Kilmainham Gaol - történelem és szórakoztatóipar

Szerző: Jolie_77 / starity.hu

Link: http://starity.hu/magazin/50836-kilmainham-gaol-tortenelem-es-szorakoztatoipar/?utm_source=starity.hu&utm_medium=rss&utm_campaign=starityrss

Dátum: 2014.07.16.
A Kilmainham-börtön (ír nevén: Príosún Chill Mhaighneann) Dublinban, az Ír Köztársaság fővárosában található. Fontos szerepet játszott az ír történelemben, jelenleg pedig múzeum.

A börtön 1796-ban épült és a Dublin Megyei Börtön nevet kapta. A gonosztevők elszállásolása mellett más feladatot is ellátott: az 1820-as évekig nyilvános akasztásokra az épület előtt került sor. 1891-ben egy kisméretű függő cellát építettek az első emeleten, a nyugati és a keleti szárny között.

Minden cellába (átlagosan 28 négyzetméternyi területet foglalt magába) öt fogoly került: férfiak, nők és gyerekek vegyesen. A legfiatalabb börtönlakó hétéves volt. A nők rosszabb ellátást kaptak: a padlóra szórt szalmán kellett aludniuk, miközben a férfiaknak vaságy jutott. A nyugati szárnyban csak nők raboskodtak, rendszerint túlzsúfolt cellákban. A foglyok cellánként egyetlen gyertyát kaptak, hogy némi világossághoz és meleghez jussanak a sötét és hideg helyiségben.

A bűnözők, tolvajok és gyilkosok, valamint az Írország függetlenségéért harcoló hazafiak között olyan jelentős személyiségek raboskodtak a börtönben, mint Charles Stewart Parnell, ír földbirtokos, politikai vezető és „Írország koronázatlan királya”; James Connolly, az 1916-os Húsvéti Felkelés egyik vezéralakja (őt nem fogvatartották a börtönben, hanem ott végezték ki); Constance Georgine Markievicz; Markievicz grófnő, az első nő, akit beválasztottak a brit parlament képviselői közé (noha soha nem foglalta el a székét); és a politikus Éamon de Valera, akiből később az Ír Köztársaság elnöke lett.

1924-ben a börtönt bezárták, de 1929-ig többször is tervbe vették, hogy újranyitják. 1936-ban úgy döntöttek, hogy lerombolják, de túl költséges lett volna, és sokan támogatták azt az elképzelést, hogy tartsák meg az utókor számára múzeumként és az 1916-os Húsvéti Felkelés emlékére.

A hetvenes években teljesen felújították és jelenleg a látogatók megismerkedhetnek az ír nacionalizmus történetével, idegenvezetővel bejárhatják az épületet, valamint a legfelső emeleten egy művészeti kiállítás keretében megtekinthetik a foglyok által készített festményeket, szobrokat és ékszereket.

A börtönben a hatvanas évektől kezdve számos filmet forgattak, ezek közül az ismertebbek:

The Face of Fu Manchu, 1965 (Christopher Lee főszereplésével)
The Italian Job, 1969 (Michael Caine, Benny Hill)
The Babe,1992 (John Goodman)
In the Name of the Father, 1993 (Daniel Day-Lewis, Emma Thompson, Pete Postlethwaite)
Michael Collins, 1996 (Liam Neeson, Alan Rickman, Stephen Rea, Julia Roberts)
The Escapist, 2008 (Brian Cox, Joseph Fiennes, Liam Cunningham)
The Wind That Shakes the Barley, 2006 (Liam Cunningham)

Az In the Name of the Father (Apám nevében) és a Michael Collins című filmek a valódi életből, az ír történelemből vették témájukat. Az előbbi Gerry Conlon és három társának történetét mutatja be, akiket tévesen tartóztattak le és ártatlanul vetettek börtönbe az 1974-es Guildford kocsmai robbantás miatt, amelyben négy brit katona és egy civil halt meg. Conlon, akit Daniel Day-Lewis alakított a filmben, 14 évet töltött börtönben, mire fény derült az igazságra.

A filmhez Bono és Sinead O'Connor is készített dalt, sőt, Bonónak egy kisebb szerepet is felajánlottak, de a U2 akkori turnéja miatt nem vállalhatta el.

A Liam Neeson főszereplésével készült Michael Collins címszereplőjének, a mindössze 31 évet élt ír forradalmár, miniszter és hazafi életének utolsó éveit mutatja be, amelyet az ír szabadságharcnak szentelt a Húsvéti Felkeléstől az 1922-ben bekövetkező haláláig. Az alkotásban Julie Roberts játszotta Collins feleségét, Alan Rickman pedig Éamon de Valerát.

A híres ír rockbanda, a U2 1982 júliusában a börtönben forgatta a kevésbé ismert, A Celebration című dalához készült videoklipet.

Címke:   külföld Írország börtönmúzeum