Börtönsikoly

Szerző: Regös István / mixonline.hu

Link: http://www.mixonline.hu/Cikk.aspx?id=102232

Dátum: 2014.08.11.
Börtönsikoly, avagy egy cincogó hang jelentése a cellából. Érdekes, hogy bár ritkán tör elő panasz börtönök világából, ha mégis, az hirtelen megzavarja az állóvizet, és mint amikor kavicsot dobunk a tóba, lassan megindul a part felé a hullámzás. Néha elhal, mire a partra ér, néha visszhangra talál, és felerősödik a csobbanás hangja.

Mert a börtön egy olyan zárt világ, ahol külön törvények uralkodnak, ahol már talán fordított a hierarchia, olykor a legbunkóbb, de legnagyobb izomaggyal rendelkező a király, vagy éppen őt löki le a trónról a legelszántabb, legokosabb elítélt. Szóval a börtönben mások a törvények, legalábbis ezt mutatja az élet. A társadalom pedig szent riadalommal figyeli, ha onnan érkezik valamilyen jelzés, mert egyszerűen nem tud vele mit kezdeni. Évszázadok alatt alakult ki egy olyan erőszakos rend, ami nagyon nehezen változik.

Csak a lánc hiányzik

Mert mi is volt, talán még ma is az, a börtönök szerepe? Röviden, egy szóval az izoláció. Azt, akit a fennálló társadalom törvényei szerint bűnösnek találnak, el kell választani a társadalom úgymond egészséges részétől, és valamilyen zárt helyre kell szállítani, és ott őrizni. Az egykori vár- és pincebörtönök tulajdonképpen felértek egy halálos ítélettel, mert akit lelöktek a rohadt szalmára, többnyire ablak nélküli kőbunkerbe vagy barlangba, az akár a saját szalmája úgy járt ő is. A sorsa onnantól kezdve senkit nem érdekelt, ha ott pusztul, hát maga választotta ezt, mondták. Civilizálódott a világ, és talán már a várbörtönök korát is kinőtték a társadalmak, legalábbis Európában. Persze tudunk olyanról, hogy a világ kevésbé boldog részein az elítéltek földön fekszenek, ételt nem kapnak, csak ha rokonok táplálják őket a börtönfalakon túlról. Láttunk ilyen képsorokat Dél-Amerikából, olykor még thaiföldi börtönökből is jött ilyen hír.

Nem pihenőpark

Rendben, szögezzük le, hogy a börtönök nem szanatóriumok. Fogadjuk el, hogy általában nem ártatlanok ülnek a zárkákban, bár olykor ilyen is előfordul. Azt is érdemes rögzíteni, mielőtt többen fejükhöz kapnak, hogy különösen az erőszakos bűnözők, az életellenes elkövetők, magyarul gyilkosok, a pedofilok, a szülőgyilkosok, a csecsemőölők kemény bánásmódot érdemelnek. Gondolkozzunk csak el azon, hányszor jutott eszünkbe, hogy ha az a bizonyos bűnöző a mi családtagjaink ellen követte volna el valamelyik szörnyű tettét, mi legszívesebben mit tettünk volna vele. És itt a halálbüntetés csak egy enyhe megoldást jelentett feldühödött gondolatainkban. De aztán amikor józanul kezdünk gondolkodni, belátjuk, hogy még a legundorítóbb bűncselekményt elkövető is valamikor egészen emberszabású ember volt. És amikor elkezdi letölteni akár élete fogytáig tartó börtönbüntetését, akkor talán mégse úgy kellene tartani, mint több száz évvel ezelőtt, láncon, akár egy vadállatot. Érdemes azon is elgondolkodni, hogy ha egyszer ezek az elítéltek kiszabadulnak a fegyházból, ami még az életfogytosokkal is előfordulhat 30-40 év múlva, és ha szörnyű körülmények között tölti el ezt az időt, akkor vajon mekkora veszélyt jelentenek majd az akkori társadalomra.

Bumeráng effektus

Talán mi is rájövünk arra, hogy kétélű fegyver, ha egy börtön csak az elzárásról, csak az őrzésről szól, egy kis kegyetlenkedéssel fűszerezve. Mert egy kegyetlen embert a kegyetlenség még kegyetlenebbé tesz. És azért ne felejtsük el, hogy a börtönökben, hála istennek, a legtöbb elítélt nem rablógyilkos, nem gyermek- vagy szülőgyilkos, és még csak nem is pedofil. Bár volt egy olyan igazságszolgáltatási irányvonal, talán egy-két évtizede, amikor igyekeztek minél kevesebb letöltendő börtönítéletet hozni, mert oly sokféleképpen meg lehet még büntetni az elkövetőket. A börtön sajnos még a legjobb körülmények között is asszimilál, és mert ott is meg kell tanulni élni, igazi egyetemnek tekintik sokan a börtönt egy későbbi bűnöző életmódhoz. Európában igen erős az a trend, ahol természetesen egyértelmű kemény fegyelem mellett igyekeznek szocializálni mindazokat az elítélteket, ahol erre még lehetőség kínálkozik. Mert ha sikerül megváltoztatniuk, legalábbis részben a gondolatvilágukat, akkor még van esély, természetesen segítséggel, hogy visszailleszkedjenek a társadalomba, és szabadulásuk után ne újabb veszélyforrást jelentsenek. Ehhez persze nem csak kiváló szakemberek, helyesen kijelölt és megválasztott börtönpolitika szükséges, hanem megfelelő börtönviszonyok is.

Már messzire hallatszik

És itt jutottunk el a címhez. Néha egy-egy halk, alig hallható cincogás, mely nem sokkal erősebb egy egér hangjánál, kijut a külvilágra, a szigorúan őrzött börtönfalak mögül is, miként most is ez történt. Egy elítélt kártérítésért beperelte azt a börtönt, ahol letöltötte büntetését. Keresetében az szerepel, hogy bár asztmás, ezt a börtönorvos is elismerte, de nem biztosították neki azokat a feltételeket, amelyek szükségesek lettek volna, hogy ne romoljon tovább az egészsége. Ügyvédjével együtt azt írta, hogy őt kétszeresen büntették, egyszer azért, mert elkövetett valamit, és ezt el is ismerte, másodsorban pedig súlyosan romlott az egészségi állapota a rossz börtönviszonyok miatt, egész pontosan 43%-os egészségkárosodást szenvedett. A börtönök vezetői az országos parancsnoktól kezdve a helyi börtönigazgatókig nem egyszer, nem tízszer, nem százszor, ennél is többször jelezték a börtönök lerobbant állapotát, a túlzsúfoltságot, és bár némi javulás beállt, a helyzet sokkal súlyosabb, mint amennyire látszik. Forgattam filmeket börtönökben. Néha a saját szememnek sem akartam hinni, amikor egy-egy zárkába az engedélyezett létszámnak akár a háromszorosát is bezsúfolták. Egymáshoz összeérő ágyak, akár három emelet magasságban, mintha egy koncentrációs táborban lennénk. És ne tessék most is azt kiabálni, hogy megérdemlik! Mert én is azt válaszolom, hogy persze, hogy megérdemlik a büntetésüket, de mert emberek követték el, és mert emberek szabták ki rájuk, szigorúan, de emberségesen kell végrehajtani.

A probléma csak dagad


Nagyon nehéz kérdés ez. Nem csak óriási pénzeket igényelnek, és nem akarok megint beleesni a demagógia súlyos hibájába, hogy egy stadion árából talán az egész börtönrendszert meg lehetne reformálni, mert akkor rögtön azt hallom, hogy ha már nem stadionra költünk, akkor inkább a kórházakra, az iskolákra. Nincs igazság, tudjuk ezt mindannyian, de azt is tudják az illetékesek, hogy már túllépték a 24. órát. Valamit sürgősen tenni kell, mert most még csak cincogó hangok jönnek a börtönökből, panaszkodnak a szörnyű állapotokról, a zsúfoltságról, a lehetetlen és ehetetlen kosztról, hiszen fillérekből hozzák össze, de nemsokára tömegesen dübörögnek elő a panaszszavak, és vigyázzunk, nehogy az egércincogásból oroszlánbőgés legyen. Míg a rács mögött vannak, addig kell intézkedni.

Címke:   börtönkép vélemények reform