"Elnyújtott halálbüntetés" - Nagy László Tibor kriminológus a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésről

Szerző: Legát Tibor / Magyar Narancs

Link: http://magyarnarancs.hu/belpol/elnyujtott-halalbuntetes-90366

Dátum: 2014.06.24.
Orbán Viktor szerint meg kell védeni a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés intézményét.

Magyar Narancs: Miben különbözik a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetése a "sima" életfogytiglantól?

Nagy László Tibor: Ha valakit életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélnek, akkor két lehetősége van a bírónak. Vagy megállapítja a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének legkorábbi időpontját, ami a jelenlegi hatályos büntető törvénykönyv szerint 25-40 év között lehet, vagy pedig kizárja a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét - ez az ún. tényleges életfogytiglan. Ilyenkor felülvizsgálatnak nincs helye. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy a "normál" életfogytiglan esetében a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontja nem jelenti automatikusan azt, hogy az elítélt akkor ki is szabadul. Ha bent marad, akkor kétévenként kell újabb felülvizsgálatot tartani, elvileg ezt a végtelenségig folytathatják. A tényleges életfogytig tartó büntetésnél ilyen lehetőség nincs.

MN: Mikor került be a tész fogalma a hazai büntetési gyakorlatba, és hogyan változott, változott-e egyáltalán?

NLT: 1993-ban volt egy olyan jogszabályváltozás, mely szerint tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre lehet ítélni azt, akit korábban már életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek, majd miután szabadlábra helyezték, újból olyan súlyos bűncselekményt követett el, hogy ismét életfogytiglanra ítéljék - de a gyakorlatban ilyen bírói ítélet nem történt. Hat évvel később úgy módosították a törvényt, hogy a bíróság nemcsak a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját határozhatja meg, de dönthet arról is, hogy véglegesen kizárja ennek lehetőségét. 1999-ben született az első ilyen ítélet, amit hamarosan újabbak követtek. Azóta nem változott e büntetési nem, az új Btk.-ban is benne van, ám azzal, hogy az alaptörvénybe is bekerült, kizárták annak a lehetőségét, hogy az Alkotmánybíróság felülvizsgálja, ami természetesen az elítélteknek a hangulatát jelentősen befolyásolta, mivel nagy részük addig legalább a jogszabályi változásban bízhatott.
false

MN: Mennyire egyedi ez a büntetés nemzetközi viszonylatban? Például az Európai Unión belül van-e hozzá hasonló?

NLT: Amikor 2008-ban kutattuk a témát, az unión belül ilyen jellegű büntetés csak Angliában és Walesben volt, illetve a nyugat-európai országok közül még Svájcban. De ott bizonyos esetekben, például súlyos betegségnél van lehetőség a büntetés felülvizsgálatára. Nálunk ilyen lehetőség nincs! Noha a médiában megjelent hírek felsoroltak még egy sor helyet, ahol ez a büntetés létezik, mi a kutatásunk során nem találtunk több országot Európában, ahol de facto ilyen büntetés lenne.

MN: Tehát mondhatjuk, hogy akit teljes életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélnek, annak nincs esélye, hogy élve kijöjjön a börtönből?

NLT: Tulajdonképpen igen, ahogy ezt a börtönszlengben mondják: "csak lábbal előre". Az egyedüli lehetőség a köztársasági elnöki kegyelem.

MN: Mennyire volt felkészülve a hazai büntetés-végrehajtás a tész-elítéltek fogadására?

NLT: Ha jól tudom, 2005-ben készült el Szegeden az a különleges körlet (hosszú idejű speciális rezsim - HSR - a szerk.), amit kifejezetten e miatt a büntetési nem miatt hoztak létre. Valójában börtön a börtönben, sokkal szigorúbb biztonsági előírásokkal, speciális cellákkal, bár az is igaz, hogy a szegedi átlaghoz mérten kifejezett oázisként hat. Csakhogy az elítéltek sosem hagyhatják el ezt a körletet, sétaudvaruk meg olyan, hogy igazából még a szabad levegőre sem mehetnek. Vagyis szó sincs arról, hogy luxuskörülmények között élnének a tészesek, de talán nem annyira ingerszegény környezetben, mint a többiek. Megengedik nekik, hogy növényeket gondozzanak, illetve azt, hogy tengerimalacot tartsanak.

MN: Ennek ellenére sokan vélekednek úgy, hogy a tész voltaképpen kínzás.

NLT: Vitathatatlan, hogy ez a büntetésnem egy elnyújtott halálbüntetés. Remény nélkül, akár évtizedeken át bent tartani valakit úgy, hogy a felülvizsgálatnak a minimális esélye sincs meg, az valóban embertelen bánásmódnak és büntetésnek minősülhet - ahogy ezt nemrégiben az Európai Emberi Jogi Bíróság is kimondta.

MN: Csakhogy ez az emberek nagy többségét teljesen hidegen hagyja.

NLT: Lehet azt mondani, hogy a tész igazságos, legalábbis a társadalmi megítélés szerint, de ha a társadalmi fejlődést nézzük, és figyelembe vesszük, hogyan alakultak a büntetések az elmúlt évszázadokban, akkor láthatjuk, hogy jelentős humanizálódási folyamat ment végbe. Egész egyszerűen azért, mert kiderült, hogy nincs visszatartó ereje önmagában a büntetések súlyosságának.

MN: Pedig épp ezt hangoztatják a halálbüntetés hívei. És a tész kapcsán a miniszterelnök is.

NLT: A büntetéstől való félelemnek sokszor van alapja, de az olyan súlyos, élet elleni bűncselekmények esetén, amik életfogytig tartó szabadságvesztéssel járhatnak, már más a helyzet, hiszen legtöbbször olyan erős érzelmi, már-már ösztönszerű megnyilvánulások történnek, hogy fel sem merül ez a kérdés. De tételezzük fel, hogy egy ilyen súlyos bűncselekmény elkövetője mégiscsak mérlegel. Ha nincs a tész, akkor is életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélik, és akkor bírótól függően 25-40 év múlva kerülhet sor arra, hogy felülvizsgálják az ügyét, és még akkor sem biztos, hogy szabadul. Nem hinném, hogy bárki - a büntetéstől való félelmében - azt mondaná, hogy így már megéri próbálkozni, míg a tész esetén nem. Vagyis kizárt dolognak tartom, hogy egy ilyen büntetés eltörlése megrendítené a közbiztonságot egy olyan országban, ahol a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás megfelelően és hatékonyan működik.

MN: "Elnök Úr! Belefáradtunk abba, hogy mindennap egy kicsit meghalunk. Úgy döntöttünk, egyszer halunk csak meg, és arra kérjük: életfogytiglani börtönbüntetésünket változtassák át halálbüntetéssé." Ezt 310 életfogytiglanra ítélt olasz rab írta Giorgio Napolitanónak, az Olasz Köztársaság elnökének 2007-ben. De az önök 2008-as felmérése szerint is a megkérdezett elítéltek 73 százaléka elrettentőbbnek találta a tényleges életfogytiglani szabadságvesztést a halálbüntetésnél.

NLT: Az a hat évvel ezelőtti kutatás az Országos Kriminológiai Intézetben nem csak a tészre vonatkozott, összességében vizsgáltuk az életfogytig tartó szabadságvesztés intézményét. 149 elítélttel készítettünk interjút, közülük kilencen voltak tészesek az akkori tizenkettő közül. Tény, hogy nagy kérdés, és sokszor felmerül, hogy kinek mi a súlyosabb, a halálbüntetés, vagy az, hogy örökké börtönben kell maradnia. Jellemző, hogy az összes megkérdezettnek csupán a 22 százaléka mondta azt, hogy a halálbüntetés súlyosabb, mint a tényleges életfogytiglan, ugyanakkor elképzelhető, hogy a többiek másként nyilatkoztak volna, ha ugyanezt a kérdést például a siralomházban teszik fel nekik.

MN: Tanulmányukban arra jutottak, hogy a tészre a rabok háromféleképpen reagálhatnak. Vagy próbálnak megszökni és erre készülnek, vagy elvesztik minden érdeklődésüket a külvilág iránt, és saját világukba zárkóznak, néhányan pedig az öngyilkosságot választják.

NLT: Kissé sematikusan valóban ezek a reakciók voltak megfigyelhetők, illetve annyival ki lehet ezt egészíteni, hogy az elítéltek 2008-ban még reménykedhettek a jogszabály változásában. Reálisan nézve a dolgot, a szökés lehetőségét szinte teljesen ki lehet zárni, öngyilkosságok viszont előfordultak már.

MN: Hogyan lehetséges ez ilyen szigorú felügyelet mellett?

NLT: Ahogy mondani szokták, ezt a jogot nem tudja tőlük elvenni senki. Nem akarok tippeket adni, de aki kellően elszánt, az megtalálja a módját annak, hogy öngyilkosságot kövessen el.

MN: Jelenleg hány tényleges életfogytiglanra elítélt van?

NLT: Negyvenhat, de közülük nem mindegyik jogerősen elítélt.

MN: Öt évvel ezelőtt még csak tizenketten voltak, miközben javulnak a bűnügyi mutatók. Mintha a bírói gyakorlat a politikai elvárásokhoz igazodna, miközben a tész kizárólagos és korlátlan büntetőhatalom.

NLT: Felmerülhet a kérdés, hogy miért kell az ítéletben a bírónak mint egy jósnak előre prognosztizálnia egy személyiséget. Hiszen ilyenkor azt mondja ki, hogy ez az ember, ez az elítélt soha nem változhat meg, soha nem kerülhet olyan állapotba, hogy visszamehessen a társadalomba. Ez hatalmas felelősség, de ennek ellenére vannak bírók, akik úgy gondolják, hogy ez a helyes döntés. Az is kétségtelen, hogy egy szigorodó büntetőpolitika érvényesül 2010 óta. Ám az mindenképpen érdekes, hogy míg a tész gyakorisága megnőtt, a normál életfogytig tartó ítéletek száma nem.

MN: Nincs-e ellentmondás abban, hogy a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés esetén a büntetésnek csupán megtorlás a célja, a nevelés, a tisztességes életre történő felkészítés szóba sem jöhet?

NLT: Ez valóban ellentmondás, és mondhatjuk azt is, hogy púp a büntetés-végrehajtás hátán. Új, komoly kihívást jelent számukra. De ha pusztán a pragmatikus szempontokat nézzük, akkor is azt látjuk, hogy kifejezetten költséges büntetésről van szó. Körülbelül napi 8000 forintba kerül egy átlagos fogva tartott az államnak, a tényleges életfogytiglanra ítélt ennél is jóval többe. Ha ilyen mértékben növekszik a számuk, újabb speciális körleteket kell kialakítani, arról nem is beszélve, hogy az évek múlásával közülük egyre több idősebb, megroppant egészségi állapotú elítéltet kell majd olyan speciális biztonsági intézkedések között tartani, amire már semmi szükség nem lenne. De meg is fordíthatjuk a dolgot: ezeknek az embereknek nincsen vesztenivalójuk, ezért nincs is mitől félniük, vagyis a fogva tartásuk fokozott veszélyt jelent.

MN: Fel tudna sorolni néhány jellemző példát, kik azok, akik ilyen szigorú ítéletet kaptak?

NLT: Ilyen ítéletben részesült többek között a balástyai rém, az oktogoni lövöldöző, a szécsényi gyerekgyilkos, a romagyilkosságok elkövetői, vagy a közelmúltban Szita Bence gyilkosai, köztük az eddigi egyetlen női tészessel.

MN: Átlagosan hány évesek ezek az elkövetők?

NLT: A legtöbbjük 30-40 év közötti férfi, de ez nemcsak a tészesekre vonatkozik. A vizsgálat idején 231 ilyen elítélt volt. Közülük a legtöbben harminc év után szabadulhatnak.

MN: Milyen szempontok alapján történik a felülvizsgálat?

NLT: A feltételes szabadságra bocsátásról a büntetés-végrehajtási bíró dönt. Ennek során komoly súllyal esik latba a büntetés-végrehajtási intézet véleménye, az elítélt fogva tartása alatt tanúsított magatartása, fegyelmi helyzete.

MN: Mi lesz azokkal, akiket szabadlábra helyeznek?

NLT: Akiket feltételesen szabadságra bocsáthatnak, azok legfeljebb két évvel a szabadulás előtt egy olyan átmeneti csoportba kerülhetnek, ahol megpróbálják felkészíteni őket a kinti életre. Kutatásunk alapján arra jutottunk, hogy ezek az elítéltek zárkózottabbak lesznek, a magatartásuk meglehetősen rutinszerűvé válik, külső kapcsolataik pedig szinte teljesen megszűnnek. Előbb a barátok, a távolabbi rokonok, majd a házastárs és a gyerekek is igyekeznek elfelejteni őket, a tapasztalatok szerint legtovább a szülők, főként az édesanyák tartanak ki az elítélt mellett, de ők is egyre idősebbek lesznek, és sokszor nem érik már meg a szabadulást. Sokan hajléktalanná válnak, és persze előfordul, hogy valaki szabadulás után ismét súlyos bűncselekményt követ el, mint ahogy az is, hogy például a vallás felé fordul, és teljesen megváltozik a személyisége. A legjellemzőbbnek azt mondanám, hogy a hosszú büntetésből szabadulók meggondolatlan, impulzív, agresszív cselekedetei visszaszorulnak, a közvetlen környezet azonban meghatározóan befolyásolja a magatartásukat.

Címke:   életfogytiglan Magyarország Strasbourg