotta kívánatosnak, amelyben a hivatalos és társadalmi szervezetek kiegészítik egymás tevékenységét a társadalom és a fogvatartottak érdekében. Ebből kifolyólag jogszabály írja elő az együttműködési, tájékoztatási és segítségnyújtási kötelezettség részletes szabályainak meghatározása során, hogy a büntetés-végrehajtási szervezet „együttműködik a fogvatartás körülményeinek a figyelemmel kísérésére, a szabadulás után a társadalomba való beilleszkedés elősegítésére, a karitatív tevékenység végzésére, továbbá az egyéb büntetés-végrehajtási feladatok segítésére alakult börtönmissziókkal és társadalmi szervezetekkel, az ilyen tevékenységet ellátó egyházakkal, alapítványokkal és személyekkel” (1995. évi CVII. törvény 13. §). 
      Az együttműködés három szereplője, a börtön, a fogvatartott és a társadalmi szervezet más érdekek, szabályok szerint működik, ezért fontos tevékenységeik összehangolása. A  börtön a feltételeket biztosítja, a szervezet az alapszabályában lefektetett céljainak igyekszik megfelelni, a fogvatartott pedig saját döntése alapján igénybe veszi a lehetőségeket. A tevékenységek biztosítása tekintetében számos különbség van a büntetés-végrehajtási szervezet és a civil szervezetek között. A civil szervezetek saját alapszabályukban megfogalmazott célok érdekében tevékenykednek, ezek közül csak egyik a fogvatartottakkal való foglalkozás, ha viszont csak fogvatartottakkal kívánnak foglalkozni, akkor meghatározott a tevékenységi kör. Ehhez képest a büntetés-végrehajtás feladatrendszerét jogszabályok írják elő, és nem részfeladatok elvégzésére korlátozódik. A büntetés-végrehajtásnak minden fogvatartottal kapcsolatban előírt feladatai vannak, nem élhet a személyválogatás módszerével. A szervezetek alapszabálya általában azt a kitételt tartalmazza, hogy a fogvatartottakkal kíván foglalkozni, és nem a börtönt akarja segíteni, még ha ez áttételesen a büntetés-végrehajtási munkát is előnyösen befolyásolja (Garami, 1997)."


Címke:   reintegráció civil szervezetek együttműködés