A börtön, ahol néhányan szabadok

Szerző: szeretethid.hu

Link: http://www.szeretethid.hu/2014/05/20/borton-ahol-nehanyan-szabadok/

Dátum: 2014.05.20.
A Szeretethíd Kárpát-medencei Református Önkéntes Napok alkalmából május 16-án a Budapesti Fegyház és Börtönben is munkálkodtak önkéntesek, fogvatartottak. Az átlag letöltési idő itt 7,5-8 év. Hogy miként segít mindezt átvészelni a munka, a hit és az önkéntesség, erről szól helyszíni riportunk.

A Budapesti Fegyház és Börtön B objektumába tartok a Szeretethíd alkalmából – paradoxonnak tűnik… Nem tudom, mi vár majd rám, közelebb érve csak a magas falakat, az azokon végigfutó szögesdrótokat és az őrtornyokat látom, ez van kint, de vajon mi van bent?

Az első kapun viszonylag könnyű a bejutás, de átlépve már különös érzések fogadnak, mint mikor az ember diákként belép a tanáriba, s tudja, hogy most nagyon jól kell viselkedni. És minden olyan nyomasztó. Valahogy minden szürkeként rémlik fel most is előttem, mint egy fekete-fehér film, miközben próbálom újra felidézni. Pedig tudom, voltak színek, csak valahogy a hely hangulata annyira ráül az emlékekre, hogy másra már nem is emlékszik az ember. A gyomorban ott a görcs, és csodálkozva nézem a látogatókat, akik férjükhöz, apjukhoz, gyermekükhöz, testvérükhöz jöttek, s mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy igen, be kell mutatni a papírokat, eltenni az elektronikus kütyüket, várni a sorunkra – itt a börtönben, mintha csak egy strand bejáratánál várna a bejutásra a család. Persze mindez csalóka, hiszen bizonyára voltak már itt, de mégis, miként lehet ezt megszokni?!

Miután bejutottam, a börtön református lelkésze, L. Molnár István fogad. Most már láthatom, amit a telefonbeszélgetésünk alapján elképzeltem: jó kedélyét, nyugalmat sugárzó megjelenését. Ajtó után ajtó nyílik, így megyünk egyre beljebb, a B objektum „gyomrába”, bevallom, kissé bizonytalanul, kissé idegesen, mintha sűrű ködben vezetne, ahol csak 5 méterre látok előre, s így soha nem tudom, mi lesz a következő kép, ami megjelenik előttem. Majd feltűnik a belső udvar, s amit filmeken annyit láttam, a körbe-körbe járó elítéltek szokásos sétáját, most megelevenedik előttem és megdöbbent.

Végre elérünk a Szeretethíd önkénteseihez: hét elítélt meszeli és takarítja ki azt a helyiséget, ahol május 27-én a börtönök országos Kálvin versenyét tartják nyolcvan résztvevővel. Azt hiszem, ez az a pillanat, amikor megnyugszik az ember: a Szeretethíd nem mindennapi önkéntesei kedvesek, udvariasak és vidáman munkálkodnak.

Nem a környezet, a lélek tesz szabaddá


Mögöttük az ablakon át látni a többieket, ahogy rabruhában körbe-körbe sétálnak, és valahogy olyan mindez, mint egy idecsöppent külvilág a börtönön belül. „Mindegy, hol van az ember, mert nem a környezete, hanem a lelke teszi az embert szabaddá. És ezek az emberek szabadok, ez adja meg ezt a kedélyállapotot” – magyarázza a lelkipásztor. Elmondja, hogy azok, akik megtérnek a börtönben, elkezdenek másképp látni, hiszen az életükbe bejön a hit motívuma, hogy mit akar velük Isten. „Azt látják, hogy most itt vannak, ide kerültek egy út során. A hogyan továbban segít az ige, a hit, az imádság, mely megmutatja nekik, hogy van egy másik út is. Nem az, amin idejöttek, hanem egy egészen más, amin ha elmennek, soha többé nem jönnek ide vissza” – mondja L. Molnár István.

7,5-8 év az átlag letöltési idő

A Budapesti Fegyház és Börtönben közel 1500-an vannak, az átlag letöltési idő 7,5-8 év, ez az egyik legkeményebb letöltőház. Az éveken át tartó monotonitásban, a zárka adta ingerszegény környezetben nagy érték az a fajta mobilitás térben és lélekben, amit a Szeretethíd biztosít, hogy ki tudnak szakadni a zárka hangulatából. Miként a gyülekezetekben, itt is van egy olyan mag, 20-25 fő, akikre rendszeresen számíthat a lelkipásztor. A mostani Szeretethíd alkalmából összesen 21-en dolgoznak majd.

Hogy mit jelent számukra a Szeretethíd és az önkéntes munka, arról sokat elárul, hogy többen szabadságot vettek ki a munkából, hogy önkénteskedhessenek. Mert, hogy sokan dolgozni is járnak akár a börtönön belül, akár kívül, például mosodákban. „Nagyon fontos célja a büntetés-végrehajtásnak, hogy aki tud, az dolgozzon. Meg vagyok róla győződve, hogy ez az egyik legjobb terápia, ráadásul még fizetést is kapnak érte, amivel a családjuk dolgát könnyítik meg, hiszen tudják magukat finanszírozni, sőt akár hazaküldeni is” – meséli. Az önkéntes munka azonban ennél is többet jelent: „Itt minden parancsszóra történik nap mint nap, ezért az önkéntesség a szabadság jele, ráadásul egyfajta bizonyítása annak, hogy még az ő életén keresztül is tud munkálkodni az Isten.”

Miközben beszélgetünk, az önkéntesek befejezik a munkát – valljuk be, elég sokat vártam, mire bejutottam, így már csak a munka végét és eredményét láthatom. A lelkész üdítőt és péksüteményt oszt ki köztük, s kicsit belehallgathatok a beszélgetésükbe. Itt nem a filmekből megismert szekírozás, bosszantás folyik – beszélgetnek a munkáról, más fogvatartottakról, arról, amikor majd szabadulnak, Istenről.

Kezdetben a bűn adja a kapcsolatot


A Szeretethíd és az önkéntes munka itt valóban hidat épít ezek között az emberek között, megismerik egymást, felfedezik a másikat, lelki barátság alakul ki köztük. „Az emberek között a közös ügy, ez esetben a bűn adja a kapcsolatot. De ebből ki kell lépniük, hogy ne a bűn, hanem a bűntudat, majd a bűnbánat, s talán idővel a bűnbocsánat kösse össze őket.”

A lelkész úgy véli, hogy aki megtér a börtönben, az teljesen megváltozik, lelkileg megerősödik. Többen mesélnek a lelkésznek arról, amikor jön az az érzés, hogy lopni kellene, nyúlnának utána, de nem teszik, inkább imádkoznak. És egyszer csak azt veszik észre, hogy nem veszik el és nem is hiányzik. „Ők nagyon érzékenyek, s ha az ember az életüket kedvességre és jóságra neveli, akkor ők is azok lesznek. Mert ha az ember megkóstolja a jót, akkor megszereti, de így van ez a rosszal is. A mi célunk, hogy a rosszból kihozzuk a jót, mert benne van. Vagy ha nincs is benne, akkor az Úristen beleteszi.”

Végül elmesél egy történetet, amit a börtön missziós színjátszó csoportja ad elő. Van egy ember, aki azt álmodja, hogy felmegy a mennybe, s megkéri Szent Pétert, mutassa meg neki a poklot. Benéz, s lát egy bőségesen megterített asztalt, s elcsodálkozik, hogy ez lenne a pokol? Igen ám, de az embereknek, akik ott ülnek az asztalnál, egy hosszú kanál van a kezükbe, s hiába próbálják, nem tudják az ételt a szájukba kanalazni. Ezt követően újra Szent Péterhez megy, s megkéri, mutassa meg neki a mennyországot is. Ugyanazt látja, a gyönyörűen terített asztalt mindenféle finomsággal, étellel és itallal. Ugyanúgy ott ülnek körbe az emberek, s ugyanúgy a hosszú kanál van a kezükben. Csak hogy ezek az emberek egymást etetik. „Ez a története a börtönnek is. Itt nem lehet magadat etetni, itt a másikat kell.”

Címke:   Budapesti Fegyház és Börtön misszió vallás