Bemutatják Rákosi börtöneit - az országban először Vásárhelyen!

Szerző: Kutasi Roland, Arnay / promenad.hu

Link: http://promenad.hu/cikk/bemutatjak-rakosi-bortoneit-az-orszagban-eloszor-vasarhelyen-video-142676

Dátum: 2014.05.07.
Az országban még nem volt olyan kiállítás, mint amely május 17-én nyílik az Emlékpontban – jelentette ki Árva László, az intézmény vezetője szerdai sajtótájékoztatóján. A kiállítás címe két értelemben is megvilágítja annak lényegét: egyrészt bemutatja a börtönt, ahol maga Rákosi is raboskodott, és az országot, amelyet Rákosi börtönné tett.

A Szegedi Fegyház és Börtönnel kötött együttműködési megállapodás keretében kutatták a büntetés-végrehajtási intézmény iratait az Emlékpont történészei, és az így létrejött egyedülálló anyagot vándorkiállítás keretében mutatják be. Az első helyszín maga az emlékpont lesz, ahol a dokumentumok mellett egy korhűen berendezett zárkát is megismerhetnek a látogatók.

Mészáros Tamás, az emlékpont történésze elmondta: a kutatás során talált dokumentumok rögzítették, hogy Rákosi fogva tartása idején sokat olvasott és sétált a börtön udvarán, és olvasható benne arról az elítéltről is, aki a későbbi szeretett vezetőt a börtönben kiszolgálta. Rákosi személyiségét jellemzi, hogy hatalomra jutása után ezt a férfit is kivégeztette. A látogatók előtt feltárulnak majd az ’50-es évek börtönviszonyai is. Az akkori börtönőrökkel szemben a vezetés elvárta, hogy a politikai foglyokat ne csak őrizzék, gyűlöljék is. És részletek derültek ki a zárkaügynökökről, akik a fogvatartottakról rendszeresen jelentettek a börtön vezetőinek.

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával létrehozott kiállítás installációi bemutatják majd nemcsak a börtönök, hanem az internáló táborok világát is, és a korszakot idéző eredeti, eddig még nem látott kiállítási tárgyak adnak lehetőséget megismerni az akkori börtönök valóban zárt világát. Mészáros Tamás hozzátette: ez a kiállítás adja a múzeumok éjszakájának idei tematikáját is az Emlékpontban.

Címke:   történelem internálás kiállítás