Ezen a héten írták - Utógondozás a visszaesés ellen (1950)

Szerző: Jogtudományi Közlöny / Pesti János / ÖBE

Link: http://real-j.mtak.hu/2212/1/JogtudomanyiKozlony_1950.pdf#164

Dátum: 2017.03.26.
A Jogtudományi Közlöny 1950. évi márciusi számában Schäfer István Utógondozás a visszaesés ellen című korábbi vitaindító cikkére reagáltak a szerzők a korszak stílusában.

„Utógondozás a visszaesés ellen” *
 
I.
 
      Kötelességemnek érzem, hogy, mint az Igazságügy minisztérium büntetésvégrehajtási osztályának vezetője, aki tehát most foglalkozom az érintett problémakörrel, — rámutassak, hogy dr. Schäfer Istvánnak, a Jogtudományi Közlöny 1949. évi 19. számában megjelent tanulmánya hibás alapokon építette fel okfejtését.
      A kérdéssel való foglalkozás időpontját azért emeltem ki, mert az egész anyaggyüjtemény, amit a szerző felsorakoztat, az anyag összefoglalásának módjából is kitűnő szemlélet, olyan képet ad, mintha a második világháború és az azt követő felszabadulás a fejlődést e téren érintetlenül hagyta volna, mintha Magyarországon ma is a kapitalizmus rendszere uralkodna.
      A cikk elején statisztikai adatokkal igyekszik alátámasztani a visszaesés növekedését Magyar-országon a szerző, de amint a továbbiakból kitűnik, ezek az adatok 1923. évtől az 1937. évig terjedő időből vannak összegyűjtve, tehát a kapitalizmus korából. A rendelkezésünkre álló statisztikai adatok szerint ma már lényegesen kevesebb a visszaesők arányszáma, mint 1937-ben volt. A következőkben részletezve a szerző lefesti egy letartóztatott sorsát, aki a büntetőintézetből szabadul, és minden körülmények között a tisztességes emberek társadalmába igyekszik beleilleszkedni. Ezen a részen is ugyancsak nagy fejlődés történt, amelyet a szerző távolról sem követ, amikor azt írja, hogy »a szabaduló fegyencet az intézet lelkésze« elé kell állítani, aki ájtatos szavakkal bocsátja útjára. Elhihető, hogy ez ma már nincsen így. A továbbiakban így ír tanulmányában: »Alig gyakorol bármi is demoralizálóbb hatást, mint az, ha a bűnözés lejtőjére került egyén, miután a bűncselekményéért már megbűnhődött vagy amiatt már átalakították, hiába törekszik a munkás társadalomban helyet találni, dologhoz nem jut, életfenntartásáról gondoskodni képtelen és hajléktalanul a szabad ég alatt szenvedi az időjárás viszontagságait, akik a börtön szalmazsákjait csak a ligeti padokkal, intézeti élelmezésüket pedig az éhséggel tudják csak felcserélni: félelmetesen predesztináltak arra, hogy a társadalom rendjét újabb bűncselekményekkel zavarják meg.«
      Ma, a szocializmus építésének időszakában, munkanélküliek nem alszanak már a ligeti fapadokon, hanem kormányzatunknak komoly problémákat okoz a munkaerőhiány megoldása — amit világosan bizonyít az Állami Munkaerőtartalékok Hivatalának életre hívása, melynek feladata, hogy az egyre inkább mutatkozó munkaerőhiányt tervszerű gazdálkodással pótolni tudja. Ma ezen körülmények »ismeretében« a cikk szerzője »állami szociális utógondozás« után kiált.
      Felvetem a kérdést: mit kell megoldanunk, az utógondozást-e, vagy pedig azokat a társadalmi körülményeket kell végleg felszámolnunk, melyek bűnözésre kényszerítették a kapitalista renden belül az elnyomottak nagy százalékát?
      Én azt hiszem, — amit gyakori tapasztalataimmal igazoltan alátámasztva látok — az utógondozás már ma is és napról-napra feleslegesebb probléma. Egyéb érveitől eltérően helyesen állapítja meg dr. Schäfer: »Az elkövetett büntetendő cselekményekért nemcsak az egyént, hanem a társadalmat is terheli felelősség s e felelősség határozottan kötelességet ró a társadalomra, kötelességet oly értelemben, hogy saját és a kebelébe tartozó egyének érdekében is ragadjon meg minden eszközt, melynek segítségével előmozdíthatja a bűnösség elleni küzdelem végcélját.«
      A Magyar Népköztársaság ezen az úton nemcsak hogy elindult, hanem a kérdést majdnem teljes egészében meg is oldotta. Ma már mindenki ismeri Alkotmányunkat és annak VIII. fejezetét, de ismeri az ötéves tervünkről szóló törvény I. fejezet 5. §. 2. bekezdését is, amely kimondja hogy »az iparban az ötéves tervidőszak alatt 408.000 új munkást és alkalmazottat kell munkába állítani.«
      Aki széttekint Budapest utcáin, vagy az ország bármely területén, láthatja a lüktető életet, a dolgozók vidám termelését és az ezernyi munkaalkalmat, amely becsületes dolgozó kezekre vár.
      Ma már börtöneink is egészen más képet mutatnak, mint a múltban. A legtöbb helyen az elítéltek komoly termelő munkát végeznek és szakmát is tanulnak, éppen azért, hogy szabadulásuk után be tudjanak illeszkedni a dolgozók társadalmába.
      Pesti János
* Hozzászólások dr. Schäfer István cikkéhez.

Címke:   utógondozás visszaesés vita vélemények